Vágólapra másolva!
A második helyen kiemelt Andre Agassinak nem okozott gondot a továbbjutás a madridi férfitenisz-tornán, Marat Szafin ellenben búcsúra kényszerült Agustin Calleri ellenében. A hölgyek zürichi versenyén hatalmas verést kapott Jennifer Capriati.

Az argentin Calleri már az első fordulóban sokkolta a teniszvilágot azzal, hogy leütötte a pályáról a jóval esélyesebbnek tartott amerikai Blake-et, de a második körben rátett még egy lapáttal az eddigiekre: két, igencsak szoros játszmában legyőzte az orosz Szafint is, 7:6, 7:6-ra diadalmaskodott. Legközelebb az Australian Open győztesével, a svéd Johanssonnal meccsel, aki Magnus Normant verte három szettben.

Andre Agassi nem vacakolt különösebben sokat, 6:4, 6:4-gyel küldte haza honfitársát, Gambillt. Véget ért a verseny Andy Roddick számára is, a fiatal titán igazándiból megszorítani sem tudta Mihail Juzsnyijt. A thaiföldi Srichaphan továbbra is megállíthatatlan, a brit Henman sem tudott mit kezdeni játékával. Ideig-óráig ugyan úgy nézett ki, a szigetországi lesz a győztes, később fordult a kocka, s az ázsiai teniszező jutott a következő fordulóba. Idei éve egyébként lassacskán teljes lesz, szinte mindenkit megvert már, aki ebben a sportágban számít.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Mathieu újabb tornagyőzelme/sport/egyeni/tenisz/20021013mathieu.htmlMathieu újabb nagy ugrásai/sport/egyeni/tenisz/20021014mathieu.htmlKét év börtön és pénzbírság Beckernek/sport/egyeni/tenisz/20021016ketev.html

Nem jött be Marcelo Rios "edzőtlenkedése", avagy a chilei játékos szintén böngészheti a repülőgép-menetrendet. Hiába mondta, hogy neki aztán nincs szüksége tanácsra, a pályán nem így nézett ki a helyzet: a múlt heti bécsi győztes, Roger Federer néha a bolondját járatta vele, sima verést mért a dél-amerikaira. A mai nappal befejezte az első helyre rangsorolt német Haas is, sérülés miatt feladta a francia Santoro elleni összecsapását.

Zürichben megdöbbentően sima vereséget szenvedett Jennifer Capriati, a világranglista harmadik helyezettje. Legyőzője az egykori wimbledoni bajnok Conchita Martinez volt, 6:0, 6:3-ra nyert a spanyol. Capriati mentségére szóljon, hogy végig bokasérüléssel küszködött, a különbség azonban így is megrázó lehet az amerikai rajongóinak. Elképzelhető egyébként, hogy bal bokája miatt nem tud indulni az év végi világbajnokságon. "Egyelőre nem tudom, rajthoz állhatok-e, az orvosok fognak dönteni - mondta Capriati. - Eleinte nem éreztem fájdalmat, de a második játszmában már össze kellett néha szorítani a fogaimat. Meglátjuk."

Capriati utoljára 1999 márciusában szenvedett ilyen sima vereséget, Key Biscayne-ben 6:0, 6:1-re kapott ki Steffi Graftól. Azóta mindig nyert legalább négy játékot egy mérkőzésen.

A Bariban tornagyőztes, Galatinában elődöntős Bardóczky Kornél bejutott a legjobb nyolc közé a 25 ezer dollár összdíjazású olaszországi szatellit teniszkörverseny harmadik, foggiai állomásán, miután 6:3, 6:3-ra verte az osztrák Kockot.

ATP-torna, Madrid (2,95 millió dollár, fedett, kemény pálya), 2. forduló:
Calleri (argentin) - Szafin (orosz, 3. kiemelt) 7:6, 7:6
Ferrero (spanyol, 5.)-Nieminen (finn) 6:3, 6:7, 7:5
Srichaphan (thaiföldi) - Henman (brit, 4.) 3:6, 6:3, 6:3
Johansson (svéd, 15.) - Norman (svéd) 2:6, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 12.) - Rios (chilei) 6:4, 6:2
Nalbandian (argentin) - Canas (argentin) 4:6, 6:3, 6:3
Agassi (amerikai, 2.) - Gambill (amerikai) 6:4, 6:4
Juzsnyij (orosz) - Roddick (amerikai, 10.) 6:3, 6:4
Ljubicic (horvát) - Schalken (holland, 14.) 7:6, 6:4
Santoro (francia) - Haas (német, 1.) 7:6, 4:1-nél Haas feladta

WTA-torna, Zürich (1,224 millió dollár, fedett, kemény pálya), 2. forduló:
Martinez (spanyol) - Capriati (amerikai, 1.) 6:0, 6:3
Henin (belga, 4.) - Smashnova (izraeli) 6:3, 6:1

WTA-torna, Pozsony (110 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Tuljaganova (üzbég, 6.) - Zsidkova (orosz) 6:4, 6:4
Lihovceva (orosz, 4.) - Fokina (orosz) 6:4, 3:6, 6:4
de los Rios (paraguayi) - Talaja (horvát) 7:6, 6:1

2. forduló:
Loit (francia) - Diaz-Oliva (argentin) 6:1, 4:6, 7:5
Grande (olasz, 3.) - Harkleroad (amerikai) 6:4, 6:2

-KD-