Vágólapra másolva!
Kallitheában, a klubcsapatok Európa-kupájának nagy érdeklődéssel várt rangadóján a 19 éves orosz Alekszander Griscsuk győzelmével a francia NAO Chess Club nyert a nagy rivális Boszna Szarajevó ellen, s átvette a vezetést. Az angol Michael Adams orosz huszárjátéka sebezhetőnek bizonyult a nagyszerű formában játszó Griscsukkal szemben. Minimális arányban Halifmanék javára dőlt el az orosz derbi. Remekül használták ki a zalaegerszegiek a kedvező párosításukat, elgázolták dán ellenfelüket, a nyolcadikok a 43 résztvevős mezőnyben.

A hétfordulós, svájci rendszerű Európa-kupa legnagyobb érdeklődéssel várt rangadóját 3,5-2,5-re megnyerte a francia NAO Chess Club. Remek formában játszva helyettesíti a gallok első tábláján a 19 éves Alekszander Griscsuk világbajnok honfitársát, Vlagyimir Kramnyikot. Az Einstein csoport világbajnokát hiába nevezték be a franciák, Kramnyikot nem látjuk játszani a két orosz szupersztárral felálló csapatban. Griscsuk Adams elleni győzelme könnyen aranyat érhet, hiszen hiába gyűjtött több pontot a Boszna Szarajevó együttese, az Európa-kupán a meccspontok döntenek, s Griscsukék ötödik nyerésüket ünnepelhették.

A világranglista negyedik angol Michael Adams az orosz trónkövetelővel szemben orosz huszárjátékkal próbálkozott. A fonalas változatban követték a prágai Eurotel rapid verseny döntőjében játszott Anand-Karpov játszmát, az angol sakkozó javítást tálalt. A vezércsere után úgy tűnt, hogy már közel a teljes kiegyenlítés, de egy óvatlan bástyalépés megkeserítette életét. Griscsuk a királyszárnyon nagy játékhoz jutott, s Adams gyorsan bárd alá hajtotta a fejét, gyaloghátrányos végjátéka menthetetlen volt. A második táblán is igazi csemegének számított Shirov és Szvidler párviadala, a spanyol szimpatikusabban állt, de nem tudta kiaknázni esélyét. Lautier és Szokolov spanyol játszmája örökös sakkal fejeződött be pontosztozkodással. Az egypontos hátrányt a boszniai csapatban játszó idegenlégiós nagymesterek nem tudták kiegyenlíteni, sőt Kozsul csak üggyel-bajjal remizett Nataffal.

Az orosz derbit minimális különbséggel nyerték meg Halifmanék. Meglepetésre a Polonia Plus GSM nem tudta kicsikarni a csapatgyőzelmet a gyengébbik makedón együttessel szemben. Az első két tábla remizett, Polgár Judit a holland Tiviakovval osztozott meg a ponton. Kraszenkov és Macieja ellenfelei, Nedev és Jacsimovics nem tisztelték az Élő-pontokat, szép skalpokat gyűjtöttek be. A hátsó két táblán már érvénysült a papírforma. A szebb napokat is látott szentpéterváriak második vereségüket szenvedték el. Értékes győzelmet könyvelhetett el a jobbik makedón csapat, kötelező nyerést ért el a címvédő Norilszki Nikel.

A Csuti Antal SK együttese élt a párosítás adta nagy lehetőséggel, a dán Arhus hatosa ellen mindössze egyetlen döntetlent adtak le. Gyorsan születtek meg a nyerések, Horváth Ádám hiába kínozta sokáig ellenfelét, Boe megszerezte a becsület fél pontot. A nagyarányú győzelemmel Portischék a nyolcadik helyre léptek előre, a hajrában azonban már rangos csapatokkal találkoznak!

Az ötödik forduló érdekesebb eredményei:

NAO Chess Club (francia, 8, 15)- Boszna Szarajevó (boszniai, 8, 17,5) 3,5 - 2,5
Griscsuk (2702) - Adams (2752) 1 - 0
Szvidler (2690) - Shirov (2697) döntetlen
Lautier (2663) - Szokolov (2677) döntetlen
Bacrot (2653) - Movszeszian (2654) döntetlen
Fressinet (2619) - Radzsabov (2618) döntetlen
Nataf (2560) - Kozsul (2588) döntetlen

"Tomszk-400" (orosz, 7, 16) - "Ladia-Kazany-1000" (orosz, 7, 17,5) 2,5 - 3,5
Filippov (2615) - Halifman (2690) döntetlen
Motylev (2634) - Akopjan (2678) döntetlen
Piguszov (2622) - Rublevszkij (2658) döntetlen
Kobalija (2625) - Harlov (2609) 1 - 0
Landa (2621) - Baklan (2614) 0 - 1
Belozerov (2541) - Timofejev (2558) 0 - 1

Chess Club Alkaloid - Szkopje (makedón, 6, 15) - Polonia Plus GSM Varsó (lengyel, 6, 18) 3 - 3
Alakszandrov (2654) - Ivancsuk (2711) döntetlen
Tiviakov (2628) - Polgár Judit (2681) döntetlen
Nedev (2476) - Kraszenkov (2662) 1 - 0
Jacsimovics (2469) - Macieja (2607) 1 - 0
Bogdanovszki (2483) - Kempinszki (2587) 0 - 1
Sztojanovszki, Z (2479) - Socko (2562) 0 - 1

"Szentpétervár LTG" (orosz, 6, 13) - A.V.Momot Donyeck Chess Club (ukrán, 6, 16) 2,5 - 3,5
Danko Donbass (ukrán, 6, 16) - BM Kiszela Voda Szkopje (makedón, 6, 15,5) 2 - 4
Rochade Eupen (belga, 5, 12,5) - Norilszki Nikel (orosz, 6, 15) 1 - 5
Beer-Sheva Chess Club (izraeli, 5, 15) - Kiszeljak (boszniai, 5, 13,5) 2,5 - 3,5

Csuti Antal SK Zalaegerszeg (magyar, 5, 14,5) - Arhus (dán, 5, 14) 5,5 - 0,5
Portisch Lajos (2599) - Palo (2394) 1 - 0
Horváth Ádám (2476) - Boe (2390) döntetlen
Horváth Csaba (2517) - Vinter-Schou (2342) 1 - 0
Grószpéter Attila (2491) - Pedersen (2266) 1 - 0
Horváth Tamás (2411) - Rasmussen (2304) 1 - 0
Pálkövi József (2389) - Rewitz (2286) 1 - 0

Az Európa-kupa élcsoportjának állása:

1. NAO Chess Club (francia, 1) 10 meccspont, 18,5 pont
2. "Ladia-Kazany-1000" (orosz, 4) 9, 21
3. Boszna Szarajevó (boszniai, 2) 8, 20
4. Norilszki Nikel (orosz, 3) 8, 20
5. BM Kiszela Voda Szkopje (makedón, 9) 8, 19,5
6. A.V. Momot Donyeck Chess Club (ukrán, 11) 8, 19,5
7. Polonia Plus GSM Varsó (lengyel, 5) 7, 21
8. Csuti Antal SK Zalaegerszeg (magyar, 19) 7, 20
9. "Tomszk-400" (orosz, 7) 7 17,5
10. Chess Club Alkaloid - Szkopje (makedón, 15) 7, 18
11. Kiszeljak (boszniai, 8) 7, 17
12. Danko Donbass (ukrán, 12) 6, 18

Griscsuk (2702) - Adams (2752)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. d4 d5 6. Fd3 Hc6 7. 0-0 Fe7 8. c4 Hb4 9. Fe2 0-0 10. Hc3 Ff5 11. a3 Hxc3 12. bxc3 Hc6 13. Be1 Be8 14. Ff4 dxc4 15. Fxc4 Fd6 16. Bxe8+ Vxe8 17. Hg5 Fg6 18. Fxd6 cxd6 19. h4 Ve7

A nagymesterek egyelore követik a prágai Eurotel rapid verseny döntőjében látott Anand-Karpov játszmát. A partit a 84-es Chess Informantban a későbbi győztes indiai ex-világbajnok elemzi. Anand 19. ... h6-ra 20. h5 Fxh5 21. Vxh5 hxg5 22. Kh2! Bc8 23. Be1 He7 24. Fd3 g6 25. Vxg5 Bc7 26. Be3 változatot adja, világos előnyével.

20. Vg4 h6 21. Hh3! Ve4

Karpov az említett partiban 21. ... Vf6 22. Be1 Ff5 23. Vf3 Kf8 24. Hf4 Fd7 25. g3! Be8 26. Bxe8+ Fxe8 27. Ve4! g5? 28. hxg5 Vxg5?! 29. Fd5! Fd7 30. Vh7 Vf6 31. Fxf7 után reménytelen állásba került. Anand nem említi a 21. ... Ve4 lépést.

22. Vg3 Ha5 23. Fa2 Vd3 24. Bf1 Vxg3 25. fxg3 Bc8?

Adams vagy elnézte, vagy lebecsülte világos következő húzását.

Forrás: ORIGO


26. h5! Fd3 27. Fxf7+ Kf8 28. Bf2 Ke7

A világranglistán negyedik angol nagymester komoly gondokkal küszködik. 28. ... Bxc3 29. Hf4 Bc1+ 30. Kh2 Bc2 31. He6+ Ke7 32. Bf4 Fc4 33. Fg6 is világosra volt előnyös.

29. Fd5 Bf8

A könnyűtisztvégjáték gyaloghátránnyal simán veszít, 29. ... Bxc3-ra 30. Bf7+ Ke8 31. Bxg7 Bxa3 32. g4 után a világos királyszárnyi akció gyorsabb, mint sötét vezérszárnyi lehetőségei.

30. Hf4 Fh7 31. Fa2 Kd7 32. He6 Bxf2 33. Kxf2 Fg8 34. Hf8+ Ke8 35. Fxg8 Kxf8 36. Fd5 Ke7 37. Ke3 Kf6 38. Kf4 Hc6 39. Fxc6 bxc6 40. c4 Ke6 41. g4 Kf6 42. g5+ hxg5+ 43. Kg4 és sötét feladta

Shirov (2697) - Szvidler (2690)
Spanyol megnyitás

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 Fe7 6. Be1 b5 7. Fb3 0-0 8. h3 Fb7 9. d3 d6 10. a3 Hb8 11. Hbd2 Hbd7 12. Hf1 Be8 13. Hg3 Hc5 14. Fa2 He6 15. Hg5 Hxg5 16. Fxg5 h6 17. Fe3 d5 18. Vf3 Ff8 19. Bad1 Vd6 20. exd5 Fxd5 21. He4 Fxe4 22. dxe4 Vc6 23. Vf5 Be7 24. c3 Kh8 25. b4 g6 26. Vf3 Fg7 27. c4 Vxe4 28. Vxe4 Hxe4 29. cxb5 Hc3 30. Fc5 Hxd1 31. Fxe7 Hc3 32. Fxf7 axb5 33. Fxg6 Bxa3 34. Kh2 Ba2 35. Fc5 Ff6 36. Bc1 Kg7 37. Bxc3 Kxg6 38. Fe3 Bb2 39. Bxc7 Bxb4 40. g4 h5 41. Kg3 hxg4 42. hxg4 Bb3 43. Kf3 Fg5 44. Bc6+ Kf7 45. Ke4 Fxe3 46. fxe3 b4 47. Bb6 Kg7 48. Be6 Bb1 49. Kxe5 b3 50. Bb6 b2 51. e4 Kh7 52. g5 Kg7 53. g6 Kh6 és döntetlen

Válogatás a negyedik forduló játszmáiból:

Berndt (2482) - Portisch Lajos (2599)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 a6 5. Hc3 Vc7 6. Fe3 Hf6 7. Fd3 d6 8. 0-0 Fe7 9. f4 Hbd7 10. Vf3 b5 11. a3 Fb7 12. Bae1 Hc5 13. Kh1 0-0 14. Vh3 Bfe8 15. Fd2 Bad8 16. b4 Hxd3 17. cxd3 Ff8 18. Bc1 Vd7 19. Vh4 Fe7 20. Vg3 Kh8 21. f5 e5 22. Hf3 Bc8 23. Fg5 Hh5 24. Vh4 Fxg5 25. Hxg5 Hf6 26. Bf3 h6 27. Bg3

Forrás: ORIGO


27. ... d5! 28. exd5 Fxd5 29. Be3 Vxf5 30. Hge4 Fxe4 31. dxe4 Hxe4! 32. Bf3 Vg6 33. Ve1 Hxc3 34. Bfxc3 Bxc3 35. Bxc3 e4 36. h3 f5 37. Vc1 Kh7 38. Vf4 Vf6 39. Be3 Va1+ és világos feladta

Horváth Csaba (2517) - Poldauf (2410)
Kettős fianchetto

1. Hf3 Hf6 2. g3 g6 3. b3 Fg7 4. Fb2 d6 5. d4 c5 6. Fg2 cxd4 7. Hxd4 d5 8. c4 e5 9. Hc2 d4 10. e3 d3 11. Hb4 e4 12. Hd5 0-0 13. Hxf6+ Fxf6 14. Hc3 Fxc3+ 15. Fxc3 Ve7 16. f3 Ff5 17. 0-0 Vg5 18. Vd2 exf3 19. Bxf3 Hc6 20. Bf4 Bad8 21. Baf1 Bd7 22. B1f2 Fe6 23. Fd5 Fxd5 24. cxd5 Vxd5 25. e4 Vc5 26. b4 Vb5 27. Bh4 f5 28. Vh6 Bff7?? 29. Vxg6+ és sötét feladta

Marjanovics (2485, Chess Academy of D.E.I. Northern Greece) - Polgár Judit (2681, Polonia Plus GSM Varsó)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe2 e5 7. Hb3 Fe7 8. 0-0 0-0 9. Fg5 Fe6 10. f4 exf4 11. Fxf4 Hc6 12. Kh1 Bc8 13. Ve1 Hd7 14. Bd1 Hde5 15. Hd5 Fg5 16. Fg3 Be8 17. Vf2 Bf8 18. Hb6 Bb8 19. c4 f5 20. Fxe5 Hxe5 21. Hd4 Vxb6 22. Hxe6 Vxf2 23. Bxf2 Fe3 24. Bff1 Bfc8 25. exf5 b5 26. cxb5 Bc2 27. Ff3 Bxb5 28. Fe4 Bcxb2 29. h3 Kf7 30. Bxd6 B5b4 31. Hd8+ Ke7 32. Be6+ Kxd8 33. Bxe5 Bxa2 34. Ff3 Fd2 35. Bd5+ Ke7 36. Bd1 Bbb2 37. Bd4 Kf6 38. Fd5 Ke5 39. Bd3 Ba5 40. Fg8 Ff4 41. g3 Fh6 42. Be1+ Kxf5 43. Fxh7+ Kg5 44. Bd4 Bb6 45. Bg4+ Kh5 46. Fc2 Fg5 47. Bc4 Bd6 48. h4 Ff6 49. Kg2 Kh6 50. Kh3 Be5 51. Bg4 Bd2 52. Bxe5 Fxe5 53. Bg6+ Kh7 54. Ff5 Kg8 55. Be6 Ff6 56. Fg6 Bd8 57. Bxa6 Kf8 58. g4 Ke7 59. g5 Fd4 60. Ba2 Bd6 61. h5 Bd5 62. Bd2 Bd6 63. Ff5 Kf8 64. Bd1 Bd8 65. Fg6 Kg8 66. Bd3 Ff6 67. Bg3 Fe7 68. Ff5 Kf7 69. Fc2 Kg8 70. Fb3+ Kh7 71. Kg4 Bb8 72. Fd5 Bb5 73. Bd3 g6 74. h6 Bb4+ 75. Kf3 Fxg5 76. Fe4 Bb6 77. Kg4 Fxh6 78. Bd7+ Fg7 79. Bc7 és döntetlen

Szvidler (2690, NAO Chess Club) - Tiviakov (2628, Chess Club Alkaloid Skopje)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 g6 5. c4 Hf6 6. Hc3 d6 7. Hc2 Fg7 8. Fe2 Hd7 9. 0-0 Hc5 10. Fd2 0-0 11. b4 Fxc3 12. Fxc3 Hxe4 13. Fb2 Fe6 14. b5 He5 15. Vd4 Hf6 16. f4 Hed7

Forrás: ORIGO


17. g4 Vb6 18. f5 Fxc4 19. Fxc4 Hxg4 20. Fd5 Bac8 21. He3 Hge5 22. Vxb6 Hxb6 23. Fxb7 Bb8 24. Fa6 Hd3 25. Fd4 Hb4 26. Bfc1 Hxa6 27. bxa6 e5 28. fxe6 fxe6 29. Bab1 és sötét feladta

Akopjan (2678) - Nikolics (2653)
Pirc védelem

1. e4 d6 2. d4 Hf6 3. Hc3 g6 4. Fe3 Fg7 5. Vd2 c6 6. h3 0-0 7. Hf3 b5 8. Fd3 Hbd7 9. 0-0 Vc7 10. Bfe1 e5 11. dxe5 dxe5 12. He2 Fb7 13. Hg3 Bfe8 14. c4 a6 15. a4 bxc4 16. Fxc4 c5 17. Bac1 Fc6 18. b4 Hb6 19. Fb3 c4 20. Fxb6 Vxb6 21. Fxc4 Bad8

Forrás: ORIGO


22. Fxf7+! Kxf7 23. Bxc6 Vxc6 24. Vxd8 Vxa4 25. Vd6 Vb5 26. Bc1 Kg8 27. Bc7 a5 28. bxa5 Vxa5 29. Vc6 Fh6 30. Bb7 Vd8 31. Vc2 Vc8 32. Vb3+ Ve6 33. Vb5 Bc8 34. Bb6 Ve7 35. Vb3+ Kh8 36. Be6 Vf8 37. Hxe5 Bc1+ 38. Kh2 Ff4 39. Vb2 Kg8 40. Vb3 Kh8 41. Vb2 Kg8 42. Va2 Kh8 43. Ve2 Bb1 44. Vf3 Hh5 45. Vc3 Hg7 46. Hd7 Vd8 47. Bf6 és sötét feladta

Barejev (2726, Norilszki Nikel) - Szutovszkij (2658, Hapoel "Cellcom" Kfar-Sava)
Grünfeld védelem

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 d5 4. Hf3 Fg7 5. Vb3 dxc4 6. Vxc4 0-0 7. e4 Ha6 8. Fe2 c5 9. d5 e6 10. 0-0 exd5 11. exd5 Hb4 12. Bd1 b6 13. Vh4 Hc2 14. Bb1 Ff5 15. Fg5 Hd4 16. Bbc1 h6 17. Fxh6 Hxd5 18. Fg5 Hxc3 19. Hxd4

Sötét nagy fölényéhez vezetett volna 19. Fxd8 Hcxe2+ 20. Kf1 Hxc1 21. Fe7 Hxf3 22. gxf3 Hd3 23. Fxf8 Fxf8 24. b3 Fd6 folytatás. Barejevnek nincs jobb választása, mint "alulról" kiremizni a játszmát.

19. ... Vxd4 20. bxc3 Vxh4 21. Fxh4 Fh6 22. Ba1 Fg7 23. Bac1 Fh6 24. Ba1 Bae8 25. Fb5 Be4 26. Fg3 Fg7 27. Bac1 Fe6 28. a3 Fh6 29. Bb1 Fg7 30. Bbc1 f5 31. Bd6 Kf7 32. Fc6 Fe5 33. Fxe4 Fxd6 34. Fxd6 Bd8 35. Fxf5 Fxf5 36. Ff4 Be8 37. f3 Be2 38. Fb8 a5 39. Fc7 Bb2 40. Bd1 a4 41. Bd6 b5 42. Fb6 és döntetlen

Motylev (2634, Tomszk-400) - Huzman (2591, Beer-Sheva Chess Club)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. f3 e5 7. Hb3 Fe6 8. Fe3 Hbd7 9. g4 Fe7 10. Vd2 0-0 11. 0-0-0 Vc7 12. Kb1 Bfc8 13. h4 a5 14. Hb5 Vc6 15. Bh2 b6 16. Hxd6 Bd8 17. Fb5 Vc7 18. Hf5 Fxf5 19. gxf5 a4 20. Hc1 a3 21. Vc3 Vxc3 22. bxc3 Hc5 23. Bg1 Hh5 24. He2 Ha4 25. Fc6 Ba5 26. Kc1 Kf8 27. Fxa4 Bxa4 28. Bd1 Bxd1+ 29. Kxd1 g6 30. fxg6 hxg6 31. Fxb6 f5 32. exf5 gxf5 33. Ff2 Kf7 34. Hc1 Fd6 35. Bh1 Bf4 36. Ke2 Bc4 37. Kd2 Bf4 38. Bh3 Bc4 39. Hd3 e4 40. fxe4 fxe4 41. Hc1 Ke6 42. He2 Bc8 43. Bh1 Bg8 44. Bg1 Bxg1 45. Fxg1 Kd5 46. Fe3 Kc4 47. Fg5 Fc5 48. Hd4 Hg3 49. Ff4 e3+ 50. Kd1 He4 51. He2 Hf6 52. Fe5 Hh5 53. Hg3 Hxg3 54. Fxg3 e2+ 55. Kd2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa