Vágólapra másolva!
Bahrein fővárosában, Manamában döntetlennel zárult az Einstein csoport világbajnoka és a Deep Fritz számítógépes program mérkőzésének hetedik játszmája. A szombati befejező összecsapás előtt 3,5-3,5-re áll a csata és Kramnyik játszik majd világossal.

Kettős vereség után magához tért a profi világbajnok, Vlagyimir Kramnyik. Az Einstein csoport 27 éves világelsője a nyolcjátszmás páros mérkőzés első félideje után még kétpontos előnnyel vezetett a világ egyik legerősebb számítógépes programja ellen, de a Deep Fritz fejlesztői a második félidőben erősítettek. Kramnyik érthetetlen módon eltért attól a stratégiától, amely számára nagy fölényt hozott az első partikban, fölöslegesen komplikálta az állásokat. A hatodik játszmában egy kockázatos tisztáldozattal próbált túljárni a Deep Fritz "eszén", de a nyolc processzoron futó program megtalálta a legjobb védekezést. Az utólagos elemzések azt bizonyították, hogy Kramnyik túl korán adta fel a partit, elméleti döntetlen végjátékra egyszerűsíthetett volna.

Deep Fritz - Kramnyik (orosz, 2807) 3,5-3,5 (döntetlen, 0-1, 0-1, döntetlen, 1-0, 1-0, döntetlen)

Deep Fritz - Kramnyik (2807)
Vezérindiai védelem

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. g3 Fb7 5. Fg2 Fe7 6. 0-0 0-0 7. Hc3 He4 8. Vc2 Hxc3 9. Vxc3 c5 10. Bd1 d6 11. b3 Ff6 12. Fb2 Ve7 13. Vc2 Hc6 14. e4 e5 15. d5 Hd4 16. Fxd4 cxd4 17. Fh3 g6 18. a4 a5 19. Bab1 Fa6 20. Be1 Kh8 21. Kg2 Fg7 22. Vd3 Bae8 23. Hd2 Fh6 24. f4 Vc7 25. Bf1 Kg8 26. Bbe1 Vd8 27. Kg1 Fb7 28. Be2 Fa6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa