Vágólapra másolva!
Malmőben hétfőn a női selejtezővel megkezdődtek a műkorcsolya- és jégtánc-Eb versenyei. A hölgyeknél a 34 induló között Sebestyén Júlia holtversenyben a hetedik, Póth Diána a kilencedik helyen áll.

A selejtezőben a versenyzők a szabadprogramjukat mutatták be, s az itt kapott helyezési számok a végeredménybe 20 százalékos "erősséggel" számítanak bele. (A keddi rövidprogram 30, a csütörtöki szabadprogram 50 százalékot nyom a latban.) A 34 induló között két magyar volt, az országos bajnokság arany- és ezüstérmese: Sebestyén Júlia és Póth Diána.

A svéd városban a B csoport mezőnye lépett először a jégre, köztük Póth Diána, az 1999-es Eb negyedik helyezettje, aki az utóbbi két évben nem vett részt világversenyen. (A 2000-es Eb-n tizenegyedik volt.) A tavaly még az osztrák színekben való indulás gondolatával kacérkodó magyar korcsolyázónő visszatérése elfogadhatóan sikerült, 17 fős csoportjában a négyszeres Eb-harmadik orosz Volcskova, a finn Kettunen, az ukrán Liasenko és a francia Calvez mögött mögött az ötödik helyet szerezte meg.

A tavalyi Salt Lake City-i téli olimpián nyolcadik helyen végzett Sebestyén Júlia délután az A csoportban szerepelt - mint ahogyan az Eb legnagyobb esélyesének számító, olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok orosz Szluckaja is. Ám a selejtezőben felborult a papírforma, hiszen a hibázó Szluckaja a csoportban csak a második helyet szerezte meg, honfitársa, az 1998-ban olimpiai hetedik helyezett Szokolova mögött. (Azt azért meg kell jegyezni, hogy az idei orosz bajnokságot Szokolva nyerte, Szluckaja előtt.) Ebben a csoportban is 17 versenyző szerepelt, s Szokolova, Szluckaja, valamint a 16. születésnapja előtt álló olasz Costner (a tavalyi junior vb tizenegyedik helyezettje) mögött a negyedik helyen Sebestyén Júlia zárt. A két csoport eredményeit összesítve Sebestyén holtversenyben a hetedik, Póth a kilencedik. A legjobb tíz között három orosz, két-két magyar és finn, egy-egy olasz, ukrán és francia korcsolyázónő található.

A női selejtező végeredménye, élcsoport:
1-2. Szokolova (orosz) és Volcskova (orosz) 0,4-0,4 helyezési pont
3-4. Szluckaja (orosz) és Kettunen (finn) 0,8-0,8
5-6. Costner (olasz) és Liasenko (ukrán) 1,2-1,2
7-8. Sebestyén Júlia és Calvez (francia) 1,6-1,6
9-10. Drei (finn) és Póth Diána 2,0-2,0

Párosok, rövid program:
1. Petrova, Tyihonov (orosz) 0,5 helyezési pont
2. Totmanyina, Marinyin (orosz) 1,0
3. Abitbol, Bernadis (francia) 1,5

Kedden a jégtánc kötelezőket (Hoffmann Nóra, Elek Attila) és a női rövid programot (Sebestyén Júlia és Póth Diána) rendezik az Eb-n.

Fábik Tibor