Vágólapra másolva!
Lassan feledésbe merülnek a hat évvel ezelőtti szép napok, amikor az akkor még álló Budapest Sportcsarnokban az ökölvívó-világbajnokságon Kovács István és Erdei Zsolt aranyérmet szerzett, s ezzel Szántó Imre szövetségi kapitány válogatottja minden idők legsikeresebb magyar vb-szereplését produkálta. Azóta nem született magyar érem világbajnokságokon - sem az 1999-es houstoni, sem a 2001-es belfasti viadalon -, de a magyar szakvezetés reményei szerint megszakadhat ez a kellemetlen sorozat a július 4. és 13 között esedékes bangkoki világbajnokságon.

Az amatőr ökölvívás tizenkettedik világbajnoksága az első olyan, amit Ázsiában rendeznek, ennek ellenére csaknem teljes csapat képviseli színeinket: a tizenegy súlycsoportból tízben ott lesznek a mieink, csupán a szupernehézsúly, a plusz 91 kg marad üresen. A válogatott utolsó, bő egyhónapos edzőtáborozását tartja jelenleg Tatán, a thai fővárosba is kiutazó négyfős edzői stáb - Szántó Imre szövetségi kapitány, id. Balzsay Károly, Bacskai Imre, Patkós János - szakmai irányításával.



A magyar csapat
48 kg: Bedák Pál (Vasas-Rica Hungária)
51 kg: Mucsi Ottó (Vasas-Rica Hungária)
54 kg: Bedák Zsolt (Vasas-Rica Hungária)
57 kg: Kertész Henrik (Debreceni Pikoló Kaszinó)
60 kg: Káté Gyula (MTK)
64 kg: Pekanov Tamás (Kecskeméti SC)
69 kg: Balogh Vilmos (NYVSC-Szabolcs Volán)
75 kg: Balzsay Károly (Vasas-Rica Hungária)
81 kg: Szűcs István (Vasas-Rica Hungária)
91 kg: Hídvégi György (Debreceni Pikoló Kaszinó)


- Balzsay Károlytól hosszú ideje várjuk a nagy kiugrást.
- Ezzel jómagam is így vagyok. Karcsi tavaly, Permben, az Európa-bajnokságon döntőt bokszolt, sajnos, a fináléban - négy győztes meccs után - egy olyan ukrán öklözőtől kapott ki, akit korábban az olimpiai selejtezőn döntő fölénnyel vert. Ha csapatkapitányunk most ki tudja zárni a külvilágot, és minden fizikai és szellemei energiáját a siker szolgálatába állítja, akkor semmi sem elérhetetlen számára. Ő is a 75 kilóban bokszol, mint Erdei "Madár" a budapesti vb-n, a világbajnokságot megelőző évben ő is Eb-ezüstöt nyert, mint Erdei, s bízom benne, hogy a párhuzam folytatódik, s Karcsi is hasonló eredményt ér el, mint egykori középsúlyú klasszisunk.

- Hídvégi még veretlen, mióta felment nehézsúlyba.
- Ennek hét hónapja, s azóta tíz meccset nyert, s egyet sem veszített el. Ő is óriási tehetség, illetve annál már jóval több. Úgy látom, nála az önbizalomban sincs hiány.

- Szűcs István, aki két éve, Belfastban Balzsayt helyettesítette 75 kilóban, ugyancsak legjobbjaink közé tartozik.
- Talán az ő mozgáskoordinációja a legjobb a válogatottban, adottságai alapján szintén messzire juthat.

- És a kis Bedák, ez a pöttömnyi tűzgolyó?
- Ő még nincs 18 éves, de már most a felnőtt mezőny egyik legjobbja a 48 kilóban. Áprilisban megnyerte Isztambulban az Eb-erősségű Ahmet Comert-emlékversenyt, s tavaly szeptemberben a kubai junior vb-n is remekelt, csak sajnos lepontozták a későbbi ezüstérmes hazai bokszoló ellen. Szinte napról napra fejlődik, megjósolhatatlan, mire lesz képes.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke nem híve annak, hogy felelőtlen jóslatokkal felesleges terhet rakjanak a versenyzőkre: "Én csak annyit mondok, hogy ha mindenki becsületesen helyt áll, és kihozza magából a maximumot, akkor az eredmények már maguktól jönnek. Legalább négy-öt nemzetközi klasszis van ebben a csapatban, biztos, hogy nem kell szégyenkeznünk miattuk. Az is biztos, hogy nem mind a tíz sportolónk éremesélyes, de egy világbajnokság a sportág kétévente megrendezett nagy seregszemléje, s kötelességünk népes csapattal részt venni, ha ezt a lehetőségeink megengedik. Nem beszélve egy közhelyről: aki nem indul, az nem is nyerhet".

A válogatott július 2-án utazik el a világbajnokság színhelyére.

Ch. Gáll András