Társoldalunk:

Agassi-Hewitt rangadó Cincinnatiben

A világ minden bizonnyal két legjobb formájában lévő teniszezője csap össze a Mester-sorozatba tartozó, három millió dollár összdíjazású cincinnati torna ma éjjel rendezendő negyeddöntőjében. A nyolc közé jutásért Andre Agassi két sima játszmában verte Thomas Enqvistet, Lleyton Hewitt háromban Jarkko Nieminent, így jöhetett létre a csúcstalálkozó.

EPA
Hewitt legutóbb meccslab- dáról verte Agassit
Fotó: EPA
A világ minden pontján álomdöntő lehetne a Hewitt-Agassi ütközet, Cincinnatiben viszont a sorsolás szeszélye folytán már a negyeddöntőben kénytelen összecsapni a szakértők szerint a világ két legjobb formájában lévő játékosa. Mindkettejük éve eddig parádésra sikeredett, Hewitt győzni tudott a Mester-sorozat Indian Wells-i állomásán, valamint első lett a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon, Wimbledonban is. Agassi eredménylistájában idén nem szerepel Grand Slam-trófea, viszont két különböző borítású Mester-versenyen is bekasszírozta az első helyet: a kemény pályás miami és a salakos római versenyen utasított mindenkit maga mögé.

Legutóbb februárban találkoztak a San Jose-i tornán, akkor egészen lélegzetelállító játékot nyújtottak mindketten. Bármelyikük nyerhetett volna, labdamenetről labdamenetre változott a helyzet. A győztes végül az ausztrál lett, de nem volt könnyű dolga: Agassinak két meccslabdája is volt a találkozó során, ezeket azonban sikerült hárítania, így végül 4:6, 7:6, 7:6-ra diadalmaskodott. Most elérkezett a visszavágó ideje.

Az egymás elleni mérlegüket tekintve Hewitt minimális előnyben van az amerikaival szemben, 3:2-re vezet, most azonban bármi megtörténhet. A hét elején Hewitt parádés formát mutatott, az első két fordulóban játékot sem veszített, a legutóbbi fordulóban viszont a finn Nieminen megtréfálta kicsit. Az első szettet 6:2-re hozta az északi játékos, Hewittnak innen kellett fordítania. Agassi ezzel szemben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, a harmadik fordulóban a korábbi cincinnati győztes svéd Enqvistet is simán verte. Nagy csatára van tehát kilátás.

"Hewitt remekül használja ki kínálkozó lehetőségeit, biztosan nagy meccset fogunk játszani" - méltatta leendő ellenfelét a korábbi világelső Agassi. "A legjobb formámat kell nyújtanom ahhoz, hogy eséllyel vegyem fel ellene a harcot, jelenleg ő a legjobb játékos a világon."

"Soha nem láttam még játszani a finn srácot, így eltartott egy ideig, míg felvettem a ritmust és a magam javára fordítottam az összecsapást" - értékelte az ausztrál a harmadik fordulót, majd előre tekintett: "Szeretem az ilyen szituációkat, mikor egy könnyebb meccs után nehezebb jön, Agassi ellen óriási csatára számítok."

Hewittnak egyébként a torna után mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mert mint arról az [origo] már beszámolt, az első forduló után nem jelent meg a kötelező sajtótájékoztatón. Akkor az a döntés született, hogy az ausztrál 20 ezer dollárt fizet a kihágásért, azóta viszont változott a helyzet. Mint kiderült, az ítélet úgy szólt, hogy Hewitt 20 ezer dollárt, vagy Cincinnatiben keresett pénzdíjának felét fizeti, attól függően, melyik a nagyobb. Amennyiben megnyeri a tornát, 196 ezer dollárral lesz szegényebb, noha a fellebbezést fontolgatja a határozat ellen.

A többi mérkőzésen jobbára papírforma-eredmények születtek, az egyetlen meglepetést Rainer Schüttler nyolc közé jutása jelenti. A német játékos az első fordulóban Kafelnyikovot búcsúztatta, most pedig a Wimbledonban elődöntőt játszott belga Malisse-t verte sima két játszmában.

Tovább menetel az előző heti, torontói tornán döntőt játszott fiatal Andy Roddick, továbbra sem veszített játszmát. Ezúttal a dél-afrikai Ferreirát végezte ki.

A cincinnati viadallal párhuzamosan zajló Los Angeles-i női tornán sem történt semmi érdemleges, az esélyesek gond nélkül nyolc közé jutottak. Egyedül Capriati töltött a kelleténél kicsivel több időt a pályán, mivel a thaiföldi Tanasugarn ellen elbukta a második játszma rövidítését.

Eredmények:
Cincinnati, 3 millió dollár összdíjazás, 3. forduló:
Hewitt (ausztrál, 1.) - Nieminen (finn) 2:6, 6:2, 6:3
Agassi (amerikai, 6.) - Enqvist (svéd) 6:4, 7:5
Schüttler (német) - Malisse (belga) 6:4, 6:3
Roddick (amerikai, 12.) - Ferreira (dél-afrikai) 6:3, 6:2
Gonzalez (chilei) - Krajicek (holland) 6:2, 3:6, 6:3
Moya (spanyol, 16.) - Chang (amerikai) 6:4, 6:3
Ferrero (spanyol, 8.) - Dent (amerikai) 6:7, 6:1, 7:6
Arthurs (ausztrál) - Robredo (spanyol) 7:6, 4:6, 6:4

Los Angeles, 585 ezer dollár összdíjazás, 3. forduló:
Capriati (amerikai, 2.) - Tanasugarn (thaiföldi, 16.) 6:3, 6:7, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.) - Dechy (francia, 15.) 6:2, 6:1
Rubin (amerikai, 12.) - Bedanova (cseh, 8.) 6:2, 6:1
Dokic (jugoszláv, 4.) - Huszarova (szlovák) 4:0-nál Huszarova feladta
Grande (olasz) - Srebotnik (szlovén) 6:2, 6:1
Daniilidu (görög) - Kremer (luxemburgi, 10.) 6:0, 7:5
Davenport (amerikai, 3.) - Panova (orosz, 13.) 6:2, 6:4
Szugijama (japán) - Coetzer (dél-afrikai) 6:1, 7:6

Koncz Dávid

KAPCSOLÓDÓ CIKK