Társoldalunk:

Hajmeresztő rövidítés Memphisben

Az amerikai Taylor Dent megszerezte első győzelmét 2003-ban, miután a 690 ezer dollár összdíjazású memphisi férfitenisz-torna első fordulójában 7:6, 6:1-re verte az ausztrál Mark Philippoussist. Mandula Petra Dubaiban nem élte túl a páros első körét, Marosi Katalin viszont sikerrel vette Bogotában az első akadályt.

Az amerikai Taylor Dent úgy érkezett a memphisi férfitenisz-tornára, hogy az idei esztendőben még egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni. Az első fordulóban ráadásul egy roppant kemény riválist, jelesül a kétszeres győztes ausztrál Mark Philippoussist vezérelte elé a sors, Dent azonban nem rettent meg, s behúzta idei első striguláját a győzelem rubrikába. Igaz, ehhez egy idegörlő első játszmán át vezetett az út, amely rövidítésben dőlt el: de nem akármilyenben, az idei év eddigi leghosszabb tie-breakjét láthatta a publikum. A csúcsot a milánói Krajicek-Stepanek meccs döntő játszmájában produkált 15-13-as eredmény tartotta, mostantól viszont 17-15 a rekord. Dent meg is érdemelte a (rész)sikert, hiszen nem kevesebb, mint hét szettlabdát hárított.

A folytatásban már könnyű dolga volt, Philippoussisnak kicsit elment a kedve a játéktól: a második játszmát 6:1-re nyerte, s jutott be a következő fordulóba. "Jó ideje nem nyertem már meccset, éppen ideje volt" - mondta Dent a találkozó után. "Persze boldog is vagyok, de leginkább megkönnyebbülés az, amit érzek. Amúgy azt hiszem, életemben nem játszottam még ilyen hosszú tie-breaket." Az első helyen kiemelt, címvédő Andy Roddick is továbbjutott, 6:4, 6:4-gyel intézte el a selejtezőből főtáblára került honfitársát, a szintén amerikai Cecil Mamiitet. Roddick az Australian Open elődöntőjében lépett utoljára pályára, azóta a melbourne-i negyeddöntőben (ötórás meccsen verte el-Ajnauit) összeszedett apróbb sérülését gyógyítgatta. "Ma bemutattam néhány remek, meg nem olyan remek megoldást is" - összegzett Roddick. "Összességében a célomat elértem, hiszen egyrészt újra játszhattam, másrészt még nyertem is."

Ugyanez nem sikerült Mandula Petrának Dubaiban, első számú női játékosunk az egyesben bemutatott bravúr után (a zimbabwei Cara Blacket verte) párosban nem tudott bejutni a második fordulóba. Állandó partnere, az osztrák Patricia Wartusch oldalán (pedig az Australian Openen a svájci Gagliardival ugye elődöntősök voltak) három játszmában kapott ki a Maria Vento, Angelique Widjaja venezuelai, indonéz kettőstől. Nyert viszont Marosi Katalin Bogotában, a világranglista 157. helyén álló magyar játékos két sima szettben verte a 323. kanadai Melanie Marois-t.

Teniszt illető hír még, hogy a holland Richard Krajicek nagy dilemma elé állította az ATP vezérkarát azzal, hogy bejelentette, jövőre elvállalná a rotterdami viadal versenyigazgatói szerepkörét. Az egykori wimbledoni bajnok így megszegheti a szervezet előírásait, hiszen elméletileg nem lehet valaki játékos és tornaigazgató is egyszerre. "Rotterdamban jövőre biztos nem indulok, néhány más versenyen viszont szeretnék rajthoz állni, ha mindez lehetséges" - mondta a Rotterdamban 1995-ben és '97-ben győztes Krajicek. "Megnézem majd az ATP erre vonatkozó előírásait, s ha a szabálykönyv azt mondja, hogy ez esetben nem folytathatom a játékot, akkor nem is fogom, s befejezem a pályafutásomat." Ennek esélye egyébként igen kicsi, korábban ugyanis volt már hasonlóra példa a férfi teniszben: 1996-ban a marbellai viadalon elindulhatott a spanyol Emilio Sanchez, noha a verseny társigazgatója volt.

Az ATP mellett új szövetség alakulhat International Men's Tennis Associaton néven, a társaság azokat a játékosokat fogadná be, akik nem értenek egyet az ATP elveivel és szabályaival. Leginkább Lleyton Hewittot szeretnék soraikban tudni, hiszen az ausztrál világelső folyamatosan fúj az ATP vezetőire, s már régóta vitatja egy 200 ezer dolláros büntetés jogosságát.

WTA-torna, Dubai (585 ezer dollár, kemény pálya), 1. forduló:
Schnyder (svájci, 6. kiemelt) - Pratt (ausztrál) 6:4, 7:5
Maleeva (bolgár, 7.) - Gagliardi (svájci) 7:5, 6:2
Daniilidu (görög, 8.) - Sfar (tunéziai) 7:6, 6:2
2. forduló:
Seles (amerikai, 4.) - Schiavone (olasz) 6:3, 6:2
Páros, 1. forduló:
Vento, Widjaja (venezuelai, indonéz) - Mandula Petra, Patricia Wartusch (magyar, osztrák) 6:1, 2:6, 6:4

WTA-torna, Bogota (170 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Marosi Katalin - Marois (kanadai) 6:1, 6:4

ATP-torna, Rotterdam (800 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Ljubicic (horvát) - Henman (brit, 5.) 6:4, 6:2
Ferrero (spanyol, 1.) - Arthurs (ausztrál) 7:6, 7:6
Krajicek (holland) - Robredo (spanyol) 7:6, 6:7, 6:2
Sluiter (holland) - Verkerk (holland) 3:6, 6:4, 7:6

ATP-torna, Buenos Aires (380 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Chela (argentin, 5.) - Charpentier (argentin) 2:6, 6:3, 6:1
Mantilla (spanyol) - Portas (spanyol) 6:3, 6:1
Moyá (spanyol, 1.) - Ferrer (spanyol) 6:3, 6:3
Gaudio (argentin, 4.) - Puerta (argentin) 6:4, 6:2
Kuerten (brazil, 6.) - Miranda (perui) 6:2, 6:4
Lapentti (ecuadori, 7.) - Gaudenzi (olasz) 6:4, 6:1
Horna (perui) - Prodon (francia) 6:3, 6:2
Meligeni (brazil) - Montanes (spanyol) 6:4, 6:1
Calleri (argentin) - Massu (chilei) 6:4, 2:6, 6:4
Gonzalez (chilei, 3.) - Sanchez (spanyol) 7:6, 6:3
Saretta (brazil) - Etlis (argentin) 7:6, 6:3
Kuerten (brazil, 6.) - Miranda (perui) 6:2, 6:4

ATP-torna, Memphis (690 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Roddick (amerikai, 1.) - Mamiit (amerikai) 6:4, 6:4
Srichaphan (thaiföldi, 2.) - Chang (amerikai) 6:4, 6:2
Dent (amerikai) - Philippoussis (ausztrál) 7:6, 6:1
Spadea (amerikai) - Baker (amerikai) 6:2, 6:0

KAPCSOLÓDÓ CIKK