Vágólapra másolva!
Megtörtént az idei WTA-világbajnokság előtt elképzelhetetlen hitt dolog, földi halandó le tudta győzni egymás után mindkét Williams-nővért. A belga Kim Clijsters vitte véghez a bravúrt, egyszersmind a világ legjobb teniszezőnője lett: a fináléban 7:5, 6:3-ra verte a világelsőt.
Forrás: EPA
Kimmy remek játékkal győzte le a világelső Serenát Fotó: EPA

Pedig minden úgy kezdődött Los Angelesben, ahogy azt a STAPLES Centerben a maroknyi belga szurkolótábort leszámítva mindenki várta, Clijsters rögvest a mérkőzés elején elveszítette adogatójátékát. Serena Williams részéről eztán azonban nem következett a tőle megszokott hengerlés, visszaajándékozta az elcsent szervagémet azon nyomban, oda lett hát az előnye villámgyorsan. Nem játszott igazán jól a világelső, míg a fináléig szettveszteség nélkül menetelő belga hozta a tőle megszokott pontos, szinte kockázatmentes játékot. Türelmesen kivárta, míg Serena hibázott, menetrendszerűen jöttek is a bakik az ifjabbik Williamstől.

Ennek ellenére az első játszma mégis Serenának állt, 5:3-ra is vezetett már. Pár labdamenet hiányzott csak, hogy behúzza a szettet, ekkor teljesen csődött mondott. Clijsters zsinórban négy játékot nyerve megnyerte az első felvonást, s ekkor már érezni lehetett, hogy itt bizony trónfosztás lesz. Serenából 24 óra leforgása alatt nem tudott elillanni az elődöntő okozta fáradtság, hatalmas csatát vívott vasárnap Capriatival, ahol nyugodtan alakulhatott fordítva is a végeredmény, már akkor sem volt messze a kieséstől. Clijsters ellenben izzadságmentesen masírozott be a döntőbe, Venus Williams ellen 5:0-ra is vezetett már, mikor a ranglista-második sérülés miatt feladta a kilátástalan csatát. Ki gondolta volna akkor, hogy ezzel húga végzetét is előkészítette.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Clijsters negyedikként zárta az évet/sport/egyeni/tenisz/20021112clijsters1.html

Márpedig így lett, a második játszma már puszta formalitás volt: Clijsters gond nélkül gyűjtögette a játékokat, míg Serena minden egyes játékban csak vergődött. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, hogy összességében 44 ki nem kényszerített hibát vétett, ami két játszma alatt "elismerésre méltó" teljesítmény. Jóllehet nyerő ütésből jóval többet mutatott be belga riválisánál, ezen a napon kevés volt ez az üdvösséghez: a második játszmát 6:3-ra hozta Clijsters, így ő emelhette magasba a Billie Jean Kingről elnevezett világbajnoki trófeát. Hozzátesszük, teljesen megérdemelten, egész héten parádésan teljesített, s olyat tett, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Egy versenyen két Williamst is megleckéztetett, az a történtek szempontjából mindegy, hogy Venust milyen körülmények közepette.

"Nem tudom elhinni, nem tudom elhinni - ismételgette döbbent arckifejezéssel az ifjabbik Williamst eleddig egyszer sem legyőző Clijsters a sajtótájékoztatón. - Soha nem gondoltam volna, hogy két szettben tudom megnyerni a döntőt, igazából arra sem számítottam, hogy engem ünnepelnek majd a nézők. Pályafutásom legnagyobb sikerét arattam, igazából még fel sem fogtam, mit tettem."

"Na ez nem az én napom volt - nyögött fel Serena a találkozó után. - Cirka 98 évesnek érzem most magam, olyan voltam ma, mint egy fiatal bőrbe bújtatott öregasszony. Esélyem sem volt Kim ellen, remekül játszott, jól mozgott ezen az estén. Úgy hiszem, szép jövő áll előtte, kemény ellenfél lehet a jövőben. A magam részéről amúgy nem törtem össze, készülök az Australian Openre, amit természetesen meg akarok nyerni, teljessé téve Grand Slam-kollekciómat."

Henin negyedik a nőitenisz-ranglistán/sport/egyeni/tenisz/20021104henin.html

A nőitenisznek sem tett egyébként rosszat, hogy a belga győzedelmeskedett, a szurkolóknak úgyis unalmas volt már állandóan a Williamseket győzni látni. Most végképp bebizonyosodott, hogy vannak még olyanok, akik eséllyel veszik fel ellenük a harcot, a sportág szempontjából az lenne a legjobb, ha még inkább csökkenne a különbség a csokilányok és a többiek között. Sikeréért Clijsters 765 ezer dollárt vághat zsebre, Serena 382 ezerrel és a tudattal vigasztalódhat, hogy a világranglistán még így is csak távcsővel szemlélhetik őt játékostársai.

WTA-világbajnokság, Los Angeles (3 millió dollár, fedett, kemény pálya), döntő:
Clijsters (belga, 5. kiemelt) - S. Williams (amerikai, 1.) 7:5, 6:3

Páros:
Gyementyijeva, Husarova (orosz, szlovák, 3.) - Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 5.) 4:6, 6:4, 6:3