Társoldalunk:

Turi György nem csak Risztovtól vár érmet

Bár Kovács Ágnes a 200 méteres női mellúszás világbajnoki címvédője (s mellesleg olimpiai bajnoka), mégsem rá gondolunk, amikor azt állítjuk: többé-kevésbé "egyszemélyes" lesz az amúgy 16 tagú magyar úszóválogatott a barcelonai világbajnokságon, ahová csütörtökön hajnalban utazik el a csapat. Turi György, a különítmény edzője - napjaink kiemelkedő magyar úszójának, Risztov Évának "személyi trénere" - a 17 éves, hódmezővásárhelyi illetőségű hölgy mellett saját felfedezettjétől, Cseh Lászlótól remél érmet.

- Lefogadtam tízezer forintba, hogy Risztov Éva legalább három aranyéremmel jön haza Barcelonából. Van esélyem?
- Őszinte legyek? Meglehetősen csekély. Évának 400 és 800 m gyorson vannak igazán aranysanszai, 400 m vegyesen az ukrán Jana Klocskova, 200 m pillangón a lengyel Otylia Jedrzejczak a favorit, utóbbi számban ráadásul ott van még a világranglistát 2:08.39 perces idővel vezető japán Juko Nakanisi is, bár az ázsiaiak nem szoktak jól úszni a vébéken.

- Láttam Éva egyik utolsó margitszigeti edzését, félelmetes formában, erőben van.
- Ez igaz, de az ellenfelek is nagyon jók. Ráadásul négy számban versenyezni roppant megerőltető feladat. Paradox módon egyébként Éva a két "gyengébbik" számában, 200 pillangón és 400 vegyesen áll közelebb az aktuális világranglista-vezető idejéhez. Azt azonban elismerem, hogy idén még egyszer sem úszta ki magát, amikor pedig - éppen Barcelonában - kikapott Klocskovától 400 m vegyesen, az ukrán lány jól átverte őt.

- Amennyiben?
- Úgy volt, hogy a vegyest megelőző 400 m gyorson is rajthoz áll, de az utolsó pillanatban visszalépett, azaz rápihent a 400 vegyesre, Éva viszont tíz perccel a vegyes előtt kénytelen volt úszni egy roppant erős 400 gyorsot. Az mindenesetre biztató, hogy Klocskova idén mindig kerülte Évát.

- Cseh László iránt nyilván elfogultabb, mint a többiekkel, hiszen az ön tanítványa, ön fedezte fel.
-Nem is szégyellem ezt, így van. Laci még csak 17 és fél éves, de tavaly óta öt másodpercet javult a fő számában, 400 vegyesen. Már 4:15-nél jár, de remélem, ezen is javít majd Barcelonában. Nagy verseny lehet közte és a 4:10.73-mal világcsúcstartó amerikai Michael Phelps között, pillangón és háton nyilván nagyon elmennek majd a mezőnytől. Phelpsre különben még térjünk vissza, mert érdemes.

- Gyurta Dániel két éve, 12 évesen akkora tehetségnek indult, hogy edzői megjósolták: meg fogja nyerni 200 mellen az athéni olimpiát.
- Dani már elmúlt 14 éves - máskülönben nem is indulhatna a vb-n -, s továbbra is óriási tehetség. Tavasszal 2:14.6-ot teljesített, de azóta csak 2:16 körül úszkál. Adja Isten, hogy Barcelonában valami nagyot produkáljon, de az a benyomásom, hogy gondjai támadtak. Hirtelen megnőtt, megizmosodott, megférfiasodott, nagyobb terhet kell cipelnie, mint korábban. Ha Athénban olimpiai bajnok akar lenni, akkor most - szerintem - illene dobogón végeznie.

- Kikben reménykedhetünk még?
- Jól fogalmazott: reménykedhetünk. Például Reményi Dianában 100 m mellen, no és persze Batházi Istvánt, a 400 m vegyes Eb-ezüstérmesét se írjuk le, nem lett gyengébb, mint két éve volt, sőt. Csak valahogy élje túl az előfutamot, mert délelőtt nem tud úszni. Flaskay Mihály, ez a vagabund egri mellúszó pedig ott lehet dobogóközelben 50-en, Krajnyák György tanítványát roppant módon feldobják a nagy versenyek. Miként a 36. évét taposó Güttler Károlyt is, aki ötödik világbajnokságára készül. Karcsi 50-en a legjobb, de a 4x100-as vegyesváltóban is szeretném, ha megúszná élete legjobbját. 

- Kovács Ági azért mégiscsak világbajnoki címvédő 200 mellen.
- S amíg le nem győzték, addig ő a világbajnok. Ennél többet most hadd ne mondjak.

- Pár mondattal előbb az amerikai Phelpst emlegette...
- Igen, ez a 18 éves baltimore-i fiú unikum, 200 és 400 vegyesen, 200 pillangón világcsúcstartó, de 100 pillangón, s a hátúszó számokban is extraklasszis. Sokkal nagyobb szám, mint Ian Thorpe. Kiváncsian várom, hogy Thorpe átruccan-e a 200 vegyesre, s létre jön-e a Phelps-Thorpe összecsapás. Számomra nem is kérdéses, hogy Michael Phelps lesz a barcelonai világbajnokság csillaga.

Ch. Gáll András

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK