Vágólapra másolva!
Feladta mérkőzését a Long Island-i, 480 ezer dollár összdíjazású férfitenisz-torna második fordulójában Sávolt Attila. Éljátékosunk a svéd Jonas Björkmannal találkozott, s az első, rövidítésben elveszített játszma után döntött úgy, hogy kínzó könyökfájdalmai miatt befejezi a küzdelmet.

Sávolt sérülése a lehető legrosszabbkor jött elő (többször volt már könyökével gondja), hiszen hétfőn kezdődik az év utolsó Grand Slam tornája, a US Open. Ezen szeretett volna lehetőségeihez mérten minél jobban szerepelni, hiszen az elmúlt napokban remek formáról tett tanúbizonyságot, a világranglistán már a 68. helyen jegyzik a nevét.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

A svéd Björkman elleni találkozó előtt azonban már panaszkodott arra, hogy kicsit fáj a keze, de azért összeszorította fogait s kiállt a világranglista egykori negyedik helyezettje, a torna 17. kiemeltje ellen. Erejéből egy játszmára futotta, az első szett rövidítésében elszenvedett 9:7-es vereség után feladta a mérkőzést. Elképzelhető, hogy amennyiben megnyerte volna a tie-breaket, folytatta volna a küzdelmet, így azonban azt mondhatjuk, hogy mindenképpen jól döntött. Jövő hét elején kezdődik az amerikai nyílt bajnokság, ott kell csúcsformában lennie, a rajtig talán ki is tudja pihenni a mostani apróbb sérülést.

Sampras leszerepelt/sport/egyeni/tenisz/20020821sampras.html

Flushing Meadowsban egyébként tegnap megtartották a főtábla sorsolását, s a magyar játékosok bizony nehéz ellenfeleket kaptak. Sávolt például a bikaerős adogatásairól elhíresült, 32. helyen kiemelt fehérorosz Maksz Mirnyij ellen kezd, amennyiben pedig továbbjut, a francia Anthony Dupuis vagy az olasz Andrea Gaudenzi lesz az ellenfele. Gubacsi Zsófia (124.) sorsolása ha lehet, még tragikusabb, neki a magyar származású, de amerikai színekben versenyző, hatodik helyre rangsorolt Monica Selessel kell felvennie a harcot. Nem lesz könnyű... Mandula Petra (88.) a holland Miriam Oremansszal (96.) találkozik a nyitó fordulóban, amennyiben pedig továbbjut, minden bizonnyal a hosszú sérülése után nemrégiben visszatért, amerikai Lindsay Davenporttal (10.) meccselhet.

A sorsolás érdekessége, hogy a férfi mezőnyben már a második fordulóban találkozhat a világelső, ausztrál Hewitt, és a brit Greg Rusedski. Hewittnak nincsenek éppen jó emlékei az egykoron kanadai színekben szerepelt Rusedskiről, a múlt heti, indianapolisi tornán éppen tőle szenvedett vereséget. A szigetországi játékos később a tornagyőzelmet is bezsebelte, így mindenképpen jó formában érkezik New Yorkba. Nem lesz ott viszont a mezőnyben a svéd Thomas Johansson, ahogy az várható is volt, vállsérülése miatt visszalépett a tornától.

Blake kilenc helyet javított/sport/egyeni/tenisz/20020819blake1.htmlMauresmo a kilencedik/sport/egyeni/tenisz/20020819mauresmo.html

Kapros Anikó és Czink Melinda után tegnap újabb két honfitársunkért szoríthattunk a női selejtező első fordulójában, a mérleg felemásra sikeredett. Előbb Marosi Katalin két játszmában legyőzte az orosz Goloviznyinát, Nagy Kyra azonban igen sima vereséget szenvedett a kvalifikáció nyolcadik helyén kiemelt cseh Iveta Benesovától. Kapros Anikó magyar idő szerint este a francia Anne-Laure Heitz ellenében harcolhatja ki a harmadik fordulóba jutást.

Long Islanden majdnem bajba került az első helyen kiemelt, címvédő német Haas, alaposan meglegyintette a kiesés szele. A selejtezőből érkezett paraguayi Delgado 6:1-re mosta le az első szettben, s a folytatásban is csak kínszenvedések árán tudta kiharcolni a továbbjutást. A szenvedés egyébként szó szerint értendő, mert a találkozón végig vállfájdalmakkal küszködött. "Két dologgal harcoltam, a karommal, na és persze ellenfelemmel" - mondta a mérkőzés után. Kiesett viszont a második helyen kiemelt svájci Federer, a chilei Massu gyűrte le három játszmában. Federer mostanság nincs éppen jó formában, utolsó öt versenye közül négyszer már az első mérkőzés után csomagolhatott. "Energiahiányom van, emiatt nem megy a játék" - nyögte ki némiképp meglepve a sajtó munkatársait.

Blake első tornagyőzelme/sport/egyeni/tenisz/20020819blake.html

New Havenben a meglepetést az orosz Miskina szolgáltatta, miután legyőzte a negyedik helyen kiemelt belga Henint. "Pocsékul játszottam" - mondta a belga, ezzel a megállapítással pedig csak egyetérteni lehet. Miskina természetesen sokkal boldogabb volt, mint mondta, életében nem játszott még olyan agresszíven, mint Henin ellen. A jelenleg éppen jugoszláv színekben szereplő Jelena Dokic ugyanitt térdín-húzódás miatt visszalépett, a US Openre viszont már rendben lesz.

US Open, a magyarok ellenfelei az első fordulóban:
Gubacsi Zsófia - Monica Seles (amerikai, 6.)
Mandula Petra - Miriam Oremans (holland)
Sávolt Attila - Maksz Mirnyij (fehérorosz, 32.)

US Open, selejtező, első forduló:
Marosi-Aracama Katalin - Goloviznyina (orosz) 7:6, 6:3
Benesova (cseh, 8.) - Nagy Kyra 6:1, 6:2

Long Island, 480 ezer dollár összdíjazás, második forduló:
Björkman (svéd, 17.) - Sávolt 7:6-nál Sávolt feladta
Haas (német, 1.) - Delgado (paraguayi) 1:6, 7:6, 6:4
Massu (chilei) - Federer (svájci, 2.) 6:7, 6:1, 6:3
Srichaphan (thaiföldi) - Lapentti (ecuadori, 8.) 7:6, 7:5
Saretta (brazil) - Schüttler (német, 6.) 6:3, 6:2
Nieminen (finn) - K. Kim (amerikai) 4:6, 6:3, 6:1
Clément (francia, 14.) - Vacek (cseh) 6:2, 6:3
Gambill (amerikai) - Koubek (osztrák, 12.) 6:4, 3:6, 6:2
Fish (amerikai) - Labadze (grúz) 6:4, 6:3
Calleri (argentin, 16.) - Spadea (amerikai) 6:2, 6:3

New Haven, 585 ezer dollár összdíjazás, második forduló:
Miskina (orosz) - Henin (belga, 4.) 7:6, 6:2
Hingis (svájci, 5.) - Stevenson (amerikai) 7:5, 6:4
Mauresmo (francia) - Bovina (orosz) 6:4, 4:6, 7:6
Hantuchova (szlovák) - Majoli (horvát) 4:6, 6:4, 6:1
Schnyder (svájci) - Sucha (szlovák) 2:6, 6:3, 6:3

Koncz Dávid