Vágólapra másolva!
Vasárnap Budapesten, a BMTE Sportcsarnokban (XXII. Ker., Promontor u. 89.) rendezik meg az idei felnőtt, junior és kadett karate magyar bajnokságot. Az indulók között ott lesz a sportág három évtizedes hazai történelmének első felnőtt világbajnoki érmét szerző, 24 éves Klima Zsuzsanna is, aki tavaly a madridi vb-n a +60 kg-os súlycsoportban ezüstérmes lett. S nem elhanyagolható az sem, hogy az újságírók őt választották a vb legcsinosabb versenyzőjének.

A becslések szerint a világon a karatésok száma megközelíti a 40 millió főt, s ezt a tömegbázist foglalja magába a World Karate Federation (WKF), amelynek több mint 170 ország a tagja. A WKF-et a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte, mint a karate sportág képviselőjét, és felvette az olimpiára pályázók közé. A számtalan karate stílusból álló WKF-et így tekinthetjük "összkaraténak", amely a kadett korosztálytól (16-17 évesek) saját szabályrendszerében megrendezi kontinentális és világbajnokságait. Érthető módon egy versenyző WKF elitbe kerülése időnként sokszorta nagyobb sportteljesítmény, mint a karate stílusok egyikében akár egy világbajnoki cím is.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A WKF célja egyértelműen az olimpiai programba kerülés, és a szövetség a szakemberek szerint az ezredfordulóra minden szempontból megérett az ötkarikás tagságra. Noha a NOB az athéni ötkarikás játékok utánra halasztotta el a döntést a 2008-as programról, a WKF vezetői úgy tudják: négy sportág, köztük a karate és a hagyományos kínai harcművészet, a wushu pályázik eséllyel arra, hogy bekerüljön a pekingi olimpiára. Mivel a WKF erős, Peking és a wushu kapcsolata pedig nyilvánvaló, szóba került, hogy a két sportág együtt mutatkozzon be: a wushu szép formagyakorlataival és a karate küzdelmekkel.

A WKF említett erejét a két évvel ezelőtti reformoknak köszönheti. Akkor úgy alakították át a versenyszabályokat, hogy azok olimpia-konformak legyenek: kevesebb sérüléssel, látványosabb küzdelmekkel. Az idén pedig beindult a karatés Golden League sorozat - az eddigiekhez képest magas pénzdíjakkal. Minden jel arra utal, hogy a többi, elismertebb sportághoz hasonlóan a világ karatéjában is kialakul egy profi versenyzői réteg.

A magyarok közül ketten már csatlakoztak a WKF elitjéhez. A 2001-es évben S. Kovács Ádám előbb junior (18-20 évesek) Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, majd ugyanebben az esztendőben világbajnoki címet nyert a korosztályban. A juniorok közül azóta kiöregedett S. Kovács a 2002 novemberi madridi felnőtt világbajnokságon is bizonyított: az 5. helyen végzett. A vb ugyanakkor meghozta a magyar karate három évtizedes történetének legnagyobb sikerét: Klima Zsuzsanna megszerezte az első magyar felnőtt világbajnoki érmet, miután a +60 kg-os súlycsoportban, küzdelemben ezüstérmes lett. Az Erzsébetvárosi SE 24 éves, fekete öves karatékáját - aki a goju-ryuban már többszörös világbajnoknak vallhatja magát - ráadásul az újságírók megválasztották a vb legcsinosabb versenyzőjének.

Indiai szépségkirálynő lehet a következő Bond-lány/szorakozas/mozi/20030408indiai.htmlAz amerikai szépségkirálynő nem élhet szexuális életet/noilapozo/presszo/20021011akoronaval.html

A vasárnapi magyar bajnokságon Klima Zsuzsanna és S. Kovács Ádám is tatamira lép. Mi több, elindulnak azok a karatésok is, akik nagy sikert értek el a múlt hét végén. Budapest első ízben adott otthont a legnépszerűbb karatestílus, a shotokan Európa-bajnokságának. A kontinensviadalon magyar aranyéremnek is tapsolhattak a nézők, a magyar felnőtt férfi válogatott - Schwarcz Péter, Almási József, Erdélyi Roland - ugyanis valamennyi ellenfelét legyőzte. A junioroknál Lakner Balázs férfi formagyakorlatban második lett.

Vasárnap a magyar bajnokságot a WKF által szabályozott korosztályokban rendezik meg küzdelemben és formagyakorlatban - szintén a WKF szabályai szerint. Az ob a BMTE Sportcsarnokban (XXII. Ker., Promontor u. 89.) vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik.

Fábik Tibor