Vágólapra másolva!
Andre Agassi lesz hétfőtől minden idők legidősebb világelsője a hagyományos ranglistán, miután az osztrák Jürgen Melzert legyőzésével bejutott 380 ezer dollár összdíjazású houstoni tenisztorna döntőjébe.

Az amerikai sztár nagy fölénnyel áll a világbajnoki pontverseny (ATP Race) első helyén, míg a legutóbbi egy év eredményeit rögzítő rangsorban múlt hétfőn 110 pont volt a hátránya az éllovas Lleyton Hewittal szemben. Idén 23 mérkőzést játszott, s csak egyszer kapott ki, mégpedig Scottsdale-ben a svéd Thomas Enqvisttől. Megnyerte az ausztrál nyílt bajnokságot Melbourne-ben, s San Joséban, valamint Miamiban is veretlen maradt.

Agassi - aki utoljára 2000. szeptember 10-én vezette a rangsort, és akkor Pete Sampras szorította le - kedden lesz 33 esztendős. A korábbi korrekorder Jimmy Connors volt, ő 1983-ban 30 évesen és 10 hónaposan állt az élen.

A houstoni elődöntőben:
Agassi (amerikai, 1.) - Melzer (osztrák) 6:4, 6:1
Roddick (amerikai, 2.) - Mutis (francia) 4:6, 6:1, 6:2