Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően Juan Carlos Ferrero simán, két óra kilenc perc alatt 6:1, 6:3, 6:2-re legyőzte a holland Martin Verkerket a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében.

A spanyol klasszis tavaly 1:6, 0:6-tal kezdett az Albert Costa elleni fináléban, így most egyértelmű célja volt, hogy hasonló előnyt nem adhat riválisának. A Roland Garroson negyedszer szereplő s legalább az elődöntőig mindig eljutó Ferrero ennek megfelelően az első labdamenettől kezdve remekül összpontosított, s ha nem is játszott kiválóan, azért kihasználta az 1,98 méteres, roppant ideges holland óriás hibáit. Verkerk már a nyitó játékban bajba került, s hiába hárított négy bréklabdát, mégis hátrányba került. Ennek ledolgozására pedig esélye sem volt, igaz 21 önhibával (9 ellenében) nem is lehetett.

A 35 perces első felvonás egyoldalú találkozót ígért, de a második szett elején, 1:1-nél a kissé magára találó Verkerk két brékesélyhez jutott, s az elsőt ki is használta. Ekkor egy meztelen férfi szaladt a pályára, a bemutatót azonban a jól szórakozó közönség "bánatára" gyorsan megszakították a biztonságiak.

A rövid incidens után sem javult fel a korábbi fordulókban parádésan teniszező holland játéka, érthetetlen hibákkal segítette riválisát, noha időnként megmutatta, még a salakspecialistát is meg tudja lepni. A szokásához híven roppant türelmesen és pontosan teniszező spanyol fordított, s ha 3:2-nél két bréklabdát még "el is rontott", 4:3-nál már elvette riválisa adogatását, eldöntve ezzel a 41 perces szettet.

A folytatásban csupán az volt a kérdés, hogy a meglehetősen szétszórtan teniszező Verkerk feltámad-e, vagy a "salakra termett" Ferrero simán diadalmaskodik. A finálé addigi történései az utóbbi lehetőség megvalósulását vetítették előre, s ez végül így is történt. Ferrero a harmadik játszma elején újra elnyerte bátortalan ellenfele szerváját, majd 3:1-re elhúzott. Ekkor már látszott, hogy Verkerket talán a csoda sem mentené meg a vereségtől, pedig a közönségtől is támogatást kapott. A spanyol ugyanis nem akarta kiengedni kezéből a győzelmet, amelyért oly sokat tett az elmúlt hetekben, hónapokban, években.

Az élete első Grand Slam-diadalát arató Juan Carlos Ferrero a 16 éves korában elveszített édesanyjának ajánlotta sikerét. "Ezt a győzelmet Neked is köszönhetem, aki mint mindig, most is mellettem voltál" - mondta a spanyol klasszis. "Tizenkét éves koromban jártam először a Roland Garroson, s akkor megfogadtam magamban, egyszer én leszek a bajnok. Egész pályafutásom során erre a napra vártam. Nagyszerű érzés, s még el kell telnie egy kis időnek, mire felfogom, mit is értem el, mi teljesedett be ezen a gyönyörű vasárnap délutánon."

Martin Verkerk, a finálé vesztese sem volt elkeseredve: "Juan Carlos nagy bajnok, s rászolgált a győzelemre: kitűnően teniszezett. A világ legjobb salakspecialistája győzött le, így akkor sem nyerhettem volna, ha életem legjobb formájában játszom. Ezzel együtt nem vagyok szomorú, hiszen csodálatos két hét ért most véget. Amikor Párizsba érkeztem, nem hittem volna, hogy a pódiumra kerülhetek. Az edzőm, Nick Carr nélkül biztosan nem sikerült volna ez a fantasztikus sorozat."

A győztes Ferrero, aki az ATP Race-ben hétfőtől átveszi a vezetést az amerikai Andre Agassitól, 840 ezer eurót kapott. Verkerk 420 ezerrel vigasztalódott.

Legutóbb 1978-ban nyert hat gémnél kevesebbet a döntő vesztese, akkor Björn Borg 6:1, 6:1, 6:3-ra nyert Guillermo Vilas ellen.

Kim Clijsters vigasztalódott az egyéni torna döntőjében elszenvedett szombati vereségért, Szugijama Ai oldalán női párosban diadalmaskodott. A győztes kettős először nyert Grand Slam-versenyt.

Roland Garros, Párizs (15 286 000 dollár, salak), döntő:
férfi egyes:
Juan Carlos Ferrero (spanyol, 3.) - Martin Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2

női páros:
Kim Clijsters, Szugijama Ai (belga, japán, 2.) - Virginia Ruano Pascual, Paola Suarez (spanyol, argentin, 1.) 6:7 (5-7), 6:2, 9:7