Vágólapra másolva!
Bár a bangkoki 12. amatőr ökölvívó-világbajnokság első napi magyar mérlege - a négy győzelem, három vereség - korántsem szégyellni való, a nehézsúlyú Hidvégi György szinte példátlan körülmények között elszenvedett kudarca mégis felbolydította a magyar tábort.

Ch. Gáll András helyszíni tudósítása Bangkokból

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, az AIBA - a nemzetközi szövetség - végrehajtó bizottságának, tehát legfőbb irányító és döntéshozó testületének tagja a bangkoki világbajnokságon részt vevő magyar csapat szálláshelyén, a Twin Towers Hotel halljában hétfő hajnalban feldúltan elemezte Hidvégi kiesésének körülményeit. Történt ugyanis, hogy a 24 éves MTK-öklöző az első menetben leütötte ellenfelét, a szerb Milorad Gajovicot, akit csak a gong mentett meg - sokak szerint ki kellett volna számolni -, majd honfitársunk őrizte előnyét, mígnem a harmadik felvonásban a szerb valóban állcsúcson vágta, minek következtében Hidvégi kétségtelenül fenékre ült. Ám felpattant, látszólag semmi baja sem volt a számolás alatt, a kolumbiai vezetőbíró azonban - mindnyájunk döbbenetére - kiszámolta.

"Nem is emlékszem ilyen esetre a praxisomban" - magyarázta Csötönyi. "Meggyőződésem, hogy a kolumbiai bíró összekeverte a két versenyzőt, azt hitte, másodszor is Gajovic került padlóra, azért hirdette ki a KO-t. De mit is várhatunk egy olyan mérkőzésvezetőtől, akit - tíz társával egyetemben - nem az AIBA delegált és utaztatott a világbajnokságra? A kolumbiai tehetős ember, pár éve megszerezte a bírói vizsgát, hobbija a boksz, és úgy gondolta, áldoz a magánvagyonából arra, hogy ország-világ előtt mérkőzést vezethessen. Beszéltem a kubaiakkal, ők ismerik Julio Mendozát, évente két meccset szokott vezetni, nem csoda, hogy megzavarodott a ringben."

"Nem is értem a történeteket" - kesergett másnap a reggelinél az MTK 24 éves nehézsúlyúja. "Kétségtelenül eltalált Gajovic, de átszaladt rajtam az ütés, felpattantam, és vártam a folytatást, amikor döbbenten tapasztaltam, hogy a kolumbiai véget vet a mérkőzésnek. Először is ott az eget verő igazságtalanság, hogy a szerbet gyakorlatilag kiütöttem az első menet végén, alig állt a lábán, ki kellett volna számolni, és akkor nincs folytatás. Roppantul el vagyok keseredve, valóban két év munkáját tette tönkre egy tudatlan mérkőzésvezető."