Vágólapra másolva!
Izgalmas pletyka tartja lázban az amerikai közvéleményt: csupán jó barátja vagy szeretője Jennifer Capriatinak a Jóbarátok című sorozat sztárja, Matthew Perry? Az ügy pikantériája, hogy a színész három hónapja jegyben jár barátnőjével, ráadásul a napokban meggyanúsították azzal is, hogy ő az apja az angol színésznő, Elizabeth Hurley múlt héten született kisfiának. Lehet, hogy a világ elsőszámú teniszezőnője ezúttal kétes kapcsolatával kerül a bulvárlapok címlapjára.   

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Erre is büszke Capriati
Jóbarátok

A sajtó természetesen azonnal rávetette magát a témára, és faggatni kezdte Jennifert. A világelső teniszezőnő az első kérdéseket - sejtelmes mosolygások közepette - a sokat hallott "Csak barát!" kommentárral hárította el. Azonban, ahogyan az várható volt, a lapok nem hagyták annyiban a dolgot, és mára két táborra szakadt a pletykaéhes közvélemény.

Az amerikaiak egy része szerint Perry hiába állítja, hogy jelenlegi barátnője, Andy O'Reilly mellett végre révbe ért. Pedig a korábban zajos magánéletű szívtipró - megfordult többek között Brooke Shields, Julia Roberts és Salma Hayek ágyában is - nagyon igyekszik: Szilveszter éjszakáján egy méregdrága gyűrűt húzott barátnője ujjára, ezzel is bizonyítva komoly szándékait.

A "sztoricsinálók" másik tábora szerint valószínűtlen a színész és a teniszező kapcsolata. A józan ész szabályai szerint sem az elkötelezett Perry, sem a tenisz megszállottjaként emlegetett Capriati nem engedheti meg magának a titkos viszonyt. Jennifer számára jelentős visszatartó erő lehet, hogy egyszer már átesett a bulvársajtó hozta kétes hírnév megpróbáltatásain. Az amerikai teniszező gyerekfejjel robbant be a tenisz élvonalába, azonban a gyorsan jött népszerűséget nem tudta feldolgozni, s egyre több botrányba keveredett. Tinédzserkori botlásai gyorsan feledtették korai sikereit, a sajtó rendszeresen cikkezett kábítószerfüggőségéről, kétes társaságban töltött éjszakáiról, és bolti lopásáról. Jennynek azonban sikerült megállnia a lejtőn, és hatalmas akaraterővel két évvel ezelőtt visszaküzdötte magát a teniszsport legszűkebb elitjébe. A jelenleg a világ elsőszámú teniszezőnője aligha szeretne színész-szerető szerepben domborítani az újságok címoldalán.

A találgatások minden bizonnyal tovább folytatódnak, s az is nagy valószínűséggel megjósolható, hogy amíg csak lehet, az óvatos érintettek titokban tartják az esetleges viszonyt. Bár az is igaz, hogy ehhez a sajtónak is lesz néhány szava, és Jennifernek egyre többször kell színt vallania az ügyben, mint ahogy azt legutóbb tette, amikor - még mindig szűkszavúan - annyit mondott: "Gyakran töltjük együtt a szabadidőnket, és mindketten élvezzük ezt a közeli barátságot."