Társoldalunk:

Lovaglás helyett kerékpározhatnak az öttusázók

Jacques Rogge, a NOB elnöke azt mondta, amikor az öttusa olimpiai létéről tárgyaltunk, hogy szerinte maradhatna a programban, de a lovaglást felválthatná a kerékpározás. - Ezzel a meghökkentő "újdonsággal" egészítette ki az m1 reggeli műsorának adott interjújában az általa már korábban közölteket Schmitt Pál.

A MOB első számú vezetője rögtön hozzátette saját véleményét: nem lenne jó megbolygatni a hagyományokat, s személy szerint ő mint a NOB környezetvédelmi bizottságának vezetője, egyébként sem ért egyet a lovak kiszorulásával az olimpiákról. 

Múlt heti, lausanne-i találkozójukról hazatérve a magyar sportdiplomata így idézte Rogge-ot: "Az öttusát a hagyományok tisztelete övezi és védi." Schmitt megismételte: a november 28-29-i mexikóvárosi NOB-ülésszak résztvevői meghallgatják a programbizottság javaslatát, és utána szavazással döntenek az öttusa, a baseball és a softball sorsáról. 

"Én személy szerint csak a lovaglással tudom elképzelni az öttusát" - szögezte le rögtön elöljáróban Császári Attila. "Ugyanakkor, amennyiben a NOB részéről erre komoly igény van, a sportág olimpiai programon tartása érdekében a nemzetközi szövetség hajlandó együttműködni egy átfogó tanulmány elkészítésében." Az európai és a magyar szövetség elnöke egyébként derűlátó, optimizmusát Rogge általános álláspontjára alapozza. "A NOB-elnök mindig hangsúlyozza, hogy a jelenlegi műsor kiegyensúlyozott." 

Császári a közeljövő teendőit illetően már egyeztetett a nemzetközi szövetség (UIMP) vezetőivel, Klaus Schormann elnökkel, illetve Joel Bouzou főtitkárral is. Bíznak a kedvező NOB-döntésben, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a december közepén Kairóban sorra kerülő kongresszuson egy ad hoc bizottság foglalkozik majd az esetleges módosításra vonatkozó NOB-javaslattal.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK