Vágólapra másolva!
Április közepén jelenik meg a Chess Informant 86. kötete. Októbertől január végéig gyűjti csokorba az időszak legérdekesebb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, kombinációkat, végjátátékokat. A bledi sakkolimpia, az Indiában játszott világkupa, a januári Corus 2003 szuperverseny partijai a kötet slágerei. Döntött a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri, a 85-ös kötet legjobb játszmájának a Drejev-Szvidler összecsapást jelölte. A könyv elektronikus változata 10 napon belül már kapható lesz.

Nagy örömmel és elégedettséggel forgatták a sakkrajongók a Chess Informant 85. kötetét, de a 86-os könyv még gazdagabb kínálatot nyújt. A bledi sakkolimpia, a világkupa, a Corus 2003 szuperverseny legjobb, legérdekesebb játszmáit a főszereplők, maguk a nagymesterek elemzik. Megszoktuk már, hogy közöttük vannak "szűkszavúak", és vannak az alapos elemzést kedvelők, akik tengernyi változattal segítenek a partik jobb megértéséhez.

A hagyományoknak megfelelően döntött a nemzetközi zsűri, és a 18. Európa-kupán játszott Drejev-Szvidler összecsapást választotta a 85. kötet legjobb játszmájának, a lehetséges 90 pontból a parti 53-at kapott. A szoros szavazás azt mutatta, hogy megoszlottak a vélemények, s ezúttal megkérdőjelezhetjük a döntést, mert a parti megnyitáselméleti szempontból kétségkívül nagyon értékes, de 18 lépésig világos kottából játszott, Szvidler pedig nem védekezett a legjobban. Sokkal jobb partinak tartom a győztes játszmától mindössze egy ponttal lemaradva második Motylev-Polgár Judit összecsapást, ahol nagymesternőnk remek minőségáldozattal rombolta szét a világos királyállást, a sötét futópár nagyszerű összjátéka, a tisztek harmonikus együttműködése biztosította Judit nyerését.

A bronzos helyen Lékó Péter egyik dortmundi "költeménye" végzett, 47 pontot ért Shirov elleni elődöntőjének harmadik, a döntőbejutását jelentő győzelme. Egy ponttal lemaradva a Movszeszian-Szutovszkij a negyedik, majd Lékó újabb nyerése az ötödik 37 ponttal. Még élénken él az emlékezetünkben, hogy Adams legyőzése jelentette nagymesterünk számára a csoportmérkőzésekről a továbbjutást, pozíciós csúcsteljesítményt nyújtott. A megnyitás játszotta a főszerepet a Szakajev-Borovikov partiban, 33 pontot kapott. A szavazáskor 24 ponttal a tizedik lett a világbajnok-jelölti torna döntőjének első játszmája, Lékó Péter világossal nyert Topalov ellen. A Dortmundban kirobbanó formában játszott Lékó nagy fölénnyel nyerte el a szakma másik elismerését. Shirov elleni első partija, a Szvesnyikov változatban a 18...Bb8! újítással bevezetett remek stratégia lett első a legjelentősebb megnyitási újítások szavazásakor, 71 ponttal jutalmazták a változatot rehabilitáló találmányt.

Drejev (2676) - Szvidler (2690)
Grünfeld védelem
18. Európa-kupa, Halkidiki

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.e3 c5 6.dxc5 Va5 7.Bc1 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.Hge2
Világos 9.Hf3-mal a sötétre kevésbé veszélyes folytatásba mehet át, a hosszan elemzett változatok nem ígérnek előnyt.

9...Vxc5 10.Vb3 Hc6 11.Hb5 Vh5
Szvidler a jól ismert vezérlépésre szavazott, érdekes sötét másik lehetősége 11...Vb6!? 12.Fc7 Va6 13.Hbd4 Ha5! 14.Fxa6 Hxb3 15.Hxb3 bxa6 és az aktív sötéten mozgó futó kompenzációt nyújt a gyalogszerkezetben meglevő gyengeségért.

12.Hg3
Világosnak nagyobb az ambíciója, mint 12.Hc7 Bb8! 13.Hd5-tel lépést ismételni.

12...Vh4 13.Hc7 g5!?
A nagymesterek a lengyel Kraszenkow elemzését követik, 13...e5 14.Fxe5 Hxe5 15.Hxa8 Fd7 16.Hc7 Bc8 17.0-0!? Bxc7 18.Fxf7+ Hxf7 19.Bxc7 után világos a látszólagos anyagi egyenlőség ellenére jobban áll.

14.Fxg5!
Kraszenkow ezt a lépést már javasolja elemzésében. 14.Hf5? Fxf5 15.Fg3 Hd4! 16.exd4 (16.Vxb7 Bab8! 17.Vxb8 Hc2+ 18.Bxc2 Bxb8 19.Fxh4 Fxc2 20.Fxg5 He4 /Hg5,Bc8 21.Fxe7 Bxb2! 22.0-0 Hd2 nyer) 16...Ve4+ 17.Kf1 Bac8 18.Bd1 Vc6 19.Fb5 Vb6 20.Fc4 Va5 21.Vb5 Vxb5 22.Fxb5 Bfd8 és sötét nyerésre állt a Gretarsson,H-Schandorff,L /Gentofte/ 1999 partiban.

14...Vxg5 15.Hxa8 Fd7 16.Vxb7 Bb8
16...Va5+? 17.b4 Hxb4 18.0-0 Fc6 19.Vc7 Va3 20.Hf5 Fxa8 21.Vxe7 volt a nyerés útja.

17.Vc7 Bxa8

Forrás: ORIGO


18.Fa6!

Kraszenkow elemzésében az állást bonyolultnak minősíti, Drejev azonban alaposan készült.

18...He8

Sötéttel a legjobb 18...Vd5!? lett volna, Tregubov-Oral játszmában sötét 18..Vg4!? lépést próbálta ki, 19.0-0?! Hd5 20.Vb7 Bb8 21.h3 Bxb7 22.hxg4 Bxb2 23.Bfd1 e6 után sötét vígan nézhetett a jövőbe, de 19.Bxc6 erősebb folytatás.

19.Vxd7 Va5+ 20.b4! Hxb4 21.0-0 22.Hf5 Hxa2

Merész vállalkozás, amikor a sötét király körül már viharfelhők gyülekeznek. 22...e6 23.Hxg7 Hxg7 24.Bc7 Bf8 25.Bxa7 sem volt túlságosan biztató, de 22...Hf6!? 23.Vxe7 Ff8 24.Ve5 Be8 25.Vg3+ Kh8 adott menekülési esélyt.

23.Bc6! Va5

23...Va3-ra 24.Hxe7+ Kf8 25.Hc8 Fe5 26.Vf5 következett volna.

24.Hxe7+ Kf8 25.Hc8 Vb4?

Azonnal veszít, 25...Ve5-re 26.Vb7 Bb8 27.Vxa7 Bb2 28.Hb6 Ve7 29.Hd7+ Kg8 30.Bc8 f5 31.Va4 Kf7 32.Vd1 Vd6 33.Vh5+ Vg6 34.Vh4 után jelentős világos előnye.

26.Bc4! és sötét feladta. A feladás jogos, 26...Vxc4-re 27.Ve7+ Kg8 28.Vxe8+ Ff8 29.He7+ Kg7 30.Hf5+ Kg6 31.Vxa8 lett volna a nyerés útja.

Motylev (2634) - Polgár Judit (2681)
Szicíliai védelem
18. Európa-kupa, Halkidiki

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Ve2 Fb4 8.Fd2 0-0 9.a3 Fe7 10.0-0-0 d5 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 exd5 13.Fc3

Új lépés, 13.Vf3 Ff6 14.Fe3 d4 15.Ff4 Fe6 16.Fd3 Bfc8 17.Kb1 folytatás már előfordult két éve a Gofshtein-Grivas rapid partiban.

13...Fe6 14.Vf3 Bac8 15.Vg3 g6 16.h4 Bfd8 17.h5
Látszólag a világos támadás veszélyes, de nagymesternőnk messzebbre számolt ellenfelénél. Világosnak meg kellett volna akadályozni a következő áldozatot 17.Hd4-gyel.

17...d4! 18.hxg6 hxg6 19.Hxd4
Már nincs visszaút, 19.Fd2-re 19...Fxb3 20.Vh3 ( 20.cxb3 Ha5+ 21.Kb1 Vxb3) 20...Ff6 21.cxb3 d3! 22.Fc3 He5 után a világos nem tudja hárítani a fenyegetéseket, 23.b4 Bxc3 24.bxc3 Vxf2 25.Fd3 Vxa2 28.Ve3 Va3+ 29.Kc2 Bc8 30.Fe2 Hg4 az egyik lehetséges változat.

19...Hxd4 20.Bxd4

Forrás: ORIGO


20...Bxc3!

Remek minőségáldozat, világos legveszélyesebb figuráját semmisítette meg, szétrombolta a világos királyállást. A parti során Polgár Judit mesterien szervezi meg haderejének tökéletes összhangját, a sötét futópár ereje lenyűgöző.

21.bxc3

Nincs más, 21.Bxd8+-ra 21...Vxd8 22.Vxc3 Fg5+ nyert volna, 21.Ve5-re 21...21...Ff6! 22.Vxf6 Bxc2+! 23.Kxc2 Fb3+ volt a nyerés útja.

21...Bxd4 22.cxd4 Vxd4 23.c3 Vc5! 24.Kd2

Egyre nagyobb a baj, 24.c4?-re Vd4! 25.Vb8+ Ff8 26.Vxb7 Fa3+ 27.Kb1 Fd6 28.Va8+ Ff8 volt a megoldás, 24.Fe2 Vxa3+ 25.Kd2 Vb2+ 26.Ke1 után is sötét esélyei jobbak.

24...Fg5+?!

Még erősebb volt az azonnali 24...Ff6!?.

25.Kc2

Szégyen a futás, de a világosnak királynak menekülnie kellett volna, bár 25.Ke1 Ff6 26.Fe2 Kg7! 27.c4 Vd4 28.Vd3 Va1+ 29.Fd1 Vc1 sötét vitathatatlan előnyéhez vezetett volna.

25...Kg7 26.Fd3 Ff6 27.Bb1 Vxc3+ 28.Kd1 Fg5 29.Ke2 Fg4+! 30.Kf1

Forrás: ORIGO


30...Ff4! és világos feladta

Shirov (2697) - Lékó Péter (2722)
Szicíliai védelem
Világbajnok-jelölti verseny elődöntő, Dortmund

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 Hf6 7.Hc3 0-0 8.Fe3 b6 9.Vd2 e5 10.Fh6 Vd6 11.0-0-0
A tavalyi monacói Amber-versenyen már játszották egymás ellen a változatot, akkor a spanyol nagymester 11.g4 Fe6 12.Fxg7 Kxg7 13.0-0-0 Bad8 14.Bhf1 b5 15.Hg5 h6 után nem ért el előnyt.

11...a5!?

Dubaiban, a FIDE rapid Grand Prix döntőjében az orosz Griscsukkal szemben első számú nagymesterünk másképp folytatta, 11...b5 12.He2 a5 13.Hg3 Be8 14.Hh4 Fxh6 15.Vxh6 a4 16.Vg5 Hd7 17.Hgf5 Vf6 bonyolult álláshoz vezetett. Nagymesterünk Dortmundban szinte valamennyi partijában gondoskodott egy kis meglepetésről, a minden részletre kiterjedő felkészülése remekül kamatozott.

12.Fxg7 Kxg7 13.g4 a4 14.He2 b5 15.Hg3 b4 16.Vg5 Be8 17.Hd2?!

A világbajnok-jelölti torna elődöntőjében Shirov egypontos hátrányban volt, s úgy érezte, hogy csak világossal van esélye. A huszárlépés furcsa, 17.Hh4 számításba jött.

17...a3 18.bxa3?
Öngyilkossággal felérő lépés, 18.b3 Vd4 19.Hc4 Va1+ (19...h6 20.Ve3 Fa6! 21.He2 Vxe3+ 22.fxe3 Fxc4 23.bxc4) 20.Kd2 Vc3+ 21.Ke2 Vxc2+ 22.Vd2 Vxd2+ 23.Bxd2 sötétnek kis előnyt adott. A meggyengült királyállás ellen Lékó viharos gyorsasággal szervezi meg a támadást.

18...h6 19.Ve3 Fe6! 20.Hb3?! Bxa3 21.Vxc5 Vb8! 22.Kb2 Hd7! 23.Ve3 Hb6 24.Ba1

Forrás: ORIGO


24...c5! 25.Kc1

Nincs mentség, 25.Hxc5? Hc4+! 26.dxc4 Bxe3, vagy 25.Vxc5?-re Ha4+ végzi ki világost.

25...c4 26.dxc4 Hxc4 27.Ve1 Va7 28.Vxb4 Vxf2 29.Hf5+ gxf5 30.gxf5 Bc8! 31.fxe6 He3! és világos feladta. Lékó Péter szép befejezést tervezett, 32.Kb2 Vxc2+ 33.Ka3 Ba8+ 34.Va4 Vxc3! 35.Bhg1+ Kh7 36.Vxa8 Hxc2+ 37.Ka4 Vb4 mattal.

Movszeszian (2624) - Szutovszkij (2660)
Szicíliai védelem
Szlovák csapatbajnokság, Kaskady

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f3 Fe7 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 Vc7 11.g4 Bc8 12.Kb1 d5 13.exd5 Hxd5 14.Hxd5 Fxd5 15.Fe2 a5!
Szutovszkij világos életét vezérszárnyi akcióval próbálja megnehezíteni, ami egyúttal a király elleni támadást is jelenti, korábban sötéttel 15...Fxb3-mal kísérleteztek.

16.Fb6
Szutovszkij 16.Vxd5-re 16...Vxc2+ 17.Ka1 Vxe2 18.Bhe1 Vxh2 19.Ve4 Ha6-ot tervezte, 16.a3-ra 16...Fc6 és b5 tűnik logikus folytatásnak.

16...Vxb6 17.Vxd5 Vc7! 18.Fd3 a4 19.Hd2 a3 20.Fc4!
Az egyetlen, 20.b3??-ra 20...Vc3 21.Hc4 Bxc4 simán nyer, 20.Bhe1 Hc6! 21.b3 Fh4! Is sötétre előnyös.

20...axb2! 21.Vxf7+ Kh8 22.c3 Ba3 23.Fb3! Vxc3 24.Hc4
24.Vxe7-re 24...Vd3+ 25.Kxb2 Bxb3+! 26.Hxb3 ( 26.axb3 Bc2+ 27.Ka3 Va6+ 28.Kb4 Hc6 matt) 26...Bc2+ 27.Ka3 Va6+ volt a nyerés útja.

24...Hc6! 25.Hxb2 e4!
Fontos motívum, nyílik az f6-a1 átló.

26.Bc1 Vxf3 27.Ve6?
Az agresszív lépés hiba, a vezércsere jelentette az egyetlen esélyt a menekülésre, 27.Vxf3! exf3 28.Hc4 Ba6 29.He5! g6 30.Bhf1 Bf8 sötét minimális előnyével.

27...Bf8 28.Fd5 Ff6! 29.Fxe4
Világost már taktikai csapások fenyegették, 29.Vxe4-re 29...Bxa2!! 30.Kxa2 Ba8+ 31.Ha4 ( 31.Kb1 Ba1+! 32.Kc2 (32.Kxa1 Va3+ 33.Kb1 Vxb2 matt) 32...Vc3+ 33.Kd1 Vxc1+) 31...Vxe4 32.Fxe4 Bxa4+ nyert volna.

Forrás: ORIGO


29...Bxa2!!

Nagyszerű kombináció, amely derült égből villámcsapásként érte világost.

30.Bc2

A bástyaáldozatot elfogadni nem lehetett, 30.Kxa2 Ba8+ 31.Kb1 Va3 32.Hd3 Va1+ 33.Kc2 Hd4+ 34.Kd1 Va4+ az egyik megoldás, 30.Vxa2 Vxe4+ 31.Ka1 Fxb2+ 32.Kxb2 Bf2+ a másik nyerés.

30...Bxb2+

Még egyszerűbb volt 30...Ba1+ 31.Kxa1 Ba8+ 32.Kb1 Va3 33.Kc1 Fg5+ 34.Kd1 Ve3! folytatás.

31.Bxb2 Va3 32.Vb3 Fxb2 33.Vxb2 Ve3 34.Fc2 Hd4 35.Bd1 Hxc2 36.Vxc2 Vb6+ 37.Kc1 Ve6 38.Va4 Vh6+ 39.Kb1 Vxh2 40.Vb4 Ba8 41.Vxb7 Bb8 42.Kc1 Vf4+ 43.Kc2 Vc4+ és világos feladta

Lékó Péter (2717) - Adams (2752)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. d4 d5 6. Fd3 Hc6 7. 0-0 Fe7 8. c4 Hf6

Meglepetésre Adams nem a fővonalnak számító 8. ... Hb4 folytatás mellett döntött. A játszma előtt mindketten ötvenszázalékosok voltak, a nyerés a továbbjutást jelentette.

9. h3 0-0 10. Hc3 Hb4 11. Fe2 dxc4 12. Fxc4 c6 13. Fg5 Hbd5 14. Be1 Fe6 15. Vb3 Vb6

A moszkvai Oroszország - Világválogatott rapid csapattalálkozón Kramnyik nagymesterünk ellen 15…Bb8!? 16.Bad1 Be8 17.Fh4 h6 18.He5 Vb6 19.Vxb6 axb6 20.Fxf6 Fxf6 21.Hxd5 cxd5 22.Fb3 g5 23.Hg4 Fxg4 24.hxg4 Bxe1+ 25.Bxe1 Fxd4 26.Bd1 Fxb2 27.Bxd5 Bc8 28.Bd7 Bc1+ 29.Kh2 Bc7!-tel kiegyenlítést ért el.

16. Hxd5 cxd5 17. Vxb6 axb6 18. Fb3!

A világos futó döntő szerepet játszik, tűz alá vette a d5 gyalogost, akadályozta a sötét vezérszárnyi ellenjátékot.

18. ... h6 19. Ff4 Bfc8 20. He5!

Adams hosszasan elgondolkodott...

20. ... g5 21. Fh2! Fb4?! 22. Be2 He4

Forrás: ORIGO

23. Hd3 Ff8 24. Bae1! Fg7 25. Fe5 Fxe5 26. Hxe5

Lékó Péter nagyszerű stratégiával előnybe került.

26. ... Kg7 27. Hd3 Bc7 28. Hb4 Bd8 29. g4! Hf6 30. Kg2 Bd6

Adams nem tehet mást, mint várakozik, hogy világos miként tudja fokozni előnyét, 30. ... Hg8-ra nagymesterünk 31. f4! gxf4 32. Hd3-at tervezte.

31. f3 Fd7 32. Kg3 Kf8 33. h4! Fb5 34. Be5 gxh4+ 35. Kxh4 Fc4 36. Fc2!

Fontos pillanat, hogy sötét nem tudta lecserélni a világoson mozgó futókat, 36. … Fxa2-re 37. b3 befogta volna a tisztet.

36. ... Fb5 37. a3 Bd8 38. Kg3 Kg7 39. Ff5 Kf8 40. Bh1 Kg7 41. Hc2! Be8 42. He3 Bce7 43. Kf4 Fc6 44. Fc2 Fd7 45. g5! és sötét feladta.

Szakajev (2647) - Borovikov (2570)
Vezércsel
18. Európa-kupa, Halkidiki

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.Fe2 Fb7 10.h4 g4 11.He5 h5 12.0-0 Hbd7 13.Vc2 Hxe5 14.Fxe5 Fg7 15.Fg3! b4
A gyalogáldozat elfogadására, 15...Vxd4-re Szakajev 16.Bad1 Vb6 17.a4 folytatást tervezte.

16.Ha4 Vxd4
Világos előnyéhez vezetett volna 16...b3 17.axb3 Vxd4 18.Fc4 Vxe4 19.Fd3 Vb4 20.Hc5 változat.

17.Fxc4 c5?
Az újabb gyalograblás tempókat ajándékozott volna, 17...Vxe4-re 18.Fd3 Vd5 19.Hc5 Fc8 20.Bfd1 0-0 21.Fxg6! fxg6 22.Bxd5 exd5 23.Vxg6 a5 24.Be1 Ba7 25.Fd6 Bff7 26.Hxe6 Fxe6 27.Bxe6 Bad7 28.Fe5 Hh7 29.Bc6 változatot adja elemzésében Szakajev, 17...Hxe4-re 18.Bfd1 Hxg3 19.Bxd4 Fxd4 20.Bd1 Hf5 21.Fd3 He7 22.Hc5 biztosítja világos előnyét. 17...Vd8!? 18.Bad1 Va5 19.Fd6 0-0-0 20.Hc5 sem túl biztató.

18.e5! Ve4
A legjobb védekezés 18...Hh7 lett volna, de világos pontos játékkal győzelemig fokozza előnyét: 19.Bfd1 Ve4 20.Vxe4 Fxe4 21.Hc5 Fc6 22.Ha6 0-0 23.Hxb4 Fxe4 24.Bd4-gyel.

19.Fb5+ Kf8 20.Vxc5+ Kg8 21.f3 gxf3 22.exf6 Fxf6 23.gxf3 Vg6 24.Kh2 Bc8 25.Ve3 Bc2+ 26.Bf2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa