Vágólapra másolva!

Csábi Bettina fejrúgással kickboksz-világbajnok

Csábi Bettina fejrúgással a negyedik menetben kiütötte az olasz Katia Russót a szicíliai Taorminában megrendezett profi kickboksz-világbajnoki címmérkőzésen. Jánoshalma büszkesége esélyt sem adott a nála nyolc kilogrammal nehezebb ellenfelének.

A küzdelem éjszakáján hét felvezető összecsapás után két vb-címmeccset szurkolhatott végig a Bacigalupo-aréna háromezer fős nézőserege. Az MTA világszervezet első címmérkőzésén a helyi üdvöske, a profi thaiboksz olasz bajnok és a 60 kilogrammos súlycsoportban kickboksz-világbajnok Katia Russo mérkőzött meg Jánoshalma többszörös világ- és Európa-bajnokával, Csábi Bettinával.

A tízmenetesre tervezett összecsapás első három menetében nagyot csatáztak a hölgyek, s úgy tűnt, ha csak egy ponttal is, de mindháromban Csábi a jobb. A negyedik menetben Koller István edző tanítványa kétszer is megsorozta az olasz versenyzőt, majd a menet végén, közvetlenül az egyperces szünet előtt jobblábas fejrúgással küldte pihenőre Russót. A szünetet követően Russo nem jött vissza a ringbe, sőt érkeztek az orvosok, az olaszok pedig mutogatták a másik sarokból: ez bizony kiütés volt. A bírónak nem maradt más hátra, mint győztest kihirdetni: Csábi Bettina profi kickboksz-világbajnoki címet szerzett.

Csábi Bettina honlapjahttp://sport.baja.hu/csabi_bettina/

"Tudtam, hogy Katia súlyosabb nálam, mégis meglepődtem, amikor kiderült, hogy legalább nyolc kilóval nehezebb. Igaz, az olaszok viszont nagyon beijedtek, amikor a repülőtéren fogadtak bennünket. Addig nem hitték el, hogy 53,5 kg a súlyom. Gyorsan megnyugtattuk őket: nem repülünk vissza, lesz meccs, ezért jöttünk. Erős, technikás ellenfélnek tűnt Russo, tudtam, hogy minden mozdulatára nagyon kell figyelmem, nem szabad tévesztenem. A második menetben egyszer mégis betalált, megszédültem rendesen. A negyedikben viszont úgy vettem észre, hogy kezd fáradni. Azonnal 'nekimentem', s a fejrúgás után már nem jött vissza a szorítóba. Nagyon örülök a profi világbajnoki címnek, keményen megdolgoztam érte. Most már tudom, volt értelme a rengeteg, kemény edzésnek" - mondta a Szicíliából egy hatalmas serleggel és a profi kickboksz-világbajnoknak járó övvel hazaérkezett Csábi Bettina.

A gála másik címmeccsét a profi thaiboksz világbajnoki címért vívták. Itt sem volt szerencséjük az olaszoknak: a francia-algériai Johnny Tancray KO-val nyert, s letaszította a trónjáról Matteo Sciaccát.