Vágólapra másolva!
Pénteken és vasárnap rendezik Budapesten a Westel férfiöttusa Világkupa-versenyt, amelyen a keddig beérkezett nevezések alapján 29 ország 86 képviselője - köztük 12 magyar - vesz részt.

A mezőnyben várhatóan ott lesz a sportág valamennyi kiválósága. Ennek egyrészt az az oka, hogy hagyományosan jó rendezés várja a májusi budapesti viadalok résztvevőit, másrészt mindenki igyekszik biztosítani a helyét a decemberi Vk-döntőben, amelyen - a júliusi világ- és az augusztusi Európa-bajnokság után - olimpiai kvóta szerzésére nyílik majd lehetőség.

A magyar színeket tizenketten képviselik, számukra a verseny válogató lesz. Idén a legjobb eredményekkel Kállai Ákos rendelkezik: megnyerte a februári fedett pályás idénynyitót, majd bronz- illetve ezüstérmet szerzett a Vk-sorozat első és második állomásán, a mexikói Hermosillóban, valamint Berlinben. Mostani szereplését ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolhatja, hogy a múlt héten vírusos fertőzést kapott. Továbbra sincs százszázalékos formában az olimpiai ezüstérmes, kétszeres egyéni világelső Balogh Gábor, aki térdsérülését követően csupán másfél hete, a berlini Vk-n tért vissza.

A hagyományos, májusi budapesti versengés története 1953-ra nyúlik vissza, azóta egy kivétellel minden évben sor került az eseményre. Az első győztes Benedek Gábor volt, az utolsó magyar siker az 1996-ban diadalmaskodó Balogh Gábor nevéhez fűződik. Tavaly a litván Edvinas Krungolcas végzett az élen.

A program pénteken a három csoportos selejtezővel kezdődik. A döntőre vasárnap kerül sor. A lövészet (7.30 ó) és a vívás (9.30 ó) helyszíne a Nemzeti Sportcsarnok, az úszásé (13.15 ó) a mellette lévő KSI-uszoda lesz. A lovaglást (15.30 ó) a Nemzeti Lovardában, a futást (18.45 ó) a Vidámparkban bonyolítják le.