Társoldalunk:

Jégparádé a tornász-vb-n

A november 19-24-e közötti debreceni tornász-vb megnyitójának egyik különlegessége, hogy - kihasználva a Főnix sportcsarnok lehetőségeit - néhány órára jéggel borítják a küzdőteret.

Igazán különleges ötlettel rukkolt elő a világbajnokság megnyitóünnepségét tervező Dream & Beauty produkciós iroda, amikor összekapcsolt két, egymástól alapjaiban különböző, de mégis rokon sportágat, a tornát és a műkorcsolyát. November 19-én este a megnyitóünnepségre a talajszőnyeg kivételével néhány órára plasztik jéggel borítják be a pódiumot, amelyen a résztvevő országok zászlóit vivő gyerekek korcsolyáznak végig. A különleges bevonulás színes kavalkádja - a csarnok fény- és hangtechnikai berendezéseinek teljes kihasználásával - bizonyára óriási közönségsikert arat majd. Ugyanerre lehet számítani a civilben megjelenő sportolók kivonulása utáni dob-show és jégtáncbemutató után is. A kétórásra tervezett ünnepség második részét a Magyar Állami Népi Együttes világszínvonalú produkciója, a Naplegenda táncjáték képezi.

A versenyek november 19-én kezdődnek, s a Nemzetközi Tornaszövetség a napokban már részletekkel is szolgált a nevezési listával kapcsolatban. E szerint a vb-n 58 ország indítja versenyzőit, közülük 39 nemzet mindkét nemben. 18 csak a férfiaknál indít versenyzőt, míg Argentína csak egy női versenyzővel jelenik meg Debrecenben. Néhány érdekesség: míg a versenyzők létszáma összesen 349, addig a hivatalos kísérők száma 469, ebbe a körbe tartozik 114 férfi és 85 női edző, s 134 bíró érkezik. Két-két kísérője lesz a már említett egyetlen argentin tornásznőnek és a szintén egyedüliként szerekhez lépő venezuelai illetve bolíviai férfitornásznak. A magyar csapat legnagyobb reménysége, a gyűrűn olimpiai bajnok, 32 éves Csollány Szilveszter a vb negyedik legidősebb versenyzője lesz. A "korelnök" a román születésű, de már régóta német színekben induló Marius Toba, aki másfél hónap híján 35 éves lesz a vb idején. Nála több mint 18 évvel fiatalabb a mezőny legifjabbja, az olasz Maria Teresa Gargano, aki éppen a világbajnokság utolsó előtt napján lesz 16 éves.
 
Fábik Tibor

KAPCSOLÓDÓ CIKK