Vágólapra másolva!
Mark Philippoussis drámai csatában legyőzte a végső sikerre is esélyes világelső Andre Agassit és bejutott a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjébe, ahol Alexander Popp lesz az ellenfele. Mandula Petra párosban már negyeddöntős: Patricia Wartusch és a magyar teniszezőnő egyszettes hátrányból nyert az esélyesebb Cara Black, Jelena Lihovceva kettős ellen.

Agassi és Philippoussis 3 óra 12 perces összecsapásán a hatalmas termetű, közel kétméteres ausztrál 46 védhetetlen adogatást küldött a nyolcszoros Grand Slam-győztes amerikai térfelére. Ezzel egyesben az első helyen kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt után a második is búcsúzott.

Philippoussis negyeddöntőbeli ellenfele, Alexander Popp újabb bravúrt hajtott végre: 2 óra 22 perc alatt legyőzte Oliver Rochust. A világranglistán 198. német teniszező ezzel megismételte pályafutása eddigi legjobb wimbledoni eredményét, amelyet három éve ért el a füvespályás szentélyben, azóta viszont egyszer sem volt főtáblás. Igaz, más tornákon sem szerepelt jól, sőt... A kétméteres Popp meglepően sok (33) ki nem kényszerített önhibát követett el, ugyanakkor a nyerő ütéseinek száma is magas volt (33).

A torna egyik legnagyobb esélyesének tartott Roger Federer simán legyőzte Feliciano Lopezt, s ezzel negyeddöntős, megismételve két évvel ezelőtti sikerét. A svájci klasszis akkor a legjobb 16 között megszakította Pete Sampras öt éves veretlenségi sorozatát, majd a folytatásban kikapott a későbbi győztes Goran Ivanisevic ellen a döntőbe jutásért elvérző Tim Henmantől.

Tim Henman 3 óra 1 perc alatt legyőzte a tavalyi döntős David Nalbandiant és hetedszer jutott a legjobb nyolc közé Wimbledonban. Eddig négy alkalommal játszott elődöntőt, de a fináléba egyszer sem jutott be. Sötétedés miatt félbeszakadt a Grosjean-Ferrero nyolcaddöntő, folytatás kedden.

Serena Williams és Kim Clijsters valósággal lesöpörte a pályáról hétfői ellenfelét női egyesben. Az első helyen kiemelt amerikai címvédő 44 perc alatt búcsúztatta Jelena Gyementyijevát, míg a belga sztár 49 percnyi játék után nyújtott kezet Szugijama Ainak. Venus Williams győzelmével visszavágott Zvonarjovának a Roland Garroson június elsején elszenvedett, szintén nyolcaddöntőbeli vereségért.

Szvetlana Kuznyecova állította meg honfitársa, Marija Sarapova sikersorozatát: az orosz teniszező három játszmában győzte le mindössze 16 éves ellenfelét, aki az idén indult először Grand Slam-tornákon, de Melbourne-ben és Párizsban is nyeretlen maradt.

Mandula Petra és Patricia Wartusch hétfőn is ragaszkodott saját wimbledoni hagyományaihoz, egyszettes hátrányból nyert az esélyesebb Cara Black, Jelena Lihovceva kettős ellen, s bejutott a negyeddöntőbe.

A duók világranglistáján 20. magyar teniszező két évvel ezelőtt a Roland Garroson egyesben, míg tavaly párosban volt a legjobb nyolc között, idén januárban Ausztráliában a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán a fináléba jutásért mérkőzött. A zimbabwei, orosz kettős 2002-ben elődöntős volt Wimbledonban.

A 35 éven felüliek versenyében pályára lépett a legendás Taróczy Balázs, Heinz Günthardt duó. A magyar svájci kettős 1985-ben emlékezetes összecsapáson diadalmaskodott a wimbledoni fináléban, ám ezúttal nem jött ki nekik a lépés: két szettben szenvedtek vereséget a nem kevésbé híres svéd Nyström, Pernfors duótól.

Könnyen elképzelhető egyébként, hogy eső miatt a második heti programban komoly csúszások lesznek, az év harmadik Grand Slam-tornájának helyszínén hétfőn is sokáig esett az eső. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, hogy az időjósok prognózisa szerint egész héten jelentős mennyiségű csapadék várható Londonban.

Nyolcaddöntők:
férfi egyes:
Roddick (amerikai, 5.) - Srichaphan (thaiföldi, 12.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
Popp (német) - O. Rochus (belga) 5:7, 6:3, 6:4, 6:2
Björkman (svéd) - Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6 (7-4)
Federer (svájci, 4.) - Lopez (spanyol) 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Philippoussis (ausztrál) - Agassi (amerikai, 2.) 6:3, 2:6, 6:7 (4-7), 6:3, 6:4
Schalken (holland, 8.) - Schüttler (német, 9.) 7:5, 6:4, 7:5
Henman (brit, 10)-Nalbandian (argentin, 6.) 6:2, 6:7 (4-7), 7:5, 6:3
Grosjean (francia, 13.) - Ferrero (spanyol, 3.) 6:2, 4:6, 7:6 (7-2) - sötétedés miatt félbeszakadt

A negyeddöntő párosítása:
Björkman - Roddick
Federer - Schalken
Henman - Grosjean (francia, 13.) vagy Ferrero (spanyol, 3.)
Popp - Philippoussis

női egyes:
S. Williams (amerikai, 1.) - Gyementyijeva (orosz, 15.) 6:2, 6:2
Clijsters (belga, 2.) - Szugijama (japán, 13.) 6:3, 6:2
V. Williams (amerrikai, 4.) - Zvonarjova (orosz, 16.) 6:1, 6:3
Davenport (amerikai, 5.) - Aszagoe (japán) 6:4, 6:1
Capriati (amerikai, 8.) - Miskina (orosz, 10.) 6:2, 6:3
Henin-Hardenne (belga, 3.) - Pierce (francia) 6:3, 6:3
Farina Elia (olasz, 27.) - Suarez (argentin) 7:5, 7:6 (7-3)
Kuznyecova (orosz, 33.) - Sarapova (orosz) 6:1, 2:6, 7:5

A negyeddöntő párosítása:
S. Williams (amerikai, 1.) - Capriati (amerikai, 8.)
Henin-Hardenne (belga, 3.) - Kuznyecova (orosz, 33.)
Davenport (amerikai, 5.) - V. Williams (amerikai, 4.)
Farina Elia (olasz, 27.) - Clijsters, belga, 2.)

női páros:
Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 12.) - Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 5.) 3:6, 7:6 (8-6), 6:2