Vágólapra másolva!
Ráki Henrietta a szakításban hatodik, lökésben és összetettben pedig negyedik lett a varsói súlyemelő-világbajnokságon. A szépséghiba csupán az, hogy Zsuga Imre szövetségi kapitány taktikázása miatt utolsó lökésgyakorlatára már nem maradt idő. A szakemberek szerint mindez biztos éremtől fosztotta meg a magyar versenyzőt.

A szövetségi kapitány már a verseny után kijelentette, hogy természetesen vállalja a felelősséget a rossz döntéséért. A 24 éves kazincbarcikai sportoló a szakításban elért 6. hely után a folytatásban kilökte a 110, majd a 115 kg-ot, de miután a szakvezető még azt számolgatta, hogy 117,5-en vagy 120-on zárja a küzdelmet - mindkét teljesítmény dobogót jelentett volna lökésben és összetettben is - lejárt az ideje, így harmadik kísérletét már nem hajthatta végre. Az érthetetlen hiba következtében be kellett érnie két negyedik hellyel.

"Most nem akarunk foglalkozni az üggyel, hiszen még hat nap hátravan a világbajnokságból, mindenkit kértem, hogy próbálja meg függetleníteni magát ettől a sajnálatos esettől. Jövő péntekre rendkívüli elnökségi ülést hívtam össze, akkor határozunk a következményekről" - nyilatkozta Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke. Dolovai nem titkolta, hogy a pénzbírság kiszabásától a legsúlyosabb büntetésig, tehát a szerződésbontásig minden ítélet lehetséges.

A lengyelországi vb-n Rákin kívül eddig csak Tancsics László versenyzett, az 56 kg-os súlyemelő szakításban, lökésben és összetettben is egyaránt 5. helyen végzett.