Vágólapra másolva!
A negyedik fordulóban befejeződött az ausztrál nyílt teniszbajnokság a világelső Lleyton Hewitt számára, a marokkói el-Ajnaui három és fél órás csata után zúzta porrá a tornagyőzelemről szövögetett álmait. Andy Roddick kétszettes hátrányból felállva verte az orosz Mihail Juzsnyijt, a női listavezetőnek, Serena Williamsnek pedig nem jelentett gondott a görög Daniilidu megleckéztetése.

Lleyton Hewittnak egész egyszerűen nem megy az Australian Openen. Oldalakat lehetne megtölteni annak elemzésével, hogy az ausztrál világelső miért blokkol le rendre a hazai közönség előtt, miért képtelen olyan játékot nyújtani, mint a világ más tájain, de ezt inkább másokra bízzuk. Ami tény, hogy Hewitt pályafutása során még egyszer sem jutott túl a negyedik fordulón az év első Grand Slam-tornáján, tavaly például óriási szenzációt keltve már az első körben kizúgott, tavalyelőtt pedig a harmadik forduló volt a végállomás. Idén a negyedikig bírta szuflával, ahol bizonyos Junesz el-Ajnaui (22. a világranglistán) parancsolt neki megálljt, három és fél órás csata után. Pedig nem a marokkói volt a meccs esélyese, de ezt óriási elszántsággal és akarattal ellensúlyozni tudta, s a viadal első igazi szenzációját keltve bejutott a negyeddöntőbe.

A mérkőzés egyébként roppant kiegyensúlyozott volt, három és fél szetten keresztül egyetlen árva adogatáselnyerés sem akadt. Ebből egyenesen következik, hogy az első három játszma rövidítésben dőlt el, kettőt el-Ajnaui, egyet (az elsőt) Hewitt söpört be. 3:3-ig a negyedikben is úgy tűnt, hogy újabb tie-break lesz, a világelső idegei azonban ekkor felmondták a szolgálatot: tőle teljességgel szokatlan módon egy kettős hibával elbukta szerváját, s a végig nagyon magabiztosan adogató, parádésan teniszező el-Ajnaui (33 ászt ütött, első szerváit 71 százalékos pontossággal bombázta be) már nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot, s kiszerválta a meccset. Igaz, 5:4-nél azért megroppant kicsit, s Hewitt majdnem visszavette elveszített adogatását úgy, hogy semmi különöset nem csinált, csak a marokkói hibáira várt. Bréklabdája is volt, ekkor azonban egy könnyű elütést a hálóba paskolt: ki is borult, úgy földhöz vágta ütőjét, hogy csak úgy zengett a Rod Laver-aréna. Benne volt ebben az is, hogy 15-30-nál a marokkóinak földöntúli mákja volt, necces labdája éppen átesett Hewitt térfelére: olyan két milliméteren múlhatott a dolog.

Ami az AusOpenen eddig történt/sport/egyeni/tenisz/20030115amiaz.htmlSzenvedtek a világelsők az AusOpenen/sport/egyeni/tenisz/20030114avilagelsoket.htmlTeniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Ivanisevic biztosan folytatja Athénig/sport/egyeni/tenisz/20030120ivanisevic.htmlNincs akadálya Hingis visszatérésének/sport/egyeni/tenisz/20030120nincs.html

"Ajnaui remek napot fogott ma ki, gratulálok neki" - hangzottak Hewitt keserédes szavai. "Mindent beleadtam, ami bennem volt, de ez is kevés volt ellene. Nehéz pillanatok ezek számomra, természetesen nagyon csalódott vagyok. De ha napok, vagy hetek múlva visszatekintek erre a meccsre, nem fogok szégyenkezni, mert mindent megpróbáltam, ami csak lehetséges." Hewitt arról is beszélt, hogy az átlagosnál nem rakott nagyobb terhet a vállára a hazai közönség. "Éljátékosként mindig meg kell felelned az elvárásoknak, profiként ez a tény nem zavarhat. Én sem hiszem, hogy emiatt kaptam ki, egyszerűen jobb volt az ellenfél."

"Nem sokan ismernek igazán, de akik igen, azok tudhatták, hogy van esélyem Hewitt ellen" - nyilatkozta el-Ajnaui az összecsapás után. "Próbáltam a lehető legjobban koncentrálni, s hinni magamban. Fantasztikus sikert arattam." El-Ajnaui zsinórban másodszor jutott Grand Slam-negyeddöntőbe, a tavalyi US Openen is eljutott a legjobb nyolcig. Az elődöntőért az amerikai Andy Roddickkal (10.) küzdhet meg, aki kétszettes hátrányból fordított az oroszok Davis-kupa hőse, Mihail Juzsnyij (31.) ellen.

Juzsnyij pályafutása során még egyszer sem került Grand Slam-torna negyeddöntőjébe, most mégis közel állt ehhez: kétszettes előnyt hozott össze Roddick ellen, aki eleddig még egyszer sem tudott ilyen komoly hátrányból felállni. Most mégis sikerült neki, s őt is adogatásai mentették meg: összesen 22 ászt vágott be. A három óra tizennégy percig tartó ütközet vége felé Juzsnyijnak már a kedve is elment kicsit a játéktől, ebben a hőség is nagy szerepet játszott. Melbourne-ben egyébként olyan nagy volt a meleg, hogy a szervezők egy ideig fel is függesztették a déli órákban a játékot, s csak délután lehetett folytatni a programot. Sőt, a nagy szél miatt átmenetileg fedett pályát csináltak a Vodafone-arénából is, de az amerikai James Blake (28.) és a német Rainer Schüttler (36.) már normál körülmények között teniszezhetett (Hewitték viszont zárt centerpályán viaskodtak). A meccset egyébként négy játszmában Schüttler nyerte, s pályafutása során először lesz érdekelt Grand Slam-negyeddöntőben, ahol a svájci Federert (6.) öt szettben legyőző argentin Nalbandian (12.) vár rá.

Lenullázták Mandulát, megbüntették Serenát az AusOpenen/sport/egyeni/tenisz/20030116clijsters1.html

A hölgyekre szokás szerint nem érdemes sok szót vesztegetni, a világelső Serena Williams gond nélkül intézte el a szervájával némiképp hadilábon álló görög Daniilidout (20.), egyedül a nagy hőséggel szenvedett meg egy kicsit. A következő fordulóban honfitársával, az idén amúgy még veretlen Meghan Shaughnessyvel (33.) csaphat össze, aki az orosz Jelena Bovinát (23.) verte három játszmában. "Igazán remek, hogy amerikai negyeddöntőt rendeznek, így hazánk egyik képviselője biztos elődöntős lesz" - okoskodott Serena. "Remélem, én leszek majd az, de amíg jól érzem magam, addig igazán nem érdekel semmi." A belga Kim Clijsters (4.) is folytatta sikersorozatát, négy játékot hullajtott csak el a dél-afrikai Amanda Coetzer (22.) ellen, legközelebb a Chanda Rubint (13.) lebirkózó orosz Anasztazia Miskinával (12.) meccsel.

Megkezdődtek a juniorok küzdelmei is, a magyarok számára nem sok babér termett: a fiúknál Szatmáry Adrián kétszettes vereséget szenvedett brit ellenfelétől, míg a lányoknál Teller Petra három játék után sérülés miatt feladta mérkőzését. Érdekesség, hogy rajthoz állt a legendás ukrán rúdugró, Szergej Bubka fia is, igaz, 6:2, 7:6-ra kikapott a román Mergeától. A 16. életévét februárban betöltő ifjúnak egyébként Marat Szafin a példaképe, s nem akar apja nyomdokaiba lépni, marad a teniszezők között. Jelenlegi edzője az a Bob Brett, aki korábban a német Boris Beckert és a horvát Goran Ivanisevicet is győzelemhez segítette Wimbledonban.

Koncz Dávid