Vágólapra másolva!
A moszkvai kötöttfogású birkózó-világbajnokság 120 kg-os súlycsoportjában Deák Bárdos Mihály este az aranyéremért léphet szőnyegre az Egyesült Államokbeli Byers ellen, miután az elődöntőben legyőzte az orosz Patrikejevet.

Deák Bárdos az elődöntőben gigászi küzdelemben, hosszabbítás után 2-1-re győzött az Európa-bajnok, s hazai közönség előtt szereplő orosz Patrikejev ellen, akitől az idei Eb-döntőjében kikapott.

"Ha Misi a mérkőzés elején meg tudja pörgetni az oroszt, akkor le is győzi. Ha viszont nem tudja megpörgetni, akkor nagyon lecsökkennek az esélyei" - jegyezte meg előzetesen Komáromi Tibor szövetségi kapitány.

Az elődöntő most is rosszul indult számunkra, mert a 21. másodpercben az orosz 1-0-ás vezetést szerzett: derékra támadott, Deák Bárdos kihátrált a szőnyegről, s ezért megintették. A magyar versenyző ezután hatalmas tempót diktált, de akciót nem tudott végrehajtani. Akkor sem, amikor ellenfelét térdelőhelyzetbe küldték.

A hat perces merkőzesidő után következett a hosszabbítás (6 perc alatt legalább 3 pontot el kell érni a győzelemhez, csak akkor ér véget a találkozó), mégpedig az összekapaszkodással, ami Patrikejev legerősebb fegyvere. Ám ezúttal nem tudott élni vele, nem fogta at Deák Bárdos derekát, amiért megintették, és a magyar versenyző két pontot kapott. 2-1-es vezetését Deák Bárdos meg is őrizte a találkozó végéig.

Deák Bárdos aranyért megy a vb-re/sport/egyeni/20020917deak.html

"A vb előtt is mondtam, hogy világbajnok akarok lenni, így bármikor, bárkit le kell győznöm. Egy lépcső még hátravan, csak akkor szabad örülnöm, ha a döntőben is győzök. Az orosz a mérkőzés elején meglepett, de nem estem kétségbe, s a tervezett taktika szerint mentem előre. Éreztem, hogy Patrikejev a találkozó végére el fog fáradni. A kapaszkodásnál szerintem azért nem fogott át, mert úgy gondolta, ha színészkedik egy kicsit, akkor engem figyelmeztetnek, és ő kap pontot" - nyilatkozta a találkozó után Deák Bárdos.

"A szív diadala volt ez a győzelem" - fogalmazott dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó-szövetség elnöke.

Deák Bárdos a legjobb 8 között egyébként a kazah Csurcsumia ellen lépett szőnyegre, s a mérkőzésen végig az ő akarata érvényesült. A Vasas kétszeres vb-ezüstérmese, a tavalyi Eb győztese sokkal aktívabb volt, s 4-0-ra győzött.

A döntőben a papírforma szerint egyértelműen Deák Bárdos az esélyes.

A 74 kg-ban Berzicza Tamásnak nem sikerült bejutnia a legjobb 4 közé, hatalmas csatában 3-2-re kikapott a kétszeres olimpiai bajnok, kubai Azcuytól. A mérkőzés vége előtt 58 másodperccel Berzicza kapott egy utolsó esélyt, mert ellenfelét térdelő helyzetbe küldték, de nem tudott akciót végrehajtani, az eredmény már nem változott, és így a magyar versenyző kiesett.

Fábik Tibor