Barcelona jó kis vébét rendezett

Barcelona el-, Montreal pedig beköszönt vasárnap este, amikor is a katalán fővárosban megtartották a FINA, a "vizes" sportokat tömörítő világszövetség tizedik világbajnokságának záróünnepségét. A FINA-vezérek megköszönték Barcelona szolgálatait, a kanadai metropolisz elöljárói pedig rögvest megígérték, hogy ők is legalább ilyen gondos gazdái lesznek a következő, 2005-ös vb-nek.

A 2003-as okkal minősíttetett sikeresnek, már csak azért is, mert a FINA gyorselemzése szerint Barcelonának megközelítőleg 22 millió eurós bevételt hozott a 15 napos világbajnokság. Az analízis alapján a legnagyobb anyagi hasznot a szállodák húzták, a vb alatt itt vendégeskedők 7,9 millió eurót fizettek ki a hoteltulajdonosoknak, a bárok és vendéglők forgalmából csaknem 2 és fél millió euró folyt be, a közlekedési ágazat nyeresége pedig 264 ezer euróra rúg.

Azért a nem feltétlenül eurósítható sportszakmai haszonról sem illő megfeledkezni, s ebben a magyarok, nevezetesen a férfi vízilabdások élen jártak, hiszen 30 évi szünet után itt, Barcelonában született meg a sportág második magyar vb-elsősége. Miáltal - az egyetemes pólótörténelemben eddig egyetlenként - Kásás Tamás előlépett a minden létező címet begyűjtő szupereredményes vízilabdázóvá, akinek (nem szólva juniorként vagy éppen különböző klubcsapataival kiérdemelt egyéb világelsőségeiről) az olimpiai, az Európa-bajnoki és a Világkupa-győzelem után immár a világbajnoki arany is a tulajdonában van - a csapat jóvoltából.

A csapatsikert, a csapategységet hangoztatta maga Kásás Tamás és Kemény Dénes, valamint a sikerek szakmai kovácsa mellett a kapitányt hatékonyan segítő mester, Kásás Zoltán, Tamás édesapja is. E vb-döntő előtt utoljára talán a sydneyi olimpia megnyerésekor működött ennyire kifogástalanul a válogatott egység, egyszersmind az egységes válogatott: az egyenként is klasszis magyar pólósok ezúttal csapatként is tökéleteset alakítottak, gyakorlatilag megint mindenki csúcsformában játszott, a begyakorolt figurák most szinte hibátlanul bejöttek, fizikailag-lelkileg is egy nagyon erős közösségként tette a dolgát az együttes, így pedig csakis világbajnoki győzelem lehetett a sorozat vége.

A sorozaté, amely az elmúlt három évben egyes állomásait tekintve kisebb-nagyobb kívánnivalót rendre hagyott maga után, merthogy sehogysem akart megszületni az újabb világversenyes diadal - egészen mostanáig. Ebben is alighanem nagy az egyetértés most magyar és magyar között: éppen ideje volt...

A nőivízilabda-válogatott ugyanakkor ezúttal elmaradt a tudásszintjének megfelelő, a játékosainak kvalitásaihoz méltó eredménytől. Faragó Tamás együttese ugyan egy kivétellel minden meccsét megnyerte, a legfontosabbat, az oroszok ellenit azonban nem, s ilyen a póló: egy kisiklás elég a kudarchoz, érem helyett marad az ötödik hely, mint jelen esetben is. Az igazi vízválasztó azonban nem ez a vb volt, hanem a jövő év eleji olimpiai selejtező lesz, ott kell Primászéknak a barcelonai produktumot feledtető eredményt elérni, s a férfiakhoz hasonlóan kiharcolni a részvételi jogot a
2004-es athéni ötkarikás játékokra.

A magyar vizes sportok egyéb követei - a műugrók, a műúszók, a hosszútávúszók - Barcelonában nem tudták megváltani a világot, adósak maradtak a kiugró eredménnyel, nem úgy az úszók némelyike, az élen Risztov Évával. A Spartacus vasakaratú fiatalja a tavalyi berlini felnőtt Európa-bajnokság ezüstjei - négy is jutott neki ott belőle - után itt sem aranyozódott be, a barcelonai világbajnokságon is be kellett érnie második helyezésekkel (ezúttal hármat gyűjtött), de sokoldalúsága hozzá fogja segíteni, hogy például 2005-ben Montrealban a most még hiányzó vb-arany(ak) is meglegyen(ek).

Risztov itt nem tudott teljes mértékben megbirkózni azzal a nehézséggel, hogy minden számában akad legalább egy világklasszis rivális, akinek legyűréséhez egy kicsit még öregednie s még inkább erősödnie, fejlődnie kell. Ám mivel ehhez minden alapadottsága megvan - tehetség, akarat, erő, s együtt is: akaraterő, hozzá még kiváló edzője is Turi György személyében -, nem kétséges: állni fog még világbajnoki dobogó tetején is.

Barcelonában leginkább Cseh László, egy hamisítatlan talentum bemutatkozására lehetett a leginkább felfigyelni (kezd körvonalazódni Kiss László szövetségi kapitány csapata az athéni olimpiát követő 2006-os budapesti Eb-re...), világraszóló bravúrként könyvelhető el vb-ezüstje 400 m vegyesen, ahol csak kevéssel elmaradva az új világcsúccsal első amerikai úszó csodagyerektől, Michael Phelpstől, elragadta Darnyi Tamás Európa-rekordként is 12 éve élő magyar csúcsát, egy csapásra csatlakozva a nagyon sokra hivatottak nagyon kisszámú csapatához.

Flaskay Mihály bronzérme a kellemes meglepetések közé tartozik, Kovács Ágnesnél viszont nem vált be az amerikai-hazai felkészülési ötvözet, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis ezúttal messze volt korábbi önmagától, legalábbis eddigi felségterületén, mellúszásban, mert vegyesúszásban azért a döntőbeli hatodik helyével megvillantott valamit a benne rejlő tartalékokból. Egységes felkészüléssel Athénban, esetleg már az új versenyszámában, akár emlékezetes olimpiát is produkálhat. Ha lesz ereje, elsősorban lelkiereje, kitartása és persze kellő szakmai segítsége is a folytatáshoz, az amúgy már most is teljes pályaív lezárásához.

A vb úszóversenyei különben egészen szenzációsak voltak, hatalmas és roppant erős mezőnyök vetélkedtek hovatovább minden számban. Hogy a sportág fejlődése nem torpant meg - miközben a doppingellenőrzés szigorítása, még hatékonyabbé tétele, a leleplezőképesség javítása változatlanul napirenden levő feladat -, világrekordok sokasága bizonyította. Különösen kitett magáért a már említett Phelps, aki ötöt is vállalt az - egy rekordbeállítással együtt - összesen 14 világcsúcsból.