Vágólapra másolva!
Az olasz Claudia Corsini nyerte a budapesti öttusa Világkupa-döntőt, ezzel ő szerezte meg az első kvótát a sportág athéni olimpiai versenyére. A legjobb magyar, Vörös Zsuzsanna harmadik lett.

Az egyéniben 1999-ben világbajnok, idén ezüstérmes Vörös három számban - vívásban, úszásban és lovaglásban - szerepelt jól, a lövészetben és a futásban viszont kissé visszafogott teljesítményt nyújtott. A második tusában mindössze két találattal maradt el az 1000 ponttól, majd jobbat úszott, mint a San Franciscó-i vb-n, azután pedig hibátlanul teljesítette a lovaspályát. A napot ugyanakkor rosszul kezdte, a lövészetben csupán 174 kört ért el, s a végül győztes idei Európa-bajnok Corsini már itt 132 pontos előnyre tett szert vele szemben.

A zárószámban az olasz rajtolt először, Vörös másodikként nyolc másodperccel később követte. A 3000 méter során Corsini folyamatosan növelte előnyét, míg a táv felénél elfáradó Vöröst a negyedikként induló lengyel Paulina Boenisz megelőzte.

"A lövészet során zavart, hogy nem volt jó a világítás és túl gyorsan zajlott a vezénylés" - kezdte értékelését Vörös. "A vívással elégedett vagyok, már előtte éreztem, hogy menni fog. Jól úsztam és szerencsére hibátlanul lovagoltam, aminek külön örülök. A futás előtt úgy gondoltam, hogy Corsini az első számú esélyes a győzelemre.

Füri a lövészetben és a vívásban nagy hátrányt szedett össze, két szám után csupán a 27. volt. A folytatásban remek teljesítménnyel innen kapaszkodott fel a tizenegyedik helyre.

Eredmények:
1. Claudia Corsini (olasz) 5500 pont (lövészet: 1156, vívás: 936, úszás: 1244, lovaglás: 1088, futás: 1076)
2. Paulina Boenisz (lengyel) 5412 (1048, 968, 1144, 1180, 1072)
3. Vörös Zsuzsanna 5352 (1024, 936, 1252, 1180, 960)
4. Alexandra Kalinovska (cseh) 5324
5. Tatjana Muratova (orosz) 5280
6. Claudia Cerutti (olasz) 5256
... 11. Füri Csilla 5080 (772, 808, 1272, 1168, 1060)

Vasárnap a férfiak versenyére kerül sor a Hajógyári-szigeten, illetve a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában. A magyar színeket Balogh Gábor, Horváth Viktor és Sárfalvi Péter képviseli.