Vágólapra másolva!
A debreceni Főnix csarnokban kedden megkezdődik a 36. tornász-világbajnokság, amely az 1992-es párizsi és az 1996-os San Juan-i után a harmadik szerenkénti vb. Az elnevezés azt jelenti, hogy sem csapatban, sem egyéni összetettben nem rendeznek versenyeket, csupán a hat férfi és a négy női szeren osztanak érmeket.
Forrás: MTI
Csollány Szilveszter már a helyszínen hallgatja Vereckei kapitány instrukcióit Fotó: MTI

A vb lebonyolításának menete a következő: a selejtezőből a legjobb 16 tornász jut be a középdöntőbe, innen pedig a legjobb 8 a döntőbe. A vb-n 57 ország küldöttségében 705 sportoló, sportvezető, edző, orvos és gyúró kap helyet; a férfi versenyben 198-an, a nőiben 94-en indulnak.

S a mezőny igazán parádés. Mást ne mondjunk, a két évvel ezelőtt olimpián a szerenkénti döntők tíz aranyát kilenc versenyző között osztották szét, s közülük nyolcan fellépnek a Főnix csarnokban. Így a Sydneyben duplázó orosz Zamolodcsikova (ugrásban és talajon nyert), honfitársnője, Horkina (a felemáskorlát aranyérmese); a férfiaktól pedig mind a hat címvédő olimpiai bajnok: a lett Vihrovs (talaj), a román Urzica (lólengés), legnagyobb reménységünkként Csollány Szilveszter (gyűrű), a spanyol Deferr (ugrás), a kínai Li Hsziao-peng (korlát) és az orosz Nyemov (nyújtó). Azaz csak a gerenda bajnoknője, a kínai Li Hszüan hiányzik.

Magyarország harmadszor házigazda/sport/egyeni/20021118magyarorszag.htmlVb-program keddtől hétfőig/sport/egyeni/20021118vbprogram.htmlHorkina, a belgorodi Vénusz/sport/egyeni/20021118horkina.html

S ha a tavalyi genti vb eredménylistáját vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy minden aranyérmes itt lesz: a férfiaknál a bolgár Jovcsev (talaj és gyűrű), Urzica (lólengés), az ugyancsak román Dragulescu (ugrás, (ugrás és talaj, utóbbit holtversenyben nyerte Jovcsevvel), az egyesült államokbeli Towsend (korlát), a görög Marasz (nyújtó); a nőknél Horkina (ugrás és korlát), valamint a román Raducan (gerenda és talaj). Főként tehát rájuk kell majd figyelni - természetesen a magyar indulók mellett.

A magyar csapat
férfiak
talaj: Gál Róbert, Detrői Zoltán
lólengés: Fekete Levente, Berki Krisztián
gyűrű: Csollány Szilveszter, Fekete Levente
ugrás: Gál Róbert
korlát: Detrői Zoltán, Lőrik Attila
nyújtó: Detrői Zoltán, Lőrik Attila

nők
ugrás: Szarka Krisztina, Strifler Angéla
felemáskorlát: Kiss Renáta, Ónodi Gabriella
gerenda: Szarka Krisztina, Strifler Angéla
talaj: Kiss Renáta, Ónodi Gabriella