Vágólapra másolva!
A dortmundi szuperverseny negyedik fordulójában Lékó Péter világossal vereséget szenvedett a moldáviai Viorel Bologantól. Nagymesterünk sokat ígérő állásban az idő szorításában többször is hibázott. Bologan egypontos előnnyel áll az élen. Kettős vereség után Viswanathan Anand elkerülte a küzdelmet Vlagyimir Kramnyikkal szemben, villámgyorsan lehúzták a változatot, majd a kölcsönös esélyű pozícióban döntetlenben egyeztek meg. Színesen játszott az azeri Tejmur Radzsabov a német Arkadij Naiditsch ellen, tisztet áldozott, majd minőséget, de a bástyaelőny végül világos javára döntötte el a pont sorsát. Az első kör befejező napján Lékó Péter sötéttel Kramnyik ellen mérkőzik meg.

A dortmundi kétfordulós szuperverseny egyik nagy rangadója, a FIDE exvilágbajnokának, Viswanathan Anandnak és a klasszikus sakkozás világelsőjének, Vlagyimir Kramnyiknak a játszmája érthető módon kissé elkeserítette a 64 kockás világ rajongóit. Anand kettős veresége után nem mert játszani, hanem a Szvesnyikov-változatban pillanatok alatt remizett.

Nagyon jól alakult Lékó Péter küzdelme a verseny éllovasa, Viorel Bologannal szemben. A Caro-Kann védelem egyik ismert elméleti változatában nagymesterünk kedvezően állt. A sötét király középen táncolt, a moldáviai sakkozó tisztjei igen passzívak voltak, Bologan szinte „kettős fedezékben” védekezett. Lékónak több esélyesnek tűnő változat között kellett döntenie, s alaposan elment az ideje. Az elemzésben úgy láttam, hogy nagymesterünk nagy előnybe kerülhetett volna, de az időkontroll előtti pár lépésben sorban húzta a gyanús lépéseket, s az alapsori kötés tisztvesztéshez vezetett. Hidegzuhany a veresége, s ráadásul hétfőn Kramnyik ellen sötéttel kell játszania. Bologan immár harmadik győzelmével egypontos előnyre tett szert, valamennyi nyerését a Caro-Kann védelemben érte el, egyszer világossal, kétszer sötéttel diadalmaskodott.

A tinik párharca, a 17 éves Arkadij Naiditsch és a 16 éves Tejmur Rdzsabov összecsapása igen kalandos küzdelmet hozott. Az azeri nagymester korán tisztet áldozott, majd minőségáldozattal kavart még nagyobb bonyodalmakat. Úgy tűnt, hogy elegendő ellenértéket kapott, szabadgyalogjai a világos bástyák mozgásterét alaposan leszűkítették. Egy könnyelmű, a királyállást meggyengítő lépés után Naiditsch átvette az irányítást, és a német nézők nagy örömére megszerezte első győzelmét, ötvenszázalékos eredménnyel a harmadik helyen áll.