Vágólapra másolva!
Meghalt Andrej Kiviljev, aki a Párizs-Nizza kerékpárosverseny keddi, második szakaszán bukott, súlyos fejsérüléseket szenvedett, és kómába esett.

A 29 éves kazah kerekes mintegy 40 km-rel a cél előtt járt szerencsétlenül. A balesetet követően először Saint-Chamond-ba, majd Saint-Etienne-be szállították, de a speciális orvosi ellátás sem hozta meg a várt eredményt. Állapota az éjszaka során romlott, majd reggel meghalt.

Az elsősorban hegyi szakaszokon jeleskedő Kiviljev 1998-ban kezdte profi pályafutását, azóta a Festina, az AG2R és a Cofidis együttesében szerepelt. Legnagyobb sikerét 2001-ben érte el: negyedik lett a Tour de France-on, illetve megnyerte a Route du Sud elnevezésű versenyt. A világranglistán az 50. helyen állt.

A Cofidis a halálos baleset ellenére nem lép vissza a viadaltól. A csapat vezetői a versenyzőkkel történt egyeztetést követően hozták meg a döntést.

"Egy ilyen tragédia után jobb, ha együtt maradunk. Külön-külön nehezebb lenne feldolgozni a történteket" - nyilatkozott az egyik elöljáró.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy a kazah kerekes éppen azon a környéken szenvedett halálos balesetet, amelyen rendszeresen edzett. Egy ideje ugyanis Sorbiers-ben, Saint-Etienne közelében lakott feleségével és hét hónapos kisfiával.