Vágólapra másolva!
A Rajna-parti Mainzban megkezdődött a Chess Classic nagyszabású sakkfesztivál, amelynek fénypontja a FIDE világbajnoka, Ruszlan Ponomarjov és az ex-világbajnok, Viswanathan Anand 8 játszmás rapid mérkőzése lesz. Szupernagymesterek és lelkes amatőrök is összemérik erejüket a 11 fordulós rapid versenyen, a Fischer Random Chess szabályai szerint is rendeznek tornát, s még számtalan érdekes összecsapás színesíti az ötnapos programot.

Frankfurtból pénzügyi nehézségek miatt tavaly költözött a hagyományos fesztivál Mainzba, ahol Jens Beutel polgármester a sakk nagy barátja, és 2070-es Élő-pontszámú sakkozó. Két éve Beutel úr Garri Kaszparovval szemben döntetlent ért el szimultánon, a megszokott frankfurti menetrendhez képest változott a program, nem láthattuk az "óriások" hatrésztvevős rapid versenyét, de helyette megszervezték a világbajnokok csatáját. A FIDE rangelsője, Viswanathan Anand, és a profi világbajnok, a Braingames világbajnoki döntőben Garri Kaszparovot legyőző Vlagyimir Kramnyik 10 játszmás rapid mérkőzését. A FIDE világbajnoka korántsem villogott a mérkőzésen, nem kis szerencsével 5-5-re mentette a párviadalt, majd a rájátszásban a maga javára döntötte el a mérkőzés sorsát. A Fischer Random Chess szabályai szerint Lékó Péter az angol Michael Adams ellen bizonyította, hogy jobban készült a kissé furcsa szabályok szerint megrendezett csatára. A 45 ezer márka díjalappal megrendezett rapid versenyen Adams győzött. A világbajnokok 40-40 táblás szimultánja színesítette még a nagyszerű fesztivál programját.

A sakkrajongók idén sem panaszkodhatnak, gazdag kínálatból választhatnak. Negyven szerencsés és bátor amatőr 75 euró befizetés fejében a FIDE 18 éves világbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjovval szemben játszhat szimultánon. A gyengébb nemet kedvelő még bátrabb huszonöt amatőr az orosz Alekszandra Kosztenjuk ellen veheti fel a küzdelmet, a tavalyi moszkvai világbajnokságon Szasa a döntőben csak a rájátszásban vesztett a kínai Zsu Csennel szemben. Csütörtökön indulnak a sakkórák a Fischer Random Chess szabályai szerint megrendezett tornán, a 11 fordulós versenyen a résztvevők 20-20 percet kapnak a játszmákra, illetve lépésenként még 5-5 másodpercet. A FIDE ex-világbajnoka, Viswanathan Anand és Jens Beutel a "haladó sakk" szabályai szerint mérkőzik meg egymással. Anandot Notebook segíti, a Fritz 7 program 733 Mhz processzoron fut, 128 RAM memória támogatja, míg a polgármester PC-n játszhat, illetve 2200 Mhz processzoron fut az 512 RAM memória.

Pénteken kezdődik a két nyolcjátszmás rapid páros mérkőzés, illetve a 11 fordulós svájci rendszerű rapid verseny. A német női sakkozás legfiatalabb nagymestere, Elisabeth Pätz és Alekszandra Kosztenjuk csatázik a női fronton, míg Ruszlan Ponomarjov a "villámkezű" Viswanathan Ananddal próbálja felvenni a versenyt. A bajnokok párviadalának egyértelmű esélyese Anand, de az indiai ex-világbajnok a mérkőzés előtt igen nagyra értékelte fiatal ellenfelének képességeit, különösen dicsérte hidegvérét, hogy a legnehezebb pillanatokban sem veszti el a fejét. Minden idők legfiatalabb világbajnoka, a 18 éves Ponomarjov ezt a moszkvai világbajnokságon hatásosan bizonyította. A kieséses rendszerű világbajnokságon a második fordulóban a holland Tiviakov ellen nyert a rapid rájátszásban. A negyedik körben az orosz Morozevicsnél bizonyult jobbnak, az ötödik fordulóban az orosz Barejevvel szemben biztosította továbbjutását a rapid partikban. A nagy feszültséget kitűnően viselte az orosz Szvidler elleni elődöntőben is, s a döntőben "esélytelenként" is villogott honfitársával, Ivancsukkal szemben.

Anand és Ponomarjov korábban mindössze kétszer mérkőzött meg egymással, a linaresi szuperversenyen mindkét játszmájuk döntetlennel végződött. Az indiai ex-világbajnok az évek során rapid tornákon is kiemelkedő sikereket ért el, míg Ponomarjov a FIDE Grand Prix első versenyén, Dubaiban keserű pirulát volt kénytelen lenyelni, hiszen már az első fordulóban kikapott a kínai világbajnoknőtől, Zsu Csentől, Moszkvában túlélte az első kört, de a második mérkőzésén egykori honfitársa, a szlovén színekben játszó Beljavszkij megtréfálta. Világhírű nagymesterek is szerencsét próbálnak a 30 ezer eurós díjalappal megrendezett rapid versenyen.

Verőci Zsuzsa

Kramnyik öt remi mellett egyszer legyőzte Anandot20020623kramnyik1.htmlZsu Csen legyőzte Ponomarjovot20020403zsucsen.html