Vágólapra másolva!
Már csak egyetlen hely kiadó a november 11-én kezdődő Mesterek Kupájára, a párizsi férfitenisz-torna negyeddöntőjében ugyanis a spanyol Carlos Moya szenzációs játékkal legyőzte az amerikai Andre Agassit, így hetedikként kvalifikálta magát a sanghaji világbajnokságra.

A negyeddöntők programja délután kettőkor kezdődött a Bercy sportcsarnokban, s a nézők mindjárt egy csemegét, a Moya-Agassi derbit tekinthették meg elsőként. Moya csütörtökön egy borzasztóan kemény mérkőzést vívott a hazai kedvenc Grosjeannal, végül hat mérkőzéslabdát hárítva masírozott be a legjobb nyolc közé, ahol Andre Agassival kellett megvívnia a továbbjutásért. Nagy volt a tét a hispán számára, előzetesen ugyanis tudni lehetett, hogy amennyiben lebirkózza valahogy a tar fejű jenkit, már biztosan utazhat Kínába.

Ennek megfelelően roppant agresszíven kezdett, az első játszma elején mindjárt elvette Agassi adogatását, az előny pedig kitartott a szett végéig, 6:4-re nyerte a felvonást. Mindkét játékos hihetetlenül magas színvonalon teniszezett, néhány labdamenet után valósággal felrobbant az impozáns sportcsarnok. Hát még akkor, mikor a második játszma elején Moya újra brékelőnybe került, majd még ezt is fokozva hangrobbanás közeli állapotok alakultak ki, mikor Agassi visszavette elveszített adogatójátékát. Ekkortájt történt, hogy a mostanában a nyugalom mintaképének számító Las Vegas-i fenomén kiborult, egy sokadik vezetőbírói tévedés után elszakadt nála a cérna: egy adogatása messziről úgy tűnt, hogy a vonalon landolt, a vezetőbíró azonban úgy látta, kint volt. Agassi erre egy idézhetetlen megjegyzéssel reagált, majd odament a pulpitoshoz s forró fejjel közölte a vezetőbíróval, hogy ne merészelje többet felülbírálni a vonalbírókat, foglalkozzon a dolgával, azaz számolja az eredményt. Egy enyhe figyelmeztetéssel megúszta az esetet.

Ezt követően kicsit szétesett a játéka, s Moya is befejezte a szett elején mutatott alibizést, nem nyesegetett tovább, hanem keményen meghúzta ütéseit. Ennek eredményeképpen 3:3-nál újra elvette Agassi adogatását, sajátját pedig imponáló magabiztossággal hozta. 5:4-nél ugyan megremegett kicsit a keze, az amerikainak három bréklabdája is akadt, de végül megfordította a játékot, s bejutott az elődöntőbe. Sikerét térdre borulva ünnepelte, Hewitt, Agassi, Szafin, Ferrero, Federer és Costa után ugyanis ő lett a hetedik utas a sanghaji Mesterek Kupájára. 1998 óta, mikor is döntőt játszott az év végi viadalon, Moya most először harcolta ki újra a részvételt. "Nem gondoltam volna, hogy itt Párizsban biztosítom be a sanghaji részvételemet, hiszen hat éve nem nyertem itt egyetlen meccset sem" - mondta Moya. "Igyekeztem mindenről elfeledkezni és csak a játékra koncentrálni, azt hiszem, sikerült is: mehetek Kínába."

A thaiföldi Paradorn Srichaphan jutott utolsóként az elődöntőbe, miután két rendkívül szoros játszmában legyőzte az amerikai Andy Roddickot, akinek döntőbe kellett volna jutnia ahhoz, hogy nyolcadikként Sanghajba utazhasson. Vereségével a cseh Jiri Novak csípte el az utolsó szabad helyet a kínai mezőnyben, bár az ő részvétele még nem száz százalékig biztos, sérüléssel bajlódik ugyanis.

ATP-torna, Párizs (2,95 millió dollár, fedett, szőnyeg), negyeddöntő:
Moya (spanyol, 10. kiemelt) - Agassi (amerikai, 2.) 6:4, 6:4
Szafin (orosz, 3.) - Escudé (francia) 6:3, 5:7, 6:3
Hewitt (ausztrál, 1.) - Federer (svájci, 8.) 6:4, 6:4
Srichaphan (thaiföldi) - Roddick (amerikai, 12.) 7:6, 7:6

Az elődöntő párosítása:
Szafin - Moyá (spanyol, 10.)
Hewitt- a Srichaphan (thaiföldi)