Vágólapra másolva!
Három világverseny megrendezésére is jó eséllyel pályázik a Magyar Úszószövetség. A 2007-es világbajnokság lebonyolításához már új uszoda is kellene.

A magyar szövetség előzetesen megállapodott arról az Európai Úszóliga (LEN) vezetőivel, hogy Budapest rendezi meg a 2006-os úszó, műugró, szinkronúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságot, bár az egyeztetéseket a jövő hónapban még folytatják. Ruza József, a szövetség főtitkára elmondta, hogy Gyárfás Tamás elnök telefonos konferenciabeszélgetésen egyezett meg a LEN vezetőivel. A magyarok írásban jelezték a nemzetközi szövetségnek, hogy lebonyolítanák a 2007-es világbajnokságot is.

Vb-t csak olimpiai szintű létesítményekben szabad rendezni, a hazai uszodák pedig egyelőre nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek, nincs az országban páros műugrótorony és háromméteres vízmélységű medence sem. Ruza József arról tájékoztatott, hogy készül egy új uszoda építéséhez a megvalósítási tanulmány, és a szövetség véleményét is kérték hozzá. Az úszók helyszínként a Népstadion környékét, Zugló északi részét, a Nemzeti Színház melletti területet vagy a Margit-szigetet javasolják. Szerintük két-háromezresnél nagyobb állandó nézőtérre nincs szükség, mobil lelátókkal viszont nyolc-tízezer nézőt kellene fogadni a vb-n. Ugyancsak felhívták a figyelmet a környezetkímélő, mélyépítészeti megoldással készített berlini uszodára, az idei Eb színhelyére.

Mivel a világbajnokság programjában az úszás mellett a férfi- és nőivízilabda-torna is szerepel, a rendezéshez olyan uszodát kell építeni, amelyben három ötvenméteres medence van, továbbá külön-külön medence kell a műugró- és a műúszószámokhoz. A hosszútávúszók versenyeit a Balatonhoz vinnék.
Ruza biztos benne, hogy az új létesítményt egész évben ki tudnák használni, és nem ütköznének rendszeresen az úszók és a pólósok edzései, versenyei.

Az európai szövetség vezetői azt is megerősítették, hogy Magyarországé lehet a 2004-es ifjúsági úszó Európa-bajnokság; a rendezésért egyelőre Budapest, Eger és Székesfehérvár van versenyben, és Pécs is érdeklődik az esemény iránt.

Lépesfalvi Zoltán