Társoldalunk:

Cooke nyerte a Tour második szakaszát

Az ausztrál Baden Cooke nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 2. szakaszát, az összetettben élen álló szintén ausztrál Bradley McGee megőrizte a sárga trikót. A viadal egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a 92. helyen, a mezőnnyel azonos idővel ért célba.

Megcsappant mezőny vágott neki a Tour de France kerékpáros körverseny második, La Ferté-sous-Jouarre és Sedan közötti 204,5 km-es etapjának. Az első szakasz nagy bukását követően ugyanis két kerekes, az amerikai Levy Leipheimer és a holland Marc Lotz kénytelen volt feladni a viadalt. A Rabobank két kerekese olyan sérüléseket szenvedett, amelyek lehetetlenné tették számukra, hogy folytassák a viadalt. Leipheimernek a medence-, míg Lotznak az arccsontja tört el.

Tyler Hamilton viszont úgy döntött, folytatja a versenyt. A CSC amerikai kerekese szintén szenvedő alanya volt a tömegbukásnak. Az első vizsgálatok után még úgy tűnt, hogy véget ért számára az idei Tour, később azonban kiderült, sérülése ellenére kerékpárra szállhat. Hamiltonnak a kulcscsontja repedt meg, a csontrészek azonban nem mozdultak el. (Az utóbbi időben Hamiltonnak nincs szerencséje, hiszen tavaly a Giro d'Italián eltörte a vállát - ennek ellenére végül második lett -, majd augusztusban szintén megsérült, miközben az Eddy Merckx Grad Prix-re készült.)

A La Ferté-sous-Jouarre és Sedan közötti 204,5 km-es etapon 5 km után két francia, Frederic Finot és Lilian Jegou megszökött a mezőnytől. Utóbbi elfáradt, s 25 km-rel a cél előtt befogták, de társa továbbment. Sőt, sokáig úgy tűnt, akár "haza is érhet", ám az utolsó 10 km-re teljesen elkészült az erejével, így a mezőny, amelyet több ízben a belga QuickStep-Davitamon kerekese, Bodrogi László vezetett, száguldó vonatként haladt el mellette 2,5 km-re a céltól.

A viadalt végül az ausztrál Baden Cooke nyerte, az összetettben élen álló honfitársa, Bradley McGee megőrizte a sárga trikót. A viadal egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a mezőnnyel együtt a 92. helyen ért célba, azonos idővel. A magyar kerekes az összetettben két hellyel hátrébb csúszott, így jelenleg a 20. Robbie McEwen a zöld, Christophe Mengin pedig a pöttyös trikót őrizte meg, míg a szakaszgyőztes Baden Cooke átvette a fehér trikót Andy Flickingertől. A csapatversenyben továbbra is a címvédő Lance Armstrong klubja, az amerikai US Postal vezet.

Eredmények
2. szakasz, La Ferté-sous-Jouarre - Sedan, 204.5 km:
1. Cooke (ausztrál, Fdjeux.com) 5:06:33 ó
2. Nazon (francia, Jean Delatour) azonos idővel                    
3. Kirsipuu (észt, AG2R) a.i.                       
4. Zabel (német, Telekom) a.i.
5. Hushovd (norvég, Credit Agricole) a.i.  
6. McEwen (ausztrál, Lotto) a.i.
...92. BODROGI LÁSZLÓ (QuickStep-Davitamon) a.i.

Az összetettben:
1. McGee (ausztrál, Fdjeux.com) 8:58:28 ó     
2. Millar (brit, Cofidis) 4 mp hátrány
3. Cooke azonos idővel                   
4. Zubeldia (spanyol, Euskaltel) 6 mp h.
5. Ullrich (német, Bianchi) a.i.
6. Nazon a.i.
...8. Hamilton (amerikai, CSC) 10 mp h.                             
...10. Armstrong (amerikai, US Postal) 11 mp h.
11. Beloki (spanyol, ONCE) 13 mp h.
12. Botero (kolumbiai, Telekom) a.i.                       
...20. BODROGI LÁSZLÓ 17 mp h.
...24. Simoni (olasz, Saeco) a.i.

A mezőnypontverseny állása (zöld trikó): 1. McEwen 58 pont, 2. Cooke 57, 3. Zabel 50

A hegyi pontverseny állása (pöttyös trikó): 1. Mengin (francia, Fdjeux.com) 14 pont, 2. Beneteau (francia, La Boulangere) 10, 3. Finot (francia, Jean Delatour) 8.

A legjobb 25 éven aluli versenyző (fehér trikó): 1. Cooke 8:58:32 ó, 2. Flickinger (francia, AG2R) 6 mp hátrány, 3. Karpec (orosz, iBanesto.com) 12 mp hátrány.

A csapatverseny állása: 1. US Postal (amerikai) 26:56:00 ó, 2. Bianchi (német) 8 mp hátrány, 3. Fdjeux.com (francia) 17 mp h., ...9 QuickStep-Davitamon (belga) 22 mp h.

Kedden a Charleville-Mézieres és a Saint-Dizier közötti 167.5 km-es táv vár a mezőnyre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK