Vágólapra másolva!
A magyar válogatott nagyágyúi - Balzsay, Hidvégi, Szűcs, a "kis" Bedák - rendre "besültek" a 12. amatőr ökölvívó világbajnokságon, Bangkokban. A Thaiföldre történt elutazáskor a kevésbé esélyesek közé sorolt Kertész Henrik, a debreceni Pikoló Kaszinó 57 kilós versenyzője - élete első felnőtt világversenyén - viszont szerdán már a második akadályt is vette, méghozzá ezt most játszi könnyedséggel, miután 17-6-os pontozással túljutott a litván Narkeviciuson. Kertész csütörtökön az esti programban a tádzsik Haszanovval már éremért mérkőzik. Miként Káté Gyula is, aki japán ellenfelét verte döntő fölénnyel.

A 22 esztendős Kertésznek a legjobb tizenhat közé jutásért szerencséje volt, miután 11-11-es pontozás után, segédpontoknak köszönhetően felülkerekedett azeri ellenfelén, a nyolcaddöntőben azonban egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben győzelme. Roppant okosan szurkált a litván fiú ellen, az esetek többségében megelőzte a baltit, az első menet után 3-1-re, a második után 9-2-re, a harmadikat követően 14-4-re vezetett.

A negyedikben - mint utólag elmondta - már csak arra összpontosított, hogy távol tartsa magától fejetlenül rohamozó ellenfelét, s utána már csak egyetlen dolga maradt Kertésznek: fogadni Szántó Imre szövetségi kapitány és Patkós János edző jókívánságait, valamint pózolni a fotósoknak.

"Amit Henrik művel itt Bangkokban, az a legnehezebb a bokszban: élni a jó sorsolás adta lehetőségekkel. Ő tipikusan az az ökölvívó, aki nem vállal többet, mint amennyire képes, de azt maximálisan kihozza magából "- méltatta Kertészt Szántó kapitány.

Mindehhez maga az ünnepelt - aki kétszeres felnőtt magyar bajnok - ennyit tett hozzá: "Bent a szorítóban is éreztem: jobb vagyok, bár érdekes módon az volt a benyomásom, lehetnék kicsit gyorsabb is. Tudtam, hogy vezetek, az utolsó két percben már tartottam az előnyt, s ha kellett, közbe-közbevertem. Most már elárulhatom, azzal a titkos vággyal érkeztem Bangkokba, hogy talán érmet szerezhetek - s lám, mi történt, egyetlen meccsre állok a dobogótól."

Káténak papíron könnyebb dolga ígérkezett a markos japán ellen, és bár amikor leléptették az ázsiait, még "csak" 25-16-ra vezetett az MTK kiválósága, valójában nagyon meggyőzően intézte el Ucsijamát. A negyedik menetben két hátsókezes - jobbos - egyenes is tisztán eltalálta a japánt, s mivel a másodikban is tartott már egy számtanórát a bíró, ekkor beszüntette a meccset. "Már a harmadik meccsemen vagyok túl, de csodálatos lenne hatot vívni" - álmodozott Káté, aki három éve junior világbajnok volt Budapesten.

Eredmények:
57 kg (a legjobb nyolc közé jutásért):
Kertész Henrik - Marius Narkevicius (litván) - p. gy. 17-6
60 kg (a legjobb nyolc közé jutásért):
Káté Gyula - Ucsijama Takasi (japán) döntő fölény a negyedik menetben