Vágólapra másolva!
Várhatóan közel 60 ország versenyzői vesznek részt a november 20-24. közötti debreceni torna-világbajnokságon, amelynek előkészületei - 175 nappal a kezdés előtt - a terveknek megfelelően haladnak. Az épülő 7000 fős sportcsarnok műszaki átadása szeptember 30-án lesz. Eldőlt, hogy a vb gáláját 25-én Szegeden rendezik meg.

A világbajnokság keddi sajtótájékoztatóján Szilvásy György, a Magyar Torna Szövetség elnöke közölte, hogy a vb-n az előzetes információk szerint közel 60 ország tornászai indulnak, köztük kuriózum számba menően iráni, marokkói és indiai versenyzők is. Az októberi tesztversenyre, ami a vb főpróbája lesz, a magyar szövetség 20 országnak küldött meghívót. Szilvásy György arról is szólt, hogy a FIG (Nemzetközi Torna Szövetség) júniusban helyszíni szemlén ellenőrzi a vb előkészületeit, főként azt, hogyan halad a sportcsarnok építése.

Ez ügyben azonban a rendező bizottságnak nincs oka a nyugtalanságra. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere ugyanis arról tájékoztatott, hogy a munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, és júniusban már tető kerül a létesítményre, szeptember 30-án pedig megtörténik a műszaki átadás. "A torna-vébét nem érinti, de fontos, hogy immár biztos, a csarnokban megoldható lesz a jégfelület kialakítása is. S egy korszerű légtechnikai eljárásnak köszönhetően a nézőtéren akkor is húsz fok körüli hőmérsékletet lehet állandósítani, amikor a csarnok jégpályaként üzemel majd. Az ország legkorszerűbb rendezvénycsarnokát adjuk át Debrecenben. S ami szintén nem elhanyagolható: a beruházási költségek nem lépik túl a tervezett 4,2 milliárd forintot" - közölte Kósa Lajos.

A torna-világbajnoksághoz kapcsolódik, hogy immár végleges a versenyprogram. Forgács Róbert, a Magyar Torna Szövetség főtitkára elmondta, hogy november 20-án a férfi, 21-én a női selejtezőket, majd a szerenkénti legjobb 16 tornásszal 22-én a férfi, 23-án a női középdöntőket rendezik meg. A nyolcas döntőkre 24-én kerül sor, délelőtt és délután is három férfi, valamint két női finálét láthatnak a nézők. Az is eldőlt, hogy a vb gáláját az érmesek közreműködésével 25-én, azaz hétfőn Szegeden rendezik meg. (Az, hogy nem a vb-nek otthont adó városban lesz a gála, nem újdonság, például a tavalyi genti vb-gáláját Antwerpenben tartották.)

Ami a magyar versenyzők esélyeit illeti, Forgács Róbert szerint a gyűrűn olimpiai bajnok Csollány Szilveszter mellett mások is bekerülhetnek a fináléba. A szakvezetés a férfiaknál még Gál Róberttől talajon és ugrásban, Fekete Leventétől és Magyari Zsolttól lólengésben, a nőknél Nyeste Adrienntől és Reubl Tündétől felemáskorláton, valamint az egy év kihagyás után visszatért Ónodi Gabriellától talajon és gerendán vár jó szereplést.

Fábik Tibor