Vágólapra másolva!
Kislányként úgy készült, hogy harckocsivezető lesz, de aztán a dolgok úgy alakultak, hogy Jelena Zamolodcsikovából kétszeres olimpiai bajnok lett. S a kedd esti megnyitó után a versenyekkel valójában szerdán kezdődő debreceni tornász-vb-nek is az egyik nagy csillaga lehet.
A csinos hadnagynő Debrecenben világbajnoki címre tör

A két évvel ezelőtti sydneyi ötkarikás játékok idején, 2000. szeptember 19-én az orosz csapat két kiválósága ünnepelte a születésnapját, a birkózó Alekszander Karelin 33, Jelena Zamolodcsikova 18 éves lett; s akkor valószínűleg kevesen gondolták, hogy néhány nap múlva kettőjük olimpiai éremkollekciója között alig lesz különbség. A nagy Karelin a nehézsúly döntőjében világszenzációt szolgáltatva kikapott, s másfél évtizedes pályafutását úgy zárta, hogy maradt háromszoros olimpiai bajnok, egyszeres ezüstérmes lett. (A 9 vb- és 12 Eb-aranyától, s attól, hogy 12 éven keresztül senki sem tudta legyőzni, most tekintsünk el.)

És Zamolodcsikova is szenzációt okozott: a csapatban elért második helye után a szerenkénti döntőkben ugrásban és talajon is győzött; így az olimpia ötödik legeredményesebb női versenyzője lett. Már van vb-aranya is, 1999-ben, Tiencsinben ugrásban győzött. A tavalyi esztendeje nem sikerült, a genti vb-n semmit sem nyert; idén a patraszi Eb-n csapatban az első helyen zárt, s a vb előtti célegyenesben a párizsi, majd a glasgow-i egyéni Világkupa-versenyen is két-két érmet szerzett. A 20 éves, bájos moszkvai lányt a pódiumedzés után kérdeztük.

- Milyenek az első benyomásai Magyarországról, Debrecenről, a csarnokról?
- Abszolút kedvezők, s igazán nem udvariasságból mondom, szeretnék úgy visszajönni, hogy legyen időm alaposan szétnézni. Debrecen gyönyörű város, és a sportcsarnok is nagyon szép.

- Budapestről, a repülőtérről az út mindenesetre biztos eltartott három óráig.
- Lehet, hogy négyig is, mert ez az út kicsit tényleg hosszú volt. Nem tagadom, el is fáradtam.

Szertornahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36905Meztelenkedő román tornásznők/sport/egyeni/20021119meztelenkedo.html

- Melyik szeren indul a világbajnokságon?
- Ugrásban és talajon. Nagyon erős csapatunk van, és a szakvezetés úgy döntött, hogy Szvetlana Horkina és Ludmilla Jezsova indul felemáskorláton és gerendán, Natalja Zigansina és én pedig ugrásban, illetve talajon.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?
- Természetesen az első hellyel!

- És akkor majd előléptetik főhadnaggyá?
- Nagyon vicces. Persze, még ez is megeshet. Akkor ezek szerint tudja, hogy az egyesületem a fegyveres erőkhöz tartozik, s az olimpia után hadnagyi rendfokozatot kaptam.

- Igen, olvastam az internetes oldalán, s hadd dicsérjem meg, ugyanis egyike a legjobbaknak. De a rendfokozatánál maradva: afféle "virtuális" hadnagy, vagy van egyenruhája is, szoknyája, zubbonya és váll-lapja csillagokkal?
- Minden van! A váll-lapomon pedig két-két csillag található.

- Azt is olvastam, hogy szeret motorozni, és tervezi, hogy ejtőernyővel is ugrik majd.
- Valóban imádok motorozni, van egy Hondám, de legfeljebb 60 km/órás sebességgel száguldozom. Ejtőernyővel még nem ugrottam, ám továbbra is tervezem.

Fábik Tibor