Vágólapra másolva!
A bledi sakkolimpia negyedik fordulójában férfi válogatottunk a 15 éves Tejmur Radzsabov vezette azerbajdzsáni csapat ellen mérkőzik. A tíz ponttal élen álló négyes orosz-grúz, kubai-lengyel szereposztásban csap össze. Női együttesünk ellenfele Venezuela triója lesz. A vezető lengyelek a címvédő kínaiakkal játsznak, az USA hármasa a jugoszlávokkal küzd meg.

A 35. sakkolimpia negyedik fordulójában fiatal férfi válogatottunk a még fiatalabb korátlagú azeriekkel veszi fel a küzdelmet. Az éltáblán két rekorder mérkőzik majd, Lékó Péter nyolc évvel ezelőtt, Tejmur Radzsabov tavaly volt a világ legfiatalabb nagymestere. Korábban még nem találkoztak a sakktábla mellett, mindketten a harmadik fordulóban játszottak először. Az azerbajdzsáni együttes 20. a rajtlistán, első négyesük Élő-átlaga 2575. Második táblásuk, Mamedyarov 17, Gasimov és Guszejnov 16 évesek. Az első fordulóban az IBCA nemzetközi csapata (Vakok és csökkentlátók) ellen nyertek 3,5-0,5-re, a második játéknapon a belgákkal 2-2-re végeztek, majd Mexikót 3,5-0,5-re verték.

A címvédő orosz válogatott egy kis kitérővel "visszafoglalta" az első asztalt, a 15. helyre rangsorolt grúzokkal küzdenek meg. Garri Kaszparov láthatóan összefogja a csapatot. Kaszparov az indiai Sasikiran ellen korántsem állt fényesen, de a fiatal nagymester nagyon megilletődötten játszotta a sokat ígérő pozíciót. Kaszparov-Azmaiparasvili csata lesz az éltáblán. A sakkolimpia doyenje, a 71 éves Viktor Korcsnoj csodákat művel a svájci együttessel. Óriási erőbedobással játssza saját partiját, segíti a többieket. A svájci rendszerre jellemzően máris elkezdődött a mezőny hullámzása, a "külső körön" nagyarányú győzelmekkel óriásit lehet előrelépni. Már véglegesnek tekinthetjük, hogy a férfi mezőnyben 134 csapat verseng az érmekért, a minél jobb helyezésért.

A kezdeti nehézségeken úrrá lett a rendezőség. Az információk már hibátlanul, gyorsan eljutnak a csapatokhoz. A harmadik forduló idején az olimpia internetes oldala több, mint ötmillió látogatót regisztrált, de este a rendszer sajnos ismét elromlott. A legrosszabb, hogy a játszmákhoz a sajtóközpont gépein keresztül nem tudunk hozzájutni.

Az élcsoportban a negyedik forduló párosítása:

Oroszország (10) - Grúzia (10)
Kuba (10) - Lengyelország (10)
Örményország (9,5) - Jugoszlávia (9,5)
Bosznia Hercegovina (9,5) - Kazahsztán (9,5)
Azerbajdzsán (9) - Magyarország (9)
Ukrajna (9) - Spanyolország (9)
Franciaország (9) - Svájc (9)
Szlovákia (9) - Románia (9)
Bulgária (9) - Csehország (9)
Macedónia (9) - Hollandia (8,5)
Kína (8,5) - Németország (8,5)

A női olimpián korán nagyot botlottak a háromszoros olimpiai bajnok grúz nagymesternők, 2-1-re kikaptak az USA hármasától. Az exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze igen igénytelenül választott megnyitást és gyorsan remizett Krush ellen. Nana Joszeliani sötéttel hiába próbálkozott, míg Kurcidze a szovjet válogatott egykori tagjától, Ahmilovszkajatól kapott ki, aki most Donaldson néven szerepel. Nehéz csatában született meg az olimpia rangadóján a kínai győzelem. Az orosz trió lélektani hátrányban kezdte a meccset, jobban féltek a speciális balzsam illatától, mint az ellenfelektől.

A jugoszlávok kapitánya, az egykori olimpikon Makszimovics hihetetlen bakit követett el, játékosait rosszul tájékoztatta, hogy ki milyen színnel játszik. Csak a 2,5-0,5-ös győzelem vigasztalta meg. Meglepetés a bolgárok, a tavalyi Európa-bajnok franciák gyengébb szereplése. India a női mezőnyben is nélkülözi legjobbját, Konerut. Horváth József dicséri női csapatunk akarását, de nehezen érti, hogy miért játszanak ennyire görcsösen. Papírforma alapján Venezuela könnyű ellenfélnek ígérkezik, de a Banglades elleni döntetlen intő jel lehet.

Az élcsoportban a negyedik forduló párosítása:

Lengyelország (8) - Kína (7,5)
Amerikai Egyesült Államok (7,5) - Jugoszlávia (7,5)
Örményország (7) - Oroszország (7)
Vietnam (7) - Románia (7)
Moldávia (6,5) - Grúzia (6,5)
Csehország (6,5) - Ukrajna (6,5)
Szlovákia (6,5) - Németország (6,5)
Fehéroroszország (6,5) - Franciaország (6)
India (6) - Azerbajdzsán (6)
Görögország (6) - Horvátország (6)
...
Venezuela (5,5) - Magyarország (5,5)

Verőci Zsuzsa