Vágólapra másolva!
Szinte felrobbant az Elektromos Népfürdő utcai sportcsarnoka, amikor Kótai Mihály a tizenegyedik menetben egy oktatófilmbe illő balhoroggal padlóra küldte a dél-afrikai Willam Garét. Ezzel bebiztosította, amit az addigi gyilkos tízszer három perc alapján csak félve mertünk megfogalmazni magunkban: magyar profibokszoló újabb övet nyer.

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Misi nem izgult, a közönség annál inkább

- Halló, egy kisvilágbajnokkal beszélek?
- Igen, igen! (hamisítatlan Kótai-nevetés)

- S lesz belőle nagy is?
- Természetesen mindent megteszek érte, hogy egy-két éven belül nagyvilágbajnoki címért tudjak bokszolni. De előbb Európa-bajnoki címet szeretnék nyerni, s utána ráérünk körülnézni, hogy melyik szervezetnél tudok a vb-címért harcba szállni. Persze jó lenne, ha az is a WBC lenne, de egyelőre korai erről beszélni.

- Csodálatos estét varázsoltál a nézőknek. Valóban tudtál abban az idegállapotban a közönségre is figyelni?
- Igazából annyira nem izgultam, ezért igen. Az a momentum örökre megmarad bennem, amikor a tizenegyedik menetben megütöttem, az emberek úgy ugrottak fel, olyan nagy őrjöngés volt, hogy én is megálltam egy századmásodpercre körülnézni.

- Kívülről úgy tűnt, hogy a megszokottnál egy leheletnyivel visszafogottabb Kótai szállt ringbe. Nem űzted, bombáztad szünet nélkül az ellenfeledet, mint szoktad, hanem jóval kevesebbet ütöttél. Ez tudatos volt, vagy esetleg meg voltál illetődve a lehetőségtől?
- Ez teljes mértékben tudatos volt. Így is sokan mondták, hogy talán egy kicsit erősen kezdtem, túl sokat ütöttem. Szerintem pedig épp elég volt, akkor ez kellett. Egy dolgot viszont tudomásul kellett venni: ezt az afrikait még soha nem ütötték le. Így hosszú mérkőzésre kellett berendezkedni, s ezért a több ütéses, nagy sorozataimat nem használtam, mert ha esetleg elfáradtam volna, és Gare közbeüt, akkor baj is lehetett volna. Inkább a biztonságra törekedtem. A mérkőzés második felében már éreztem, hogy megvan a meccs.

- Az összefoglalókon kiválóan látszott, hogy meccsről meccsre fejlődsz. Minek köszönhető ez a látványos fejlődés? Mekkora a szerepe a változásban Szántó Imrének?
- Ez egy hosszabb folyamat volt. Először én is abban a stílusban bokszoltam, mint amatőrként. Persze ahogy emelkednek a menetszámok, rájön az ember, hogy nem kell annyit ütni, másfajta védekezési módszereket kell alkalmazni. Például ezen a meccsen a hajlásos védekezést használtam, de sokat mozogtam lábon is, mert most kellett. Érdekes, hogy szerintem épp azért tudtam könnyen átállni a profi bunyóra, mert az ellenfelek nem nagyon mozognak el, van időm kidolgozni az akciót, és ezért jól ki tudom használni az ütőerőmet is. Öcsi bácsival pedig tavaly december óta dolgozunk együtt. Először felmérte milyen fizikai állapotban vagyok, mennyire lehet megterhelni. A következő lépések pedig a védekezésem tökéletesítése, és az ütéseim pontosságának fejlesztése volt. Ezt pont ezen a meccsen látni is lehetet a balhorgomon.

- A régebbi összecsapásaidon aktívabb voltál, mégis, fáradtságnak nyoma sem látszott rajtad. Sőt, az utolsó menetekben (már amelyik végig ment) olyan sorozatokat eresztettél el, amilyenek az első menetben is becsületedre váltak volna. Most viszont mintha kicsit elfáradtál volna.
- Igen, a nyolcadik, tizedik menet körül, de ez érthető, mert tizenkét menet az nagyon hosszú, ráadásul egy nagyon jó bunyóssal bokszoltam. Aztán elértem a holtpontot, és a tizenegyedik és a tizenkettedik menetet már lepörgettem, olyan volt mintha az első lett volna. Nem tudom mennyire jött át a tévén.

- Megnyugodhatsz, ott is átjött. Mi a kedvenc ütésed?
- Mindkét kezemmel nagyot tudok ütni, de azt hiszem a balhorgom, amit igazán szeretek használni. Ha az betalál, akkor ott valószínű vége a mérkőzésnek.

- Édesapád látta a meccset?
- Természetesen, s utána után első utam hozzá vezetett.

- Miért nem a helyszínen szorított?
- Igazából nagyon izgulok, ha ott van, és akkor nagyon akarok bizonyítani. Így megegyeztünk, hogy a tévében nézi a meccseimet. Ez valahol érthető, mert 19 éves koromig ő volt az edzőm, s ha ott van a ring mellett valahol, akkor nagyon meg akarom mutatni. De szerencsére elfogadja ezt a felállást, s nem is erőlteti, hogy kijöjjön.

- Szoktatok vele szakmai dolgokról beszélni, esetleg vitatkozni?
- Vitatkozni nem, mert vele egyébként sem vitázom, de mindig elmondja a véleményét. Erről a meccsről azt mondta, hogy nagyon jól átverekedtem magam a nehezebb meneteken, amikor fáradtabb voltam, s még nem estem át a holtponton. Viszont ütöttem egy-két luftot is, amit nem kellett volna.

- Hogy teltek azóta a napjaid?
- Elkezdtem kéthetes pihenőmet, amit újabb felkészülés követ. A következő mérkőzés még nincs lekötve, de esetleg július közepén Angliában bokszolhatok. Ma viszont a Budapest-bajnokságra voltam hivatalos, ahol díjátadóként szerepeltem. De még mindig nehezen fogom fel, hogy mi is történt velem.

- Ünneplés volt?
- Fél háromkor már ágyban voltam, így elég szerényre sikeredett.

Ha elgondoljuk, hogy Misi éjfél körül keveredhetett ki a sportcsarnokból, valóban szerény dáridó lehetett. Olyan, mint maga Kótai Mihály. Nem ígérget, nem durrogtat frázisokat, nem nagyszájúskodik, pedig ez nem lenne újdonság a profiboksz világában. Csak teszi a dolgát, hangyaszorgalommal építgeti karrierjét, jövőjét. Készségesen válaszol a kérdésekre, kedvesen mosolyog interjú alatt, néha őszinte, kisfiús kacaj szalad ki a száján. Ilyen ember Kótai Misi. No meg kisvilágbajnok!

Kovács Iván

Korábban:

Lesz-e Kótai Mihályból Kokó?