Vágólapra másolva!
Nem tartott sokáig Max Mirnyij versenye Madridban, a Szörnyeteg becenévre hallgató fehérorosz óriás már az első fordulóban elbúcsúzott a spanyol főváros férfitenisz-tornáján.

Madridban a kilenc állomásból álló Mester-sorozat az utolsó előtti versenyéhez érkezett, ezt követően már csak Párizsban rendeznek hasonlóan magas összdíjazású viadalt. 50 ezer dollár híján három millió zöldhasút osztanak szét a játékosok között, a győztes 402 ezret vihet haza, s nem mellesleg száz pontot is a neve mellé írnak a világbajnoki pontversenyben.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Mathieu újabb tornagyőzelme/sport/egyeni/tenisz/20021013mathieu.htmlMathieu újabb nagy ugrásai/sport/egyeni/tenisz/20021014mathieu.html

A szervezők az első helyen Andre Agassit, a másodikon a tavalyi győztes Tommy Haast emelték ki, aki egy évvel ezelőtt félelmetesen egyoldalú csatában győzte le Max Mirnyijt. A Szörnyeteg, ahogy az óriást oly' kedvesen becézni szokták, idén nem alkotott maradandót, már az első kör után összecsomagolhatta a kofferjét. Pedig a sors nem vezérelt elébe legyőzhetetlen ellenfelet, a leginkább salakon villogó Robredót fél gőzzel is illett volna elintéznie a US Openen Andre Agassit is megszorongató fehérorosznak. A papírforma borult, a spanyol örvendezhetett az összecsapás végén, némiképp letargiába taszítva az előzetesen jobb szereplésben reménykedő Mirnyijt.

Az egykori világelső Rios nem teketóriázott sokat, hamar lerendezte az argentin Gaudiót. Különösebben meg sem izzadt, 6:2, 6:2-es sikerrel biztosította helyét a második fordulóban, ahol egyébként honfitársával, Gonzalezzel is találkozhatunk majd: a nem éppen finom megoldásairól elhíresült dél-amerikai szintén nem vacakolt sokat a selejtezőt is megjárt brazil Sával.

A hölgyek a zürichi, 1,224 millió dollár összdíjazású versenyen, valamint a "szomszédos" Pozsonyban ütögetnek, utóbbi helyszínen nem különösebben magas pénzdíjért.

ATP-torna, Madrid (2,95 millió dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Rios (chilei) - Gaudio (argentin) 6:2, 6:2
Gonzalez (chilei) - Sa (brazil) 6:3, 6:2
Juzsnyij (orosz) - Chela (argentin) 6:2, 6:2
Nieminen (finn) - Schüttler (német) 1:6, 6:4, 7:6
Robredo (spanyol) - Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 6:4
Norman (svéd) - Zabaleta (argentin) 6:7, 7:6, 6:2

WTA-torna, Zürich (1,224 millió dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Coetzer (dél-afrikai) - Farina-Elia (olasz) 7:5, 6:2
Smashnova (izraeli) - Rubin (amerikai, 9.) 6:3, 6:3
Mikaelian (svájci) - Maleeeva (bolgár) 7:5, 3:6, 7:5
Panova (orosz) - Kremer (luxemburgi) 6:4, 6:2
Gyementyijeva (orosz) - Barna (német) 6:2, 7:5

WTA-torna, Pozsony (110 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Loit (francia) - Foretz (francia) 6:2, 7:6
Schiavone (olasz, 5.) - A. Serra-Zanetti (olasz) 7:5, 6:3

-kd-