Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért csapatától és szurkolóitól David Millar, akit sportszerűtlen viselkedése miatt vasárnap kizártak a spanyol kerékpáros körversenyről. A 16. szakaszt Santiago Botero nyerte.

"Nagyon felháborított, hogy a szervezők mennyire nem törődtek az egészségünkkel. Most is azt vallom, abban a pocsék időben nem kellett volna a mezőnyt hegyre vinni. Sajnos, társaimnak már nem tudok segíteni, őket hoztam igazán hátrányba" - nyilatkozott a brit klasszis.

Alain Bondue csapatigazgató megbocsátott versenyzőjének: "Davidnek igaza van, életveszélyes volt a vasárnapi szakasz."

Kerékpár & Bodrogi László Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=34087

Millar a szakadó esőben és kellemetlen, hűvös időben az egyik lejtőn kétszer is nagyot bukott, sérülései ellenére egy méter híján teljesítette a 176,7 km-t. Közvetlenül a cél előtt azonban megállt, letépte magáról a rajtszámot, és az egyik rendezőhöz vágta, majd kerékpárját a földhöz csapta.

A versenybíróság az összetettben kilencedik helyén álló kerekest kizárta, mert: 1. a rajtszám levétele automatikusan a viadal feladását jelenti, 2. a viselkedése átlépett minden tolerálható határt.