Vágólapra másolva!
A sportágat érintő sorozatos doppingbotrányok miatt a Mapei az idény végén kivonul a profi kerékpársportból. A cég által szponzorált Mapei-Quick Step versenyzője Bodrogi László is.

"Az utóbbi időben láttunk ugyan olyan kezdeményezéseket, amelyek a korábbi népszerűség, illetve a hitelesség visszaszerzésére irányultak, de a tempó túlságosan lassú ahhoz képest, hogy milyen súlyos gondokról van szó" - magyarázta a döntést Giorgio Squinzi, a milánói cég tulajdonosa.

Az elsőszámú istálló az elmúlt évek során számos sikert ért el, a jelentősebbek közül csupán a Milánó-San Remo viadal, valamint a Tour de France megnyerése nem sikerült a számára. A mostani csapatban többek között olyan kerekesek vannak, mint a spanyol Oscar Freire, az olasz Andrea Tafi, Daniele Nardello és Paolo Bettini, a belga Tom Steels, továbbá Bodrogi Lászó. "Vegyes érzelmekkel veszünk búcsút a profi kerékpártól" - mondta a cégtulajdonos. "Sokszor nem értettek meg bennünket, és nem fogadták meg az irányításra illetve a doppingolás visszaszorítására vonatkozó javaslatainkat."

A tulajdonos a jövőt illetően úgy fogalmazott: hamarosan megszületik a döntés, hogy a cég milyen formában kötődik majd a sporthoz. A milánói cég egy évtizede támogatja az egyik legjobb profi istállót, azonban az utóbbi évek kínos ügyei - például Stafano Garzelli lebukása az idei Girón - nem tettek jót a hírnevének. Bodrogi klubtársát azután zárták ki az olasz körversenyről, hogy doppingtesztje pozitív eredményt hozott. A Mapei klasszisát a második szakasz után ellenőrizték, s a szervezetében probenecidet, köszvény elleni szert találtak. A 28 éves kerekes akkor még folytathatta a versenyt, miután azonban a B-próba is megerősítette az első megállapítást, be kellett fejeznie a viadalt. A Mapei évente 5 millió fontot költ az istállóra.

Fórum:

Bodrogi László Fan Club