Vágólapra másolva!
A 12. junior ökölvívó-világbajnokság második napja után már csak négy magyar van versenyben, nyolcan kiestek, eddig egyedül a 60 kg-ban induló Dudás Tibornak sikerült továbbjutnia. A 48 kg-os Bedák Pál is nyert egy meccset - még vasárnap -, de aztán egy helybéli, Santiago de Cuba-i bokszolóval szemben a vébé eddigi legjobb meccsén, finoman fogalmazva is vitatható körülmények között, alulmaradt.

Ch. Gáll András jelenti Santiago de Cubából

A még csak 17 éves "kis" Bedák a helybéliek kedvencét, a nála két fejjel magasabb Musteliert kapta a 16 közé jutásért. A Vasas még kadett korú üdvöskéje beugrásokból remekül ütötte a balhorgokat fordított alapállású riválisával szemben, az első két menetet simán nyerte - az eredményjelzőn mégis négypontos kubai vezetés állt. A továbbiakban a colos kubai nem is egy felütése mélyre sikerült, legalább kétszer számolni kellett volna a hazaira - erre Bedákra számoltak, amikor Mustelier hevesen megsorozta a magyar fiú kesztyűjét. Bedákot meg teljesen érthetetlenül meg is intették, így alakult ki a 26-18-as kubai győzelem. Az éppen nem bíráskodó pontozók hitetlenkedve csóválták a fejüket, a kis Pimpa - ez Bedák beceneve - pedig hiába zokogott, már ez sem segíthetett rajta.

Legalább ekkora - ha nem nagyobb - csalással maradt alul az 57 kg-os Szabó Ferenc. Ő is karibi - venezuelai - öklözőt húzott, de a második menet után 14-7-re vezetett. És innen is ki tudott kapni, de hogyan?! Először is az ausztrál vezetőbíró elsőre, minden figyelmeztetés nélkül megintette - utólagos érdeklődésünkre elárulta, szándékos, állj utáni ütést vélt felfedezni Szabónál. A negyedik menet közepére mindkét öklözőnek két-két intése volt, levegőben lógott a harmadik - és azt pár másodperccel a végső gongszó előtt Szabó kapta meg, 22-24-es állásnál - leléptették.

Tény és való, hogy a magyar srác elfáradt - ez sajnos szinte valamennyi öklözőnkre jellemző -, de akkor is jó néhány pont megmaradt az előnyéből, a három intés pedig a kabaré műfajába tartozik.

Sajnos, a továbbiakban megérdemelt vereségek következtek. Zsalek Ferencet (75 kg) a roppant erős orosz Galaskij kétszer is a padlóra döntötte egy-egy balegyenessel, a második után Patkós János edző bedobta a törölközőt. A 91 kg-osoknál Székesvári helyt állt a szintén orosz Fajzulin ellen, 2-0-ra vezetett is, de aztán pontatlanná vált, és 11:7-re kikapott. Nyári Gergelynek (71 kg) nem volt esélye a remek képességű, és nála két fejjel magasabb francia Karllal szemben, bár a 19-5-ös vereség túlzott.

A magyar boksz becsületét legtechnikásabb öklözőnk, Dudás Tibor (60 kg) mentette meg. A KSI üdvöskéje kibokszolta a hórihorgas kolumbiai Angulo szemét, 18-8-as pontozással nyert, szinte macska-egér harc folyta a szorítóban - látszólag.

"Azért nagyon elfáradtam" - mondta pihegve a 19 esztendős, tehát utolsó éves junior a meccs után. "Kellemetlen harcmodora volt a kolumbiainak, de úgy érzem, sikerült megvalósítanom a taktikát."

Dudás ezzel a legjobb 16 közé került, ahol egy angol öklöző vár rá.

Eredmények:
48 kg: Jorge Luis Mustelier (kubai) - Bedák Pál pontozásos győzelem, 26-18
57 kg: Juan Simon (venezuelai) - Szabó Ferenc leléptetés a 3. menetben
60 kg: Dudás Tibor - Edwin Angulo (kolumbiai) p. gy. 18-8
71 kg: Thierry Karl (francia) - Nyári Gergely p. gy. 19-5
75 kg: Nyikolaj Galaskij (orosz) - Zsalek Ferenc feladás a 2. menetben
91 kg: Nijaz Fajzulin (orosz) - Székesvári Tamas p. gy. 11-7

Ch. Gáll András