Vágólapra másolva!
Néhány napot kórházban kell töltenie Luis Alberto Pereznek és Felix Machadónak, miután alaposan helybenhagyták egymást a szombati IBF kisharmatsúlyú ökölvívó címmérkőzésen.
Fotó: Fightnews.com
Machadót jól elverték

Az 52,163 kilogrammos felső súlyhatárú kategóriában szokatlanul véres összecsapás a kihívó nicaraguai Perez pontozásos győzelmével ért véget, de az új bajnok borda-, riválisa pedig állkapocstörést szenvedett. "Machado arca úgy néz ki, mintha valaki széttört volna rajta egy sörösüveget" - mondta a venezuelai öklöző menedzsere.

"Egy jobbegyenest vittem be a negyedik menetben, ezt követően az edzőm azt mondta, hogy a jobb szemét üssem Machadónak. Az ötödik menettől kezdve már nem látott" - mesélte el a történteket a győztes.

A két bokszoló ugyanakkor szerencsésnek mondhatja magát, mert maradandó sérülés egyiküket sem érte.