Vágólapra másolva!
Pozitív eredményt hozott a doppingtesztje Jan Ullrichnak, a németek olimpiai bajnok és Tour de France-győztes kerékpárosának.

A 28 éves versenyzőt júniusban, térdoperációja után ellenőrizték, és a szervezetében a tiltott szerek közé tartozó amphetamin nyomaira bukkantak. Ha a B-próba megerősíti az eredményt, akkor Ullrichra - aki korábban még soha nem követett el hasonló vétséget - valószínűleg többhónapos eltiltás vár.

Létezik az Ullrich-ügy - jelentette ki Sylvia Schrenk, a BDR első számú irányítója. "Megvárjuk a versenyző állásfoglalását, s azután döntünk arról, hogy eljárást indítunk-e ellene. Walter Godefroot, a klasszist foglalkoztató Telekom csapat igazgatója nem kommentálta részletesen a hírt, a dpa kérdésére csak annyit mondott: igaz az információ.

A német kerékpáros 1997-ben az első, 1996-ban, 1998-ban, 2000-ben és tavaly a második helyen végzett a világ legjelentősebb viadalán, a Tour de France-on.

Szintén doppingügybe keveredett, ezért nem indulhat a szombaton kezdődő Touron Laurent Paumier, a francia AG2R csapat kerékpárosa. A sportolót még a májusi Midi Libre körversenyen ellenőrizték, és a szervezetében kortikoszteroid nyomaira bukkantak. A teszt eredménye ugyan nem volt meglepő, hiszen Paumier asztmás betegségére szedett tiltott szert is tartalmazó gyógyszert, de mivel nem rendelkezett a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának engedélyével, az eset mégis doppingolásnak minősül.

Clarke: Kell a dopping, mert kiegyenlíti a mezőnyt/sport/egyeni/20020703clarke.html

A távolmaradásra vonatkozó döntést az AG2R együttes vezetői hozták meg. Lépésüket azzal indokolták, hogy a Tour új szabályzata szerint minden olyan versenyzőtől meg kell tagadni az indulás jogát, aki ilyen jellegű ügybe keveredik.