Vágólapra másolva!
Érem nélkül maradtak a magyarok a bourges-i vívó Európa-bajnokság harmadik napján, amelyen a női kardozók és a férfi párbajtőrözők csapatversenyét rendezték. A mieink végül az ötödik helyet szerezték meg mindkét számban.

Kardban mindössze nyolc csapat indult, igaz, ez a nyolc együttes a kontinens - illetve az amerikaiakkal és a kínaiakkal kiegészülve a világ - élvonalát jelenti. A magyarok az azeriekkel szemben jól kezdtek, öt párharc után 25-20-ra vezettek, ekkor azonban fordult a kocka: az egyéniben bronzérmes Csaba Edina nem tudott mit kezdeni a kétszeres világbajnok Jelena Zsemajevával, s máris az azerieknél volt az előny (28-30). A folytatásban kikapott Varga Dóra is, így Csaba hiába faragott egy találatnyit a hátrányból, az utolsó asszó 40-35-ös azeri vezetésnél kezdődött. Nagy Orsolya remek teljesítményt nyújtott, 44-43-ra felzárkózott Zsemajevával szemben, tovább viszont már nem jutott. Ez egyben azt jelentette, hogy a magyar együttes a legjobb esetben is csak ötödik lehet.

Végül az utolsó két összecsapását megnyerte, s ezzel az ötödik helyen végzett a magyar nőikard-csapat az Európa-bajnokságon. Az azeriek elleni vereséget követően amagyarok előbb a lengyeleknél, majd az első helyen kiemelt olaszoknál bizonyultak jobbnak. Előbbi találkozón Csaba Edina helyén Gergácz Veronika vívott, utóbbin viszont Csaba újra lehetőséget kapott, mivel Nagy Orsolya jobb bokája egy rossz lépés miatt kifordult. Varga Dóra mindhárom alkalommal pástra lépett.

Párbajtőrben 21 csapat indult, a magyarok az első kört kihagyhatták. A 16 között azután könnyedén búcsúztatták a hollandokat, majd következtek az előzőleg a Pavel Kolobkovval felálló oroszokat legyőző svájciak. A kiegyenlített összecsapásban többnyire a magyarok vezettek, az utolsó párharc előtt például 39-35-re. Boczkó Gábor, az egyéni verseny győztese azonban teljesen leblokkolt, talán maga sem hitte el, hogy elúszhat az elődöntőbe jutás. Mégis ez történt: Benjamin Steffen fokozatosan zárkózott fel, majd alig valamivel a vívóidő lejárta előtt 44-44-re egyenlített. A ráadásban azután újabb bravúrt hajtott végre, s ezzel elszálltak a magyarok érmes reményei.

A csapat utolsó két összecsapásán az októberi, havannai világbajnokságon csak egyéniben szereplő Kovács Iván nem vívott, így Fekete Attila, Imre Géza és Boczkó Gábor lépett pástra. A fehéroroszok ellen egy pillanatig sem volt kétséges a siker, az észtek azonban nagyobb összpontosításra késztették a magyarokat. A kilenc párharc után 38-38-at mutatott az eredményjelző, majd a ráadásban Imre eltalálta Kaabermát.

Női kardban és férfi párbajtőrben is a címvédő, egyben világbajnok együttes végzett az élen: előbbiben az oroszok, utóbbiban a franciák bizonyultak a legjobbnak.

Női kard:
A negyeddöntőben:
Nagy-Britannia - Olaszország 45-44
Franciaország - Románia 45-37
Oroszország - Lengyelország 45-31
Azerbajdzsán - Magyarország 45-43 (Nagy Orsolya: plusz 4, Varga Dóra: 0, Csaba Edina: mínusz 6)

Az 5-8. helyért:
Magyarország - Lengyelország 45-38

Az ötödik helyért:
Magyarország - Olaszország 45-41

Az elődöntőben:
Oroszország - Azerbajdzsán 45-28
Franciaország - Nagy-Britannia 45-23

A harmadik helyért:
Azerbajdzsán - Nagy-Britannia 45-28

A döntőben:
Oroszország - Franciaország 45-40

A végeredmény:
1. Oroszország (Jelena Nyecsajeva, Irina Bazsenova, Natalija Makejeva, Szofija Velikaja)
2. Franciaország (Argiolas, Perrus, Vignaux, Carrier)
3. Azerbajdzsán (Zsemajeva, Amirova, Volkova, Szjugajeva)
...5. Magyarország (Nagy Orsolya, Csaba Edina, Varga Dóra, Gergácz Veronika)

Férfi párbajtőr:
A 16 között:
Magyarország - Hollandia 45-32
(Kovács Iván: plusz 11, Fekete Attila: plusz 1, Imre Géza: plusz 1)

A negyeddöntőben:
Svájc - Magyarország 45-44
(Imre Géza: plusz 5, Kovács Iván: mínusz 1, Boczkó Gábor: mínusz 5)
Ukrajna - Fehéroroszország 45-35
Olaszország - Portugália 45-36
Franciaország - Észtország 45-33

Az 5-8. helyért:
Magyarország - Fehéroroszország 45-31

Az 5. helyért
Magyarország - Észtország 39-38

Az elődöntőben:
Ukrajna - Svájc 45-41
Franciaország - Olaszország 38-37

A harmadik helyért:
Olaszország - Svájc 45-32

A döntőben:
Franciaország - Ukrajna 45-36

A végeredmény:
1. Franciaország (Hugues Obry, Jean-Michel Lucenay, Benoit Janvier, Gauthier Grumier)
2. Ukrajna (Sumak, Gorbacsuk, Karjusenko, Osarov)
3. Olaszország (Schaier, Bossalini, Falcini, Confalonieri)
...5. Magyarország (Imre Géza, Fekete Attila, Kovács Iván, Boczkó Gábor)

Kedden a férfi kardozók és a női tőrözők egyéni küzdelmeire kerül sor.