Vágólapra másolva!
Az egyesben elszenvedett vasárnapi vereség után hétfőn párosban is kiesett Mandula Petra a francia nyílt teniszbajnokságon. Férfi egyesben Costa, Coria, Gonzales, Ferrero és a torna eddigi meglepetésembere,  Robredo jutott a negyeddöntőbe.

Noha Mandula Petra és társa, az osztrák Patricia Wartusch volt a nyolcaddöntő esélyese, a mérkőzésen minden a hazai pályán szereplő Nathalie Dechy, Emilie Loit duó elképzelései szerint alakult. Mandula és partnere tavaly a legjobb nyolcig jutott a Roland Garroson, vagyis szinte biztos, hogy a mostani kudarc miatt visszaesnek a világranglistán.

A magyar teniszező az amerikai Graydon Oliver oldalán érdekelt még vegyes párosban, szintén a legjobb 16 között.

A 3. helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrero mindössze 100 perc alatt jutott túl honfitársán, a 20.-ként rangsorolt Felix Mantillán. Ellenfele a legjobb 8 között a finn Jarkko Nieminent búcsúztató chilei Fernando Gonzalez lesz.

A papírformának megfelelően, ugyanakkor a vártnál jóval szorosabb csatában nyerte Guillermo Coria a férfi egyes argentin rangadóját Mariano Zabaleta ellen. A 7. helyen kiemelt, 21 éves dél-amerikai játékos még soha sem jutott a legjobb nyolc közé Grand Slam-tornán. Coria a negyeddöntőben Andre Agassival csatázik, s várhatóan fantasztikus mérkőzést láthatnak a szurkolók. Sokak szerint ugyanis jelenleg az argentin teniszezik a legjobb formában, míg az amerikai világsztár még most is hihetetlenül jó játékra képes.

A címvédő Albert Costa szakított idei párizsi szokásával, s öt- helyett mindössze háromjátszmás mérkőzésen múlta felül a franciák kedvencét, Arnaud Clément-t. A spanyol teniszező a korábbi 3 fordulóban mindig döntő szettre kényszerült, kétszer 0-2-ről fordított.

Costa a negyeddöntőben azzal a Tommy Robredóval találkozik, akit a világelső Lleyton Hewitt után a korábbi háromszoros párizsi győztes Gustavo Kuerten sem tudott megállítani , így négy spanyol játékos jutott a nyolc közé. A 28. helyen kiemelt, 21 éves barcelonai teniszező rendkívül pontos teljesítménnyel őrölte fel brazil riválisa ellenállását. Sőt, többször is előfordult, hogy hihetetlenül technikás és pimasz megoldással kergetette az őrület közelébe az egykori világelsőt. A salakon bárki ellen veszélyes Robredo ezzel pályafutása legjobb egyéni szereplését ünnepelheti Grand Slam-tornán, hiszen a januári Australian Openen már negyeddöntős volt párosban.

férfi egyes, nyolcaddöntő:
Robredo (spanyol, 28.) - Kuerten (brazil, 15.) 6:4, 1:6, 7:6 (7-2), 6:4
Costa (spanyol, 9.) - Clément (francia, 32.) 6:2, 7:5, 7:5
Coria (argentin, 7.) - Zabaleta (argentin) 6:4, 7:6 (7-4), 5:7, 6:7 (4-7), 6:3
Ferrero (spanyol, 3.) - Mantilla (spanyol, 20.) 6:2, 6:1, 6:1
Gonzalez (chilei, 19.) - Nieminen (finn, 30.) 6:3, 6:3, 6:2

A negyeddöntő párosítása:
Robredo - Costa
Ferrero - Gonzalez
Verkerk (holland) - Moyá (spanyol, 4.)
Coria - Agassi (amerikai, 2.)

női páros, nyolcaddöntő:
Dechy, Loit (francia, 12.) - Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 7.) 6:2, 6:2