Vágólapra másolva!
6:0, 7:5-re verte Mandula Petra a zimbabwei Cara Blacket az 585 ezer dollár összdíjazású dubai nőitenisz-torna első fordulójában, Sávolt Attila ellenben búcsúzott a Buenos Aires-i viadal ugyanezen fázisában, az argentin Mariano Zabaletától kapott ki, s továbbra is nyeretlen 2003-ban.

Mandula Petra bejutott a második fordulóba a Dubaiban zajló, 585 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-tornán, miután két játszmában legyőzte a világranglista 59. helyén tanyázó zimbabwei Cara Blacket. Az ugyanezen rangsor 97. pozíciójában állomásozó Mandulának egyébként selejtezőt is kellett játszania az Egyesült Arab Emirátusokban található városban, ott előbb a brit Ahllal, majd a horvát Kostaniccsal bánt el, végül az utolsó fordulóban 7:5, 6:1-re verte a cseh Kleinovát.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Lenullázták Mandulát, megbüntették Serenát az AusOpenen/sport/egyeni/tenisz/20030116clijsters1.html

A főtábla első fordulójában tehát a zimbabwei Black várt első számú játékosunkra, s aki azt hitte, hogy az eddigi talán legnehezebb feladat előtt áll Petra, az alaposan melléfogott: Mandula az első játszmában egyenesen megsemmisítette ellenfelét, pillanatok alatt nyert 6:0-ra, s ugyan a női teniszben ez még egyáltalán nem garancia a sikerre, azért kissé sikerült demoralizálnia Blacket. Aki - becsületére legyen mondva - ekkor sem adta fel a meccset (Petra tanulhatna tőle, gondoljunk csak a Clijsters elleni AusOpen-találkozóra...), s a második szettben megszorongatta a Patricia Wartusch oldalán párosban is induló reménységünket, 5:4-re vezetett a játszma vége felé. Ekkor azonban elfogyott az ereje, s Mandula végül 6:0, 7:5-tel lépett a következő körbe, ahol a címvédő, francia Amélie Mauresmóval mérkőzhet meg.

Ugyanez - szinte már szokás szerint - nem sikerült Sávolt Attilának Buenos Airesben, a 380 ezer dollár összdíjazású viadal első körében 6:3, 6:4-re kikapott a hazaiak egyik kedvencétől, Mariano Zabaletától. Sávolt ötödik mérkőzését játszotta az idén, s ötödik vereségét szenvedte el, szettet is mindösszesen egyet tudott nyerni. Múlt héten a chilei, Vina del Mar-i tornán zúgott ki az első körben, előtte Adelaide-ben és a melbourne-i Australian Openen mutatta be ezt a "hőstettet", míg Sydneyben már a selejtező első fordulójában elérkezett a végállomáshoz. A kudarcsorozatra némi mentséget jelent, hogy Sávolt egy ideje már könyöksérüléssel bajlódik. Az argentin fővárosban egyébként az első napon rendezett öt találkozó mindegyikén hazai győzelem született.

Persze a fájdalom elkerülésére is van megoldás, ennek iskolapéldáját a 2001-es Australian Open döntőse, Arnaud Clement mutatta be. A francia jobb csuklóját régóta kínozza egy makacs sérülés, ő azonban nem esett kétségbe: hazája szövetségének külön engedélyével elindult az amatőrök számára kiírt, Gap városában megrendezett viadalon, s bal kézzel kezdett teniszezni. Két, a jelentések szerint cseppet sem fakezű helyi játékost még elintézett, az elődöntőben azonban már kénytelen volt fejet hajtani aktuális ellenfe előtt.

WTA-torna, Dubai (585 ezer dollár, kemény pálya), 1. forduló:
Mandula Petra - Black (zimbabwei) 6:0, 7:5
Schiavone (olasz) - Panova (orosz) 6:4, 6:0
Krasznoruckaja (orosz) - Ad. Serra Zanetti (olasz) 6:3, 6:0
Kuznyecova (orosz) - Majoli (horvát) 7:6, 6:2
Miskina (orosz, 5. kiemelt) - Szafina (orosz) 6:3, 6:4

ATP-torna, Buenos Aires (380 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Zabaleta (argentin) - Sávolt Attila 6:3, 6:4
Massa (argentin) - Martin (spanyol) 6:4, 6:4
Squillari (argentin) - Sa (brazil) 2:6, 6:3, 6:2
Nalbandian (argentin, 2.) - Vicente (spanyol) 6:3, 7:5
Coria (argentin, 8.) - Acasuso (argentin) 6:3, 3:6, 6:2

ATP-torna, Rotterdam (800 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Nieminen (finn) - Corretja (spanyol, 7.) 6:4, 6:0
O. Rochus (belga) - Koubek (osztrák) 6:2, 6:1
Hrbaty (szlovák) - Voinea (román) 6:4, 6:2
Schalken (holland, 8.) - Ch. Rochus (belga) 6:3, 6:3
Mirnyij (fehérorosz) - Ancic (horvát) 6:7,7:6, 6:4
Kafelnyikov (orosz) - Lopez (spanyol) 6:2, 6:0

ATP-torna, Memphis (690 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Ginepri (amerikai) - Szargszjan (örmény) 6:3, 6:4
Morrison (amerikai) - Ferreira (dél-afrikai) 7:5, 6:4
Vahaly (amerikai) - Bursgmüller (német) 6:3, 6:4
Fish (amerikai) - Varlet (francia) 3:6, 7:6, 6:4
Norman (svéd) - Davigyenko (orosz) 4:6-nál Davigyenko feladta
Labadze (grúz) - Lisnard (francia) 7:5, 6:4
Taino (amerikai) - Carlsen (dán) 6:7, 6:4, 6:4