Vágólapra másolva!

Ulihrach két évet kapott

Bohdan Ulihrach cseh teniszező doppingtesztjének B próbája is pozitív eredményt hozott, ezért a nemzetközi szövetség kétéves eltiltással sújtotta.

A játékost október 3-án Moszkvában vizsgálták, és az elvégzett mintavétel elemzése során kiderült: szervezetében a norandroszteron meghaladta a még elfogadható szintet.

Prágában még nem kapták meg a hivatalos értesítést, de a 28 éves játékos, aki jelenleg 101. a világranglistán, már jelezte: ártatlannak érzi magát, ezért fellebbez a döntés ellen.

A decemberben bokaszalag -szakadást szenvedett Ulihrach a második cseh teniszező, akit tiltott szer használatán értek: az ausztrál nyílt bajnokság korábbi győztese, Petr Korda 1998-ban Wimbledonban akadt fenn egy vizsgálaton, amiért egy évet kellett kihagynia.