Vágólapra másolva!
Óriási csillaghullásnak lehetett szemtanúja szerdán a wimbledoni tenisztorna közönsége. Először a 2. kiemelt Szafint verte meg a belga Rochus, majd a hétszeres wimbledoni győztes amerikai Pete Sampras kapott ki egy teljesen ismeretlen, az ATP-listán 145. helyezett versenyzőtől, George Bastltől. Végül a 3. kiemelt Andre Agassi búcsúzott, a thaiföldi Paradorn Srichaphan győzte le három szettben, mindössze 1 óra 47 perc alatt.  
Fotó: EPA
Fotó: EPA
Ő verte meg Pistol Pete-et

A volt világelső Pete Sampras ötjátszmás meccsen, hatalmas küzdelemben maradt alul George Bastllel szemben. A 27 éves svájci másodszor indul Wimbledonban, két évvel ezelőtt az első körben kiesett. Legjobb ranglisteredménye is két éves: 2000. május elsején 75. volt. Most 145., a Champions Race-listán (az idei eredmények alapján felállított rangsor) pedig 182. Még soha, egyetlen Grand Slam-versenyen nem ért el a harmadik fordulóig.

Az első két játszmát a selejtezőből szerencsés vesztesként felkerülő svájci nyerte, de a 13-szoros GS-győztes amerikai magára talált és egyenlített. Sampras aztán az ötödik szettben ismét többet hibázott, és már nem bírt a fantasztikusan küzdő ellenfellel.

"Nem szeretném, ha a szurkolók vereséggel látnának utoljára. Érzem, nyerek itt még" - mondta Sampras. "Kicsit bántott, hogy nem tágasabb, hanem az egyik kisebb pályán rendezték a mérkőzést. Persze nem emiatt kell most csomagolnom. Bastl nagyszerű napot fogott ki, és amikor már mindenki azt hihette, hogy elfáradt, az utolsó szettre összeszedte magát, és győzött."

Ám ezzel még nem ért véget a sztárbúcsúztató: következő áldozat Andre Agassi volt, akit a thaiföldi Paradorn Srichaphan győzött le három szettben, mindössze 1 óra 47 perc alatt. Agassi a második játszmában mindent elkövetett, hogy kiegyenlítsen, de végül a rövidítésben tovább növelte előnyét a világranglistán 67. Srichaphan, majd remek tenyeres ütéseivel simán hozta a harmadikat is. Az amerikai négy ászt ütött, ellenfele 15-öt, és Agassi 35 önhibájával szemben a thaiföldi csak 25-öt követett el.

"Egy kicsit zavarodott és megdöbbent vagyok" - mondta Agassi. "S természetesen roppant elkeseredett. Nem találtam a ritmust egy átlagos iramú meccsen. Srichaphan egyszerűen átlépett rajtam, s megérdemelten győzött. A 32 éves klasszis ugyanakkor kijelentette: jövőre visszatér.

Sikerrel vette a második fordulóját a holland Richard Krajicek. A 20 hónapos kényszerpihenő után visszatérő, súlyos könyöksérüléséből felépült 1996-os wimbledoni bajnok drámai, 3 óra 7 perces csatában nyert az amerikai James Blake ellen.

Az ecuadori Nicolas Lapentti legyőzte az 1. fordulóban Sávolt Attilát búcsúztató brit Barry Cowant.

Női egyesben a kétszeres egyéni GS-győztes Mary Pierce a vártnál könnyebben nyert a 8. helyen kiemelt Sandrine Testud ellen a francia rangadón Wimbledonban.

Eredmények, 2. forduló:

női egyes:
Pierce (francia) - Testud (francia, 8.) 6:3, 6:4
Mauresmo (francia, 9.) - Grande (olasz) 6:4, 6:2
Oremans (holland) - Shaughnessy (amerikai, 13.) 7:5, 6:3
Rubin (amerikai) - Tyuljaganova (üzbég, 14.) 6:3, 6:1
Miskina (orosz, 18.) - Arn (német) 6:4, 6:3
Bedanova (cseh, 26.) - Sfar (tunéziai) 6:3, 6:2
Matevzic (szlovén) - Kremer (luxemburgi, 22.) 2:6, 6:1, 6:2
Dechy (francia, 25.) - Pucsek (fehérorosz) 6:3, 6:2
S. Williams (amerikai, 2.) - Schiavone (olasz) 6:3, 6:3
Capriati (amerikai, 3.) - Marrero (spanyol) 6:2, 6:1
Dokic (jugoszláv, 7.) - Hrdlickova (cseh) 6:0, 4:6, 8:6
Hantuchova (szlovák, 11.) - Sucha (szlovák) 6:2, 4:6, 6:3
Panova (orosz, 21.) - Bovina (orosz) 6:7 (2-7), 6:3, 6:2
Callens (belga) - Fernandez (argentin, 30.) 2:6, 6:3, 6:4

férfi egyes:
Philippoussis (ausztrál) - Enqvist (svéd, 14.) 7:5, 6:3, 6:4
Pavel (román, 15.) - Beck (szlovák) 3:6, 6:1, 7:6 (7-2), 6:4
Lapentti (ecuadori, 22.) - Cowan (brit) 4:6, 6:4, 6:3, 6:2
Clément (francia) - Martin (amerikai, 26.) 6:3, 6:4, 7:6 (7-2)
Malisse (belga, 27.) - Spadea (amerikai) 7:5, 6:2, 6:2
O. Rochus (belga) - Szafin (orosz, 2.) 6:2, 6:4, 3:6, 7:6 (7-1)
Kafelnyikov (orosz, 5.) - Thomann (francia) 7:6 (10-8), 6:2, 6:2
Arthurs (ausztrál) - Novak (cseh, 12.) 6:3, 7:6 (11-9) 6:3
Bastl (svájci) - Sampras (amerikai, 6.) 6:3, 6:2, 4:6, 3:6, 6:4
Nalbandian (argentin, 28.) - Mathieu (francia) 7:6 (7-3), 7:6 (9-7), 6:3
Srichaphan (thaiföldi) - Agassi (amerikai, 3.) 6:4, 7:6 (7-5), 6:2
Roddick (amerikai, 11.) - Martin (spanyol) 6:1, 6:2, 6:2
Krajicek (holland) - Blake (amerikai, 29.) 6:3, 6:4, 3:6, 4:6, 11:9
Rusedski (brit, 23.) - Hjung Taik (koreai) 6:1, 6:4, 5:7 6:2