Társoldalunk:

Mandula negyeddöntős az AusOpenen

Mandula Petra párosban megállíthatatlan az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán ezúttal a másik magyar érdekeltségű kettőst, a Gubacsi Zsófia, Martinez-Granados alakulatot verte két játszmában, s bejutott a negyeddöntőbe. Női egyesben több mint három órán keresztül viaskodott egymással a belga Henin-Hardenne és az amerikai Davenport, Agassi viszont meg sem izzadt Coria ellen. Pete Sampras mégsem mondott még le a Roland Garros-győzelemről.

Aki arra számított, hogy az Australian Open nyolcaddöntőjének első napja bővelkedik majd a meglepetésekben, annak keserűen csalódnia kellett: gyakorlatilag csak papírforma-eredmények születtek a melbourne-i viadalon, egyetlen árva szenzációt sem kürtölhettek világgá a hírügynökségek. Mondjuk magyar szempontból azért nem akármi, hogy Mandula Petra személyében érdekeltek vagyunk a negyeddöntőkben is, utoljára erre a tavalyi Roland Garroson volt példa: akkor is Mandula volt a "tettes" párosban. Ezúttal azonban már akkor biztos volt, hogy lesz magyar a legjobb nyolc között, mielőtt Mandula a svájci Gagliardi oldalán akár egyetlen labdamenetet is lejátszott volna a harmadik fordulóban, az ellenfél ugyanis a Gubacsi Zsófia, Martinez-Granados alakulat volt.

Az első játszma hatalmas, majdnem egyórás csatát hozott, s úgy tűnt, Gubacsiék lesznek a nyerők. Hamar 5:2-es előnyt szedtek össze, a befejezéssel azonban rendre gondjaik akadtak. Manduláék ki is egyenlítettek, s rövidítésbe terelték a szettet, ahol aztán 7-4 arányban már ők voltak a jobbak. Persze nem sok híja volt, hogy Gubacsiék kerüljenek előnybe, összesen négy szettlabdát hagytak veszni. Ez aztán olyannyira bennük maradt, hogy a folytatásban nem tanúsítottak különösebb ellenállást, Manduláék 6:2-vel biztosították helyüket a negyeddöntőben, ahol ellenfelük az ötödik helyen kiemelt Hantuchova, Shaughnessy szlovák, amerikai, vagy a francia Dechy, Loit kettős lesz. Gubacsihoz hasonlóan véget ért az Australian Open a veterán Martina Navratilova számára is női párosban, az orosz Kuznyecovával esélyük sem volt megállítani az első helyre rangsorolt Williams nővéreket.

Venus Williams (2. a világranglistán) egyébként ellenállhatatlan volt a női egyes nyolcaddöntőjében is, igaz, eleinte kissé döcögött a játéka az ausztrál Nicole Pratt (54.) ellen, aki 11. éve tartó profi pályafutása során most először evickélt el egy Grand Slam-torna negyedik fordulójáig. 77 percig élvezhette az ottlétet, Venusnak ennyi időre volt szüksége a sikerhez. Pratt becsületére legyen azonban mondva, hogy volt olyan időszak, amikor ő vezetett, ráadásul brékelőnnyel. Az idősebbik Williams a következő fordulóban a svájci Patty Schnydert (15.) legyőző szlovák Daniela Hantuchovával (8.) csaphat össze, s ez azért már keményebb menetnek ígérkezik. Tavaly a harmadik fordulóban találkoztak, s az akkor tizennyolc esztendős szlovák csak három szettben adta meg magát, idén viszont ő akar nyerni. "2002-ben még nem volt kellő tapasztalatom ahhoz, hogy legyőzzem Venust, most azonban már tudok annyit, hogy meg tudjam verni" - fogadkozott Hantuchova. "Roppant optimista vagyok az összecsapást illetően."

A spanyol Ruano-Pascual (63.) két szettben elintézte a cseh Chladkovát (62.), az igazán izgalmas dolgok azonban az amerikai Davenport (10.) és a belga Henin-Hardenne (5.) mérkőzésén történtek. A 2003-as Australian Open vitathatatlanul eddigi legszínvonalasabb mérkőzését vívta a két hölgy, nem tévedés, három órán és tizenhárom percen keresztül nyüstölték egymást. Olyannyira, hogy a belga a találkozó végére már csak vonaglott a pályán, erőteljes izomgörcsök gyötörték. Más kérdés, hogy így is nyerni tudott, na de hogyan! Történt, hogy az első szettet ő nyerte 7:5-re, majd úgy nézett ki, a másodikban is az ő akarata érvényesül. Igen ám, csakhogy Davenport ezt egészen másképp gondolta, s lemásolva az első felvonás eredményét, 7:5-tel kiegyenlített. A döntő játszmában végig fej-fej mellett haladtak a felek, egészen 8:7-es Henin előnyig, mikor is Davenport következett adogatással. A belga combja ekkor mondta fel a szolgálatot, szinte elterült a pályán, ennek ellenére három meccslabdához jutott. Kettőt elpuskázott, a harmadikat azonban egy remekbe szabott tenyeressel értékesítette, s bejutott a negyeddöntőbe. "Már-már azt hittem, itt a vég, hogy számomra a földi lét befejeződött, iszonyatosan szenvedtem a pályán" - lihegte ki magát Henin. "A szívem vitt előre, csak ezért tudtam felülkerekedni a minden porcikámban szúró fájdalmon. Hihetetlenül kemény meccs volt, ennél már csak könnyebb jöhet a későbbiekben." A belga pályafutása során először győzte le Davenportot.

A férfiaknál a francia Sebastien Grosjean (16.) mutatott be túlélőgyakorlatot, több mint három és fél órás játék után lépett túl a maratoni nagymester Felix Mantillán (73.). A spanyol mindhárom eddigi találkozóját öt szettben tudta le Melbourne-ben, a francia legény ellen sem úszta meg kevesebbel. A különbség csak annyi, hogy ezúttal veszített, de emiatt csak magát okolhatja: remek játékkal (amihez azért kellett Grosjean gyengélkedése is) két játszmás előnyt hozott össze magának, nem sok hiányzott hozzá, hogy Albert Costa után újabb elitjátékost tüntessen el a mezőnyből. Pechjére Grosjean még időben eszmélt, s kiharcolta magának a lehetőséget, hogy a négy közé jutásért megmérkőzzön Andre Agassival (2.). Az amerikai egyébként még egy órát sem töltött vasárnap a pályán, ellenfele, az argentin Coria (45.) ugyanis 6:1, 3:1-nél lábsérülés miatt feladta a nyolcaddöntős találkozót. "Kicsit sem bánom, hogy hamar letudtam ezt a meccset, legalább többet pihenhetek a következő erőpróba előtt" - mondta Agassi. "Cseppet ugyan meglepődtem, hogy nem kellett tovább játszanom, de nem könyörögtem a folytatásért." Egy biztos, óriási derbinek ígérkezik az Agassi-Grosjean ütközet.

Ezen az ágon a másik negyeddöntőt a dél-afrikai Ferreira (39.) és a spanyol Juan Carlos Ferrero (4.) vívja majd, előbbi a Philippoussis-verő örmény Szargszjant (94.) gyűrte le négy játszmában (6:3, 6:4, 3:6, 6:3), míg utóbbi a 18 esztendős horvát tehetséget, Mario Ancicot (88.) gyalulta le szinte pillanatok alatt (6:0, 6:3, 6:2).

Lehet, Pete Samprasnek nem tett jót, hogy kivett egy kis szabadságot s jelenleg otthon múlatja az idejét családjával, a tizennégyszeres Grand Slam-győztes amerikai ugyanis megint előrukkolt azzal, hogy márpedig ő szeretne még Roland Garrost nyerni. Mi több, kizárólag ez az egy cél motiválja, hiába esélytelen játékával a salakos borításon, nem akar a francia bajnokság trófeája nélkül visszavonulni. "Meg akarom nyerni a Roland Garrost, és kész. Mindent megnyertem már, amit csak lehet, kivéve ezt az egy serleget. Nagyon hiányzik a gyűjteményemből, de emiatt nem állítok össze magamnak különleges edzésprogramot, sőt, az eddiginél több salakos tornán sem indulok" - adta meg a siker meglehetősen kétes eredménnyel kecsegtető receptjét Sampras.

A 17 éves Myriam Casanova edzője lett az egykori világelső Martina Hingis édesanyja. Melanie Molitor egyelőre addig vállalta a világranglistán 53. svájci tehetség felkészítését, amíg a jelenleg sérült lánya fel nem épül. Egyelőre nem tudni, mi lesz akkor, ha az állandó lábfájással bajlódó Hingis úgy dönt, befejezi a teniszt. "Nagyon örülök, hogy Melanie foglalkozik a lányommal" - mondta Casanova édesapja. "Olyan ez, mintha egy futballistát megvenne a Manchester United vagy a Bayern München." Casanova 1999 óta profi és már tagja a svájci Fed-kupa csapatnak.

Koncz Dávid

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK